Molnár Gyulát kitették az MSZP-ből

  • narancs.hu
  • 2021. június 24.

Belpol

MSZP-s tagsága 30 évet élt.

Az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa szerdán egyhangú határozattal úgy döntött, hogy kizárja a Magyar Szocialista Pártból Molnár Gyulát, a párt korábbi elnökét, országgyűlési képviselőjét és polgármesterét. A kizárásról Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan, az MSZP két társelnöke adott tájékoztatást egy körlevélben -  írja a 24.hu.

A lap idézi a döntés indoklását, mely szerint Molnár Gyula „súlyosan megsértette az MSZP integritását, és a kongresszus által elfogadott stratégiáját”, amikor a DK támogatásával vállalta csak a választási megmérettetést, „személyes döntést hozott, és a DK-frakciót választotta”.

Ezzel szemben Molnár Gyula az etikai tanácshoz küldött beadványában azzal érvel - írja a 24.hu - hogy a DK-s frakcióba való beülésének bejelentése éppen az elnökségi döntés következménye volt, ezért kérte a fegyelmi eljárás megszüntetését.

 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.