MSZP-kongresszus: Ki vitte haza Tony Blairt?

szerző
Kovách Márton,Somos András
publikálva
1998/37. (09. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az MSZP megalakulása óta nem újította meg annyira a vezetőségét, mint a múlt szombati kongresszusán. Ezzel együtt új arcok felbukkanásáról aligha lehet beszélni, hisz a most meghatározó pozícióba került politikusok többsége eddig is a szocialista politika formálásának aktív részese volt. A nyugodt légkörben végrehajtott tisztújítás ellenére a háttérben várhatóan tovább folytatódik a különféle hatalmi csoportosulások bonyolult küzdelme.

Az MSZP megalakulása óta nem újította meg annyira a vezetőségét, mint a múlt szombati kongresszusán. Ezzel együtt új arcok felbukkanásáról aligha lehet beszélni, hisz a most meghatározó pozícióba került politikusok többsége eddig is a szocialista politika formálásának aktív részese volt. A nyugodt légkörben végrehajtott tisztújítás ellenére a háttérben várhatóan tovább folytatódik a különféle hatalmi csoportosulások bonyolult küzdelme.

Szegény, jobb sorsa érdemes Tony (Blair, brit miniszterelnök) szombaton valószínűleg úgy csuklott, hogy remegett bele a Downing utca. Emlegették. A kisebb rohamok már a hét vége előtt utolérték, nagyjából akkor, amikor a sajtó egy része - őszintén aggódva a Maszop jövőjéért és lelki üdvéért - azon kezdett spekulálni, hogy mikor bukkan fel a pártban a Magyar Tony Blair. Mert fel kell bukkannia végre, akkora szükség van rá, mint egy falat hamuba sült pogácsára. Hogy ki lesz a Magyar Tony Blair, azt egyelőre nem tudni, de várják nagyon. Kerestük mi is, bekukkantottunk minden zugba. A mosdóban volt mit látni, Konrad Lorenz legalább három viselkedéstani könyvet írt volna a jelenségekből; abból például, ahogy az egyik küldött nekiveselkedett könnyíteni magán: bal kezében a szürke, kevert szálas, kétsoros zakója, jobb kezében a farka, csípője kissé előretolva, feje nemkülönben, hogy lássa is, mennyire tud célozni. Az ajtó - az elvtársi bizalomnak megható tanújelét adva - tárva-nyitva; fájdalom, a fülkében, mellette-mögötte, nem volt ott Tony Blair. Nem láttuk Blairt az előtérben sem, Schmuck Andor úttörőt és poéngyárost (akinek egyesekről megvan a véleménye) viszont láttuk, kitűzője fölé egy lőlapot csippentett, így kommunikálta áldozat mivoltát. Járkált fel s alá, szorgalmasan kezet fogott mindenkivel. Bátor ember, nem érdekli, hogy valaki komolyan is vehetné. A terembe, a lassan, de rendezetlenül szivárgó küldöttek közé biztos, hogy nem vegyült Blair; ott álltunk, és figyeltük, ahogy Nagy Sándor testét megfeszítve felkészül, ahogy Kovács László úgy halad befele, hogy majdnem kint maradt - és abban is sok munkája volt, hogy ne nagyon vegyék észre -, Kósáné Kovács Magda akkor még nem tudhatta biztosra, hogy nem lesz választmányi elnök (volt is halovány mosolyféle az arcán). Horn Gyula szenvedte a legtöbbet, kezd lejönni a miniszterelnök-trippről (az nem egy fájdalommentes folyamat), igyekezett szívélyes lenni és közvetlen: nagyon sok kövér ember ment oda hozzá hülyeséget mondani és hátba veregetni, hogy "jó van Gyulánk bazeg jó csinátad sajnállak nagy vagy te vagy a király majd hívlak jó" - ezt mind kibírta rezzenéstelen arccal. Aztán üléseztek.

Kézenfekvő javaslat

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) kilencéves történetében a mostani kongresszus mérföldkőnek számít: nyolc év után távozott a párt éléről az a személy, aki 1990 óta minden fontos döntésnél érvényesíteni tudta akaratát. Úgy, hogy közben szinte folyamatosan napirenden volt az utódlás kérdése. Aztán az 1994-es választási diadalt követően egy darabig nem lehetett megkérdőjelezni Horn Gyula párton belüli vezető szerepét. A több évtizedes diplomáciai múlttal rendelkező - a hatalomgyakorlásban és -megtartásban ügyesen taktikázó, de a stratégiát talán nélkülöző - politikus miniszterelnökként is képes volt elhárítani a hátországból érkező fenyegetéseket, nem kis részben azért, mert jégre vitte a potenciális utódjelölteket. Egy éve, a választási kampány megkezdése előtt a Horn-kérdés lekerült a napirendről, az MSZP-t megrázó májusi fiaskó azonban visszavonulásra késztette a párt első emberét.

Talán sohasem fogjuk megtudni, hogy Horn teljesen önszántából vagy politikustársai rábeszélésének engedve döntött úgy: ötödik alkalommal nem jelölteti magát pártelnöknek. A Narancsnak több szocialista forrás is azt állította, hogy néhány nappal a május 24-i választási vereség után a párt néhány meghatározó vezetője informális megegyezést kötött a tisztújításról. Első lépésben az eredetileg ismerkedés céljából összehívott frakcióülésen - egyesek szerint puccsszerűen - napirendre tűzték a személyi kérdéseket. A kész helyzet elé állított Szekeres Imre az ülés napján kényszeredett mosollyal sorakozott fel Kovács László mögé; a volt frakcióvezetőt a parlament költségvetési bizottságának elnöki posztjával kárpótolták.

Az informális egyezség informátoraink szerint azt is tartalmazta, hogy a választási vereség miatti elégedetlenséget Horn visszavonulásán túl két bűnbak - Szekeres Imre alelnök, volt frakcióvezető és kampányfőnök, valamint a zsurki vodkagyár ügye miatt megtépázott tekintélyű Baja Ferenc választmányi elnök - feláldozásával kell levezetni. A frakció villámgyors döntése azonban nem csupán az egyik kiszemelt áldozat félreállítását jelentette, hanem azt is megmutatta, hogy ki a jövő embere.

Kovács László volt külügyminiszter kiválasztásához önmagában nem volt szükség semmilyen konspirációra. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy messze ő a legnépszerűbb és leghitelesebb szocialista politikus. Ráadásul Kovács mindig Horn nyomában haladt előre, a korábban utódjelöltként emlegetett személyek (elsősorban Szekeres és Kósáné Kovács Magda) kiesése után pedig ő maradt a színen. Kovács ugyan a kormányzati ciklus második felétől tőle addig szokatlan érdeklődést kezdett tanúsítani belpolitikai kérdések iránt, mégis volt türelme kivárni a megfelelő pillanatot. Frakcióvezetővé választása után mindenki úgy tekintett rá, mint az MSZP új elnökére.

Homokszemek a gépezetben

A május végi informális alkunak - Kovács megkoronázásán túl - számos fontos és az egyszerű párttagok számára nem magától értetődő eleme volt. A fiatalítás jelszavával mindig ravasz módon operáló BIT-es csapat kulcsemberét, Kiss Péter távozó munkaügyi minisztert illette meg - az egyezség szerint - az ügyvezető alelnöki poszt. Ennek a tisztségnek most különösen nagy lehet a jelentősége, hiszen Kovács mögött igencsak szükség lesz az új vezetésben egy olyan személyre, aki képes ellátni a pártszervezéssel kapcsolatos feladatokat. Az informális alku részeseként pedig az említett feladattal nehezen megbirkózó Kósáné Kovács Magda eddigi ügyvezető alelnök zöld utat kapott mint a választmány jövendő elnöke.

A Kovács-Kiss-Kósáné hármas fogat mögött felsorakozó erők azonban néhány váratlan nehézséggel találták szemben magukat. Máig tartja magát az a vélekedés, hogy Szekeres és hívei bosszúból szavazták ki Gál Zoltán egykori házelnököt a parlamenti alelnöki székből. A horni csapat egyik kulcsemberének ezt a tisztséget az új konszenzus kovácsai szánták, ám a frissen megválasztott frakcióvezetés alelnökjelöltjét - vélik többen - Szekereséknek a fiatal Szili Katalin segítségével sikerült megfúrniuk. Ráadásul Szili Katalin Gál Zoltán felett aratott győzelme volt az első olyan jelzés a közvélemény számára, hogy a szocialisták valóban komolyan gondolják a megújulást, a régi gárda félreállítását. Hogy nagyon keresik már a Magyar Tony Blairt.

Azt, hogy Szekerest még mindig nem lehet végleg leírni, jelzi, milyen kis különbséggel (ötven szavazattal) maradt alul Kiss Péterrel szemben az ügyvezető alelnöki tisztségért folytatott küzdelemben. Méghozzá úgy, hogy Csiha Judit volt privatizációs miniszter a szavazást megelőző zárt ülésen jelentette be: visszalép Kiss javára. Szekeres erejét bizonyítja, hogy korábbi helyettesei közül Lamperth Mónika alelnökké, míg Burány Sándor elnökségi taggá lépett elő.

Az MSZP politikusai közül többen is azt mondták lapunknak, hogy Csiha jelölése és visszalépése egy előre megbeszélt koreográfia része, melynek célja Kiss Péter győzelmi esélyeinek növelése volt. Csiha egyébként tagja lett a párt elnökségének, s korábban őt választották az MSZP önkormányzati kampányfőnökének.

A szombati kongresszus legnagyobb vesztese nem a vezető testületekből kikerülő Baja Ferenc vagy Csintalan Sándor, hanem Kósáné Kovács Magda, akit Földes György biztosan előzött meg a választmányi elnökségért folytatott versenyfutásban. Az erkölcsi megtisztulás élharcosaként fellépő Kósánéról a küldöttek többsége azt gondolta, hogy az elmúlt időszak kudarcaiért ő is visel valamekkora felelősséget. Vereségéhez vélhetően az is hozzájárult, hogy Baja az utolsó pillanatban visszalépett a jelöléstől, megrögzött hívei pedig minden bizonnyal inkább Földesre szavaztak. Földes - bár eddig is elnökségi tag volt - új arcnak számít, aki arra vállalkozik, hogy a párt stratégiáját meghatározó, a baloldali értelmiség szellemi műhelyeként is működő testületet formáljon a választmányból.

A Nagy-kérdés

A sajtó az utolsó pillanatig azt találgatta, hogy Nagy Sándor visszalép-e az elnökjelöltségtől, hiszen Kováccsal szemben gyakorlatilag semmi esélye sem volt. A nagy taktikus hírében álló egykori MSZOSZ-elnök szombat estig lebegtette a döntést, majd a zárt ülésen - szemtanúk állítása szerint - nagy hatású felszólalása végén közölte: nem lép vissza, mert többes jelölés esetén Kovács győzelme is értékesebb lesz. Nem is tudta megszorongatni a frakcióvezetőt, de néhány órával később simán befutott alelnöknek.

Általános vélemény szerint Nagy eleve nem a pártelnöki, hanem a frakcióvezetői tisztséget célozta meg. Kovács elnöksége már régen eldöntött tény volt, amikor a nyáron meglepő állásfoglalást tett közzé az MSZP baloldali és szocialista platformja. Szerintük nem szerencsés, ha egy kézben van a pártelnöki és a frakcióvezetői tisztség, ezért Kovácsnak az egyik posztot át kellene engednie Nagynak. A pártelnökké választott Kovács úgy nyilatkozott, hogy nem kíván lemondani a frakció vezetéséről. Ugyanakkor a későbbiekben nem zárta ki ezt a lehetőséget, ami arra utalhat, hogy a háttérben még nem értek véget az alkudozások. A búcsúzó Horn azért nem tagadta meg önmagát: ő is azt javasolta, hogy a két tisztséget válasszák szét (hja, csak ő győzte erővel a miniszter- és pártelnöki feladatok ellátását).

A tét nem kicsi, hiszen a parlamenti képviselőcsoport irányítóját gyakran nagyobb figyelem övezi, mint a párt első emberét. Azt sem nehéz észrevenni, hogy a két politikus elképzelései között jelentős eltérések vannak. Kovács szerint folytatni kell a modern szociáldemokrata párttá válás folyamatát, a mintát kimondatlanul is Tony Blair Munkáspártja szolgáltatja. Nagy ezzel szemben úgy fogalmazott a kongresszusi küldötteknek eljuttatott elnökjelölti pályázatában, hogy a szocialisták elfogadják a piacgazdaságot, de nem fogadják el a piaci társadalmat. A volt szakszervezeti vezető és követői - például az MSZP baloldali fordulatának szükségességét hangsúlyozó Jánosi György - antiliberális irányba, a szocialistákhoz mindig is közel álló érdekvédelmi lobbyk karjaiba terelnék a pártot. Ez aligha a modern szociáldemokrácia útja. Miként a baloldali összefogás egyre többet emlegetett koncepciója sem az. Az MSZP-nek ugyanis nem a Munkáspárttól az SZDSZ-ig terjedő abszurd szövetség összekovácsolásának hiábavaló kísérletével kell válaszolnia a jobboldal tömbösödésére, hanem a magyarországi baloldal szinte kizárólagos képviselőjeként saját maga megújításával.

Egy szoci megszólal

A korábban már említett Földes György a kongresszusra időzítette a Rendszer - hatalom és a baloldal Magyarországon 1994 után című tanulmányának megjelenését. A szerző elmondása szerint ezzel akart válaszolni Tamás Gáspár Miklós 1993 végén írt híres esszéjére, amely A szocialisták hallgatása címet viselte. TGM akkor sikertelenül próbálta kiugrasztani a szocialista nyulat a bokorból: mondják már ugyan meg, hogy mit is gondolnak a világról, a szociáldemokráciáról, az utódpárti örökségről. A hatalom technokratái által irányított párt az akkori kampányban, majd a kormányzás éveiben a pragmatizmus jegyében elutasította az ideológiai kérdések tisztázását. Földes érzékeli, hogy az MSZP adóssága óriási e téren, ám tanulmánya csak egy folyamat első lépését jelentheti. A Horn-kormány teljesítményét tárgyilagosan mérlegelő, a vereség okait őszintén feltáró dokumentum végső következtetése az, hogy ellenzéki szerepben a baloldali szocialisták a gazdasági stabilizáció kényszerű vállalása után immár bátran bírálhatják a rendszert.

A kongresszus egyébként a tisztújítás mellett arról is döntött, hogy haladéktalanul meg kell kezdeni a párt új programjának és alapszabályának kidolgozását. A fő jelszó most a megújulás és a fiatalítás. Kovács László megválasztása után meglepően őszintén nyilatkozott: a mostani vezetés mandátuma 2000-ig szól, addig ki kell nevelni a szocialista politikusok új generációját. Az elnök pontosan tudja, hogy ő sem új arc a politikában, s 2002-ben valószínűleg csak a mostanihoz képest is jelentősen megújult csapattal győzhet az MSZP a választásokon. Jánosi György a napokban azt nyilatkozta: a párt elnökségének nem királyokból, hanem királycsinálókból kell állnia.

A feladat nem könnyű, hiszen egyelőre nem látni a színen a Magyar Tony Blairt. Szekeres, Kiss, az alelnökké választott BIT-es Molnár Gyula nem az, Schmuck Andorról most szó se essék. De nem az Németh Miklós sem, akiről pedig biztosan fogunk még hallani, ha máskor nem, hát akkor, ha megint lejár a mandátuma, vagy valakinek eszébe jut: tényleg, mi van a Miklóssal? Õ vajon megtalálta-e a Magyar Tony Blairt?

Mert a kongresszus nem találta meg: kifelé nem volt motozás, ezért lehet, hogy valaki - akár véletlenül is - zsebre vágta és hazavitte, és most ott tartja a tévén, a csipketerítőn. A pártnak azonban nagy szüksége lenne rá, ezért kérik a szerencsés megtalálót, hogy a Magyar Tony Blairt adja le a következő (a nagyra törő ambíciók szerint programalkotó) kongresszus hangosbemondójánál.

Kovách Márton

(közreműködött:

Seres László, Makai József)

Régi-újak

Az MSZP 1998. szeptember 5-én tartott VI., tisztújító kongresszusán a párt új elnöke - a várakozásoknak megfelelően - Kovács László lett. Ügyvezető alelnöknek Kiss Pétert, a választmány elnökének pedig Földes Györgyöt választották meg. Alelnök lett Lamperth Mónika, Molnár Gyula és Nagy Sándor. Az elnökség tagjai: Burány Sándor, Csiha Judit, Gál Zoltán, Jánosi György, Keleti György, Kósa Ferenc, Kósáné Kovács Magda, Orosz Sándor, Szekeres Imre és Vitányi Iván. Pénztárnoka nehezen lett a pártnak, a Tocsik-ügy nemcsak egy igével gazdagította a magyar nyelvet, de óvatossá is tette a szocialistákat. A posztra csak az utolsó napon találtak jelöltet Puch László személyében, ő meg is kapta a bizalmat, szegény. Voltak küldöttek, akik Simicska Lajosra és/vagy Gansperger Gyulára voksoltak. Õk tudják, miért.

Horn búcsúja:"köszönöm, hogy elviseltek"

Horn Gyula egészséget és sikereket kívánt "kedves mindannyiuknak", majd lelépett a pulpitusról, amelyre a történelem négy éve helyezte. Önkéntes visszavonulása (vagy nem önkéntes, mindegy) a pártéletből bