Derűs küldöttek sereglettek össze az FTC népligeti kézilabdacsarnokába, hogy részt vegyenek pártjuk tagadhatatlanul fölösleges kongresszusán, s egyúttal lebonyolítsanak egy meghitt blogíró-olvasó találkozót az ország ügyvezető és dezignált miniszterelnökével. Lenn, a küzdőtéren változatos kormánynévsorok terjengtek, úgyannyira, hogy kellő hiszékenységgel megáldva a pálya széléről akár valamennyi MSZP-s politikust a jövő emberének láthattuk. Mindenki jeleket keresett (mondjuk kivel kezel, s kinek ad puszit is Fásy Ádám), melyek közül mi szerényen csak azt a momentumot említenénk, amikor a sokáig elárvultan őgyelgő Mécs Imrének végül sikerült hosszasabb eszmesúrlódásba bocsátkoznia Baráth Etelével, az uniós ügyek - széltében bukottnak hírlelt - miniszterével.
A meddő spekulációk fölröptetése helyett azonban térjünk a lényegre, amit persze nem is volt oly könnyű fölfedezni e kedélyes összejövetelen, ahol a beszédekben is féktelen orgiát űztek a becézett keresztnevek, a váltig hibás toldalékolások (Szili régi-új házelnök), a tréfás anekdoták (Lendvai Ildikó) meg a sosem volt céljukat szükségképp elveszítő mondatok (Horn Gyula). Mégis alighanem Hiller pártelnök és Gyurcsány Ferenc felszólamlásaiban volt föllelhető a lényeg ezen a bízvást történelminek nevezhető kongresszuson. Történelmi, no, nem a beszédek históriai jelentőségét tekintve (bár erről a messze jövendő hivatott határozni), hanem a díszletek és a retorika mián. Haza és haladás valának jelszavai a kongresszusnak, s Gyurcsányék több más jel szerint is fölfedezték önmaguk számára a reformkort, amelynek retorikai kiaknázása gyümölcsöző lehet, még akkor is, ha jobbról ez értelemszerűen csakis pökhendi pimaszságnak tűnhet. (Vagy talántán éppen azért.) A történész Hiller Istváné volt a felütés, aki akarva-akaratlanul is mindinkább Gyurcsány előénekesének hat, mi több, mostanra már néhány miniszterelnöki modorosságot is eszköztárába emelt. (A Gyurcsány-utánzás amúgy kezd elharapódzni, néha maga Gyurcsány is erre fanyalodik. Az például, hogy "azt tudom mondani" a néhai kabarékonferansziék percenként visszatérő fordulatainak gyakoriságával kerül elő beszédeiben.)
Ám a történeti utalások nem a tárogatós múltba merengést szolgálták, inkább csak tájolásul alkalmaztattak, hiszen Hiller jelezte: a "történelem nem szakácskönyv", vagyis a XIX. századi reformkor nem recept számunkra - ugye több okból sem lehetne az -, hanem a patriotizmus és a modernizáció összekapcsolásának ösztönző előképe, archetípusa. Szintúgy a kitörésé a honi provincializmusból, a piszlicsáré vitákba való bezárkózásból, amely szándék hasonlóképp kiemelt helyet kapott mindkét politikus beszédében. Aminthogy mindketten hosszasan beszéltek arról is, miként kerülhetünk összhangba a világgal, s hogyan fordíthatjuk előnyünkre a globalizáció megváltoztathatatlan realitásait. Ez, vagyis a nyitottság, lehetőségeink és korlátaink fölismerésének készsége alkotta a Hiller után a pódiumra lépő miniszterelnök beszédének első fontos egységét. Kis irányváltással ebből bomlott ki - támaszkodva Hiller történelmi és szemantikai eszmefuttatására - az országreform nagyralátó témaköre, amely szándékában mintha tényleg többnek ígérkezne a költségvetés számszaki rendbetételénél, s néhány nagyrendszer átalakításánál. Különösen úgy, hogy Gyurcsányék a jelek szerint nemzeti mentalitásformálásra is vállalkozni fognak, hisz a felszólítás, miszerint számoljunk le a túlélés és a reváns taktikájával, s tegyük magunkévá a személyes és kölcsönös felelősség gyakorlatát meg ethoszát, tagadhatatlanul erre utal. Beszédében e témát érintve merészkedett a legingoványosabb terepre Gyurcsány Ferenc, amikor is a pártfinanszírozás reformja mellett érvelve furmányosan bár, de cakompakk korruptnak vallotta a teljes magyar politikai osztályt, s így benne saját pártját is.
A hatékonyság és az igazságosság, a versengés és az együttműködés összebékítésével kecsegtető társadalompolitikai vízió fölskiccelése mellett Gyurcsány közelebbi terveibe is némi szolid betekintést engedett hallgatóságának. Nemcsak azt tudhattuk meg, hogy 2008-ra a java reformokon túl leszünk, de azt is, hogy lesz koalíció és kormányprogram, bár az ehhez szükséges, nehézkesen kihordott kompromisszumok ügyében megválaszolatlan kérdéseink nem kevesbedtek. A kormányban politikusok lesznek, méghozzá a pártból kiemelkedő politikusok, nem személyi, hanem politikai szövetségesek - ez a kijelentés váltotta ki utóbb a legtöbb találgatást, ám a miniszterelnök mondatának értelmezését alighanem botorság lenne ad absurdum vinni. (Furcsa módon e hétvégén egyetlen személyi kérdés látszott tisztázódni, ám ez sem az MSZP kongresszusán, hanem az ATV stúdiójában, ahol is Hiller jelezte: Demszky Gábort támogatják ősszel, Molnár Gyula általános helyettességéért cserébe.)
A kongresszus előtt, s utóbb is, számos megfigyelő tartotta kérdésesnek az MSZP reformpárti elkötelezettségét, s figyelmeztetett a párton belüli erőközpontok pozícióféltésére, mely erőközpontok hagyományosan államigazgatási és más közhatalmi tisztségek fölött is élvvel diszponáltak eleddig. Ám a miniszterelnök támogatottsága egyelőre rendíthetetlennek tűnik, s a párt szemre egy emberként fölsorakozott a reménybeli reformkorszak egyelőre virtuális programja mögé. Ha valóban meglesz az MSZP-ben és a második Gyurcsány-kormányban az erkölcs, az erő, az egyetértés (hogy a kongresszusnak otthont adó Ferencváros hármas jelszavát idézzük), akármi kisülhet ebből az egészből.
