Mindig van lejjebb: az államtitkár válasza szerint azért nem kell 74 milliárd forint Magyarországnak, mert csak
luxembourg_2_top_story_lead.jpg

Mindig van lejjebb: az államtitkár válasza szerint azért nem kell 74 milliárd forint Magyarországnak, mert csak

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 25.

Belpol

Nem erőltette meg magát Palkovics államtitkára.

Ahogy arról a Magyar Narancs is beszámolt, a kormány 74 milliárd forintról mond le, mert nem kér a Norvég Alapból.

A kormány még mindig nem kötött megállapodást a 2014-2021 közötti időszakra az Európai Gazdasági Térség, de nem EU-tag három ország (Izland, Liechtenstein és Norvégia) kormányával az általuk finanszírozott projektek megvalósítására. Ez azt jelenti, hogy Magyarország mintegy 109 millió euró (37,5 milliárd forint) fejlesztési pénztől esett el.

Ezen felül még érkezhetett volna pénz a Norvég Alapból is, de megállapodás nélkül nem kaptunk semennyit a hét évre szánt 105,7 millió ból sem (36,4 milliárd forint). Ez azt jelenti, hogy a magyar kormány összesen mintegy 74 milliárd forint támogatásról mondott le.

Ungár Péter LMP-s parlamenti képviselő ezért kérdést tett fel Palkovics László Innovációs és Technológiai miniszternek. A politikus azt szerette volna megtudni, miért nem sikerült megállapodni a támogatásról, hogy tervezik-e aláírni a megállapodást és hogy a támogatás hiányában hogyan szeretnék támogatni a civil szervezeteket. Hasonló kérdéseket küldött Palkovicsnak Vadai Ágnes, a DK képviselője is.

Palkovics helyett államtitkára, Schanda Tamás válaszolt. Vagyis írt valamit, ami válasznak alig nevezhető, inkább csak szavak egymás után:

„Az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok 2014-2021-es időszakra járó források felhasználásnak feltételeit kétoldalú tárgylásokon határozzák meg a felek, amelyeket Együttműködési Megállapodásokban rögzítenek.

Magyarországgal még nem került sor az Együttműködési Megállapodások aláírására. Ennek megtörténte után nyílik lehetőség a Magyarországnak járó teljes forrás felhasználására.“

Az érvelés tehát: csak, mert.

Emlékezetes, a 2014-ben a magyar kormány beleszólást követelt abba, hogy miként osszák el nálunk Norvég Alap, illetve az EGT Alap a civil szervezeteket segítő forrásait. Ezeknél ugyanis az a gyakorlat, hogy a kormányoktól független szervezetek osztják szét a pénzeket. A támogatók azonban nem engedték, hogy a kormány döntsön, ezért azóta sem született megállapodás.

2009 és 2014 között 153 millió euró érkezett a két alapból Magyarországra.

Az érintett 15 ország közül egyébként Magyarország az egyetlen, amelyik nem kötött megállapodást, és így nem kapott támogatást 2014 óta.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.