„Migrációs válság”: lassan csak macedón exkormányfők szöknek át a magyar határon

  • narancs.hu
  • 2018. november 17.

Belpol

Rendelettel zárat be minden megmaradt menekültellátó intézményt a kormány.

A menedékjogi szabályok utóbbi években történt szigorítása azt eredményezte, hogy az ország területén működő befogadó intézményekben az elhelyezettek száma radikálisan lecsökkent, mely a befogadó intézményrendszer jelentős átszervezését igényli. Ezek okán a jelenleg önálló költségvetési szervként működő, főosztály jogállású Befogadó Állomás és Közösségi Szállásnak, valamint a Menekültügyi Őrzött Befogadó Központnak a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalba jogutódlással történő megszüntetése indokolt – szól a rendelettervezet, amely a kormány honlapjára került fel, és amit a 168 Óra szúrt ki.

Gyodacsapat

Gyodacsapat

Fotó: Németh Dániel

A dokumentum tulajdonképpen arról szól, hogy a kormány rendelettel számolná fel a megmaradt menekültellátó intézményeket.
Ahogy a portál megjegyzi, hogy a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal a jövőben kizárólag a tranzitzónákban nyújt majd bárminemű ellátást a menekülti vagy oltalmazotti státuszért folyamodó embereknek. Természetesen ez alól kivételt képez Nikola Gruevszki volt macedón kormányfő.
(via Népszava)

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.