Interjú

Hammer Ferenc: "Egy Mad Max-szerű világ felé haladunk"

Hammer Ferenc docens az ELTE-t ért támadásokról és a feljelentési kampányról

  • Gera Márton
  • 2019. január 3.

Belpol

Az ELTE BTK média és kommunikáció tanszékének vezetőjével a kormány oktatáspolitikájáról beszélgettünk, s arról, hogy mi baja Orbánéknak az ország legnagyobb egyetemével.

Magyar Narancs: Hogyan érintette, amikor elolvasta a 888.hu önről szóló cikkét?

Hammer Ferenc: Szerintem a legtöbb ember, ha meglátja a nevét egy cikkben, furcsán érzi magát. Ha pedig negatív kontextusban szerepel a neve, az még kevésbé megnyugtató. Egyfelől volt bennem tehát némi riadtság, mint amikor mondjuk egy hányásba lép az ember az utcán. Ugyanakkor vannak olyan szakmák és tudományterületek, amelyek dolga, hogy elemezzék a körülöttük lévő világ fejleményeit, és azok a kollégák, akik újságíróként vagy tudományos kutatóként teszik a dolgukat, azok most szépen lassan a kormányzati politikai kommunikációs masinéria figyelmének központjába kerülnek. Itt az ELTE-n sokan, de máshol is.

MN: Magyarul lehetett számítani az ön és a tanszék elleni támadásra?

HF: Inkább arra, hogy ez lassan természetes. Minden olyan hely, idő, tér, pénz, állás és projekt, mely része az állami redisztribúciós rendszernek, az politikai befolyás alatt áll, vagy legalábbis a politika megpróbálja befolyásolni.

MN: Egy későbbi cikk azt hozta fel, hogy nem tartja tiszteletben a véleményszabadságot, mert bírálta a hallgatója írását, amiért az mást gondol a világról.

HF: Ez álnokság. Nem kritizáltam, hanem a tanszékünk közreadott egy közleményt, amelyben ténybeli megállapításokról mutatjuk be, hogy azok hibásak. A hallgató véleményét tiszteletben tartottuk, ez nyilván célzatos félreértelmezése a nyilatkozatnak.

MN: De közben erre építette fel a kormányportál a kampányt, amelyben arra biztatják az egyetemistákat, hogy jelentsék fel a tanáraikat, ha azok „baloldali politizálást” folytatnak.

HF: Nem véletlenül, hiszen a tényekre nem lehetett volna kampányt építeni, mert az állításaik nem voltak valósak.

Hammer Ferenc docens, ELTE

Hammer Ferenc docens, ELTE

Fotó: Sióréti Gábor

 

MN: Nem a 888.hu megemelése az, hogy a tanszék egyáltalán reagált?

HF: Nem reagálni nem lehetett, mert ha egy intézményt kritika ér, akkor az intézmény azért van, hogy tisztázza magát.

MN: Az ELTE BTK dékánja, Sonkoly Gábor azt írta a múlt héten, hogy a védelem a hallgatóikat és az oktatóikat is megilleti, magát az ügyet azonban nem kommentálta. Nem úgy tűnik, mintha az egyetem vezetése reagálni akarna a történtekre.

HF: Én nem konzultáltam a dékánnal ebben a kérdésben, de azt hiszem, ennek a nyilatkozatnak a tartalma azt próbálja megragadni, hogy mindent a maga súlyának és értékének megfelelően kell kezelni.

MN: Nem lett volna értelme egy erőteljesebb kiállásnak?

HF: Szerintem ez a nyilatkozat azt is üzeni, hogy „nem etetjük a trollokat”. Egyelőre nem lehet eldönteni, hogy ez a stratégia mennyire lesz sikeres, azt csak az idő mondja meg.

MN: Volt szó a 888.hu feljelentős akciójáról a karon vagy a tanszéken belül?

HF: Persze, a kollégáim szinte rögtön nagy aggodalommal és szeretettel fordultak felém, jelezték, hogy támogatnak. De nem gondolom, hogy ez a támadás ellenem irányul; sokkal inkább az egyetem, de főleg a tanszék ellen. Mi nem verslábakkal és a pontyok mindennapi életével foglalkozunk, hanem médiaszociológiai kérdésekkel. Ez azt jelenti, hogy ha kortárs magyar médiát tanítok, és abban nem esik szó Simicska Lajosról vagy Andy Vajnáról, akkor én egy rossz médiaszociológus, rossz tanár vagyok. Ilyen kérdések kerülnek szóba az órán, s ez a legkevésbé sem helytelen.

false

 

MN: Előfordult máskor is, hogy bírálták, amiért beviszi a közéletet az óráira?

HF: Régen is voltak hallgatók, akik kritizáltak bennünket, de ez nem volt egy gyakori dolog. A vitatkozás viszont mindig is része volt az óráknak, médiáról, etikáról vagy épp a társadalomról nem is nagyon lehetne máshogy beszélgetni. Ez minden olyan tudományterületre igaz, ahol normákkal foglalkoznak, azzal, hogy mi a jó és mi a rossz. A kortárs hazai média elemzése során megtehetjük, hogy elpiszmogunk az influenszerekkel, az e-kereskedelemmel meg a Google AdWordsszel, de a médiapiac elemzése nélkül ez már egyszerű struccpolitika. Mi nem gyárilag vagyunk renitensek, hanem egyszerűen a szakmánk és a témánk iránti felelősség kötelez. A mai magyar valóságtól kaptuk azt a szerepet, ami hirtelen a nyakunkba szakadt, és amiért támadnak minket.

MN: A kormánysajtó ugyanakkor azt is mondja, hogy baloldali „ideológiai terror” zajlik az egyetemen.

HF: Ez megint csak álnokság. Azt mondják, nem beszélünk a nemzetről? Nézzék csak meg a kollégám, György Péter legutóbbi öt könyvét, semmi másról nem szól, megjegyzem, éppen Trianonról az egyik. Soha nem volt olyan, hogy valaki azért lett volna leteremtve, mert az ő véleménye ellentétes az oktatóéval, ez teljesen lehetetlen. Azért is támadják az ELTE-t, mert ez nem egy átlagos egyetem, az ELTE szimbolikus hely, és nagyon sok embernek nem mindegy, mi történik az ország legnagyobb egyetemén.

MN: A feljelentős akció hová vezethet?

HF: Nem tudom, azt tudom, hogy az én személyes társadalomelméleti hipotézisem, hogy egy ilyen Mad Max-szerű világ felé haladunk. Csökken a törvény mindenkire vonatkozó szelleme, egyre inkább a kiváltságok a lényegesek, egyre inkább az dönti el bizonyos emberek és csoportok sikerét, hogy rájuk nem vonatkoznak a törvények, a megoldás pedig egyre inkább a fizikai erőszak lesz. Ez, lehet, túlzásnak tűnik most, de szerintem nem az.

MN: Mostantól tarthatnak attól a tanárok, hogy ha nem NER-kompatibilis módon oktatnak, feljelentik őket, s annak következményei lesznek?

HF: Magyarországon elég sok mindent csináltak meg törvényekkel a történelem folyamán, különösképp az elmúlt években. Pár éve nehéz lett volna elképzelni, hogy a kormány rendelettel szüntet meg egy egyetemi szakot. Most már ez is megtörtént, ami teljesen nonszensz, mert ez tartalmi beavatkozás a felsőoktatás életébe. A válasz tehát az, hogy bármit el lehet képzelni, mert a kormány azt gondolja, hogy ami közpénzből működik, annak a kormányzati narratívát kell szolgálnia. De ahogy ez a közmédia esetében elfogadhatatlan, úgy a tudományos kutatásban és az egyetemi munkában is az.

MN: Attól nem tart, hogy sikerül elérni, hogy az oktatók ne reagáljanak közéleti kérdésekre?

HF: Nem, a hivatás felelősséggel jár. Ilyen értelemben ez egy nagyon könnyű helyzet, egyértelmű, hogy mi a teendő: azt kell csinálni, amit eddig is.

MN: A feljelentések szorgalmazása illeszkedhet abba a kormányzati kampányba, amelynek része a CEU elleni hadjárat is?

HF: Abszolút, bár a CEU elleni kampány is része egy kampánysorozatnak, amely Soros György ellen irányul. Nyilván a CEU-val az is volt a gond, hogy az ott oktatott tárgyak egy részének a tárgya vagy a következtetése nem tetszett a kormánynak.

MN: Egy ideje tüntetéssorozat zajlik a tudomány szabadságának védelméért és a CEU elüldözése ellen. Lehet eredménye?

HF: A történelem tele van meglepő eseményekkel, szóval akár lehet eredménye is. Nagyon sok pénzt lehetett volna azzal nyerni, ha valaki 1988-ban arra fogad, hogy egy év múlva nem lesz berlini fal. Bár most kicsit borongósabban látom a helyzet, mert ma egyre kevesebb normakontroll van. Olyan ez, mint az áramszünet, amikor a társadalom tagjai úgy érzik, sokkal több mindent megtehetnek, mint normális esetben. Ez a hatalomra is igaz.

Hammer Ferenc

 

Fotó: Németh Dániel

 

A hatalom működését ideális esetben úgy kell elképzelni, mintha egy nagy, telt házas stadionban játszanának a középkörben, miközben a fények folyamatosan világítanak, de úgy, hogy még a kapufa mögé se lehessen elbújni. Ha a közfigyelem nem ellenőrzi a hatalmat, akkor az úgy kezd el viselkedni, mint azok az embe­rek, akik áramszünet idején kifosztják a boltokat. Hogy mi a teendő egy olyan helyzetben, amikor folyamatosan csökken a hatalom elszámoltathatósága, az jó kérdés, mindenesetre fontos látni, hogy az erre való polgári reakció nem csak individuális döntéshozatal. Az emberek eltanulják egymástól, hogy ebben az új helyzetben mi a túlélés módja.

MN: A túlélésnek vagy a hatalom korlátozásának?

HF: Az a kérdés, hogy ki mit gondol túlélésnek. Van, aki szerint abból áll, hogy akkor „ezt majd kibekkeljük”, ahogy Antall József mondta annak idején. De van, amikor az ember nem tehet mást, mint amit az elvei diktálnak. Nem gondolom persze, hogy ez az egyetemi oktatók privilégiuma lenne, sokan vannak közalkalmazottak, köztisztviselők, azaz bírák, tanárok, rendőrök és az államszervezet más területein dolgozók, akik adott esetben politikai presszió alatt állnak, és mégis igyekeznek a saját munkájuknak, szakmai identitásuknak megfelelő módon eljárni.

MN: Az ELTE pénzügyi gondjai is a napi hírek közé tartoznak. Ebből ön mit érzékel?

HF: Nem is feltétlenül az ELTE financiális helyzete az érdekes, hanem az, hogy milyen elvek és gyakorlatok alapján történik a felsőoktatás finanszírozása. Aránytalanságokat érzek: külhoni fociakadémiákra az elmúlt időszakban nagyjából annyi pénz ment el, mint az ELTE egyéves költségvetése, s ez agyrém. Hogy mire költik a közpénzt egy országban, az világosan megmutatja, hogy mik a fontos dolgok a hatalom számára az életben.

MN: Mennyire látja ma sötétnek az egyetemi szféra jövőjét?

HF: Az egyetem régebbi intézmény, mint a nemzetállam. Egy olyan tradíció köt bennünket, amely már akkor létezett, amikor még sem nemzettudatról, sem emberi jogokról nem lehetett beszélni. Elég sok ehhez hasonló krízisen mentek át már az egyetemek a bolo­gnai egyetem alapítása óta, és nekünk, oktatóknak és kutatóknak nem lehet más dolgunk, mint hogy az universitas szellemében a diákokkal karöltve éberen és nagy figyelemmel őrködjünk azon alapértékek fölött, amik egyetemmé teszik ezeket az intézményeket.

Neked ajánljuk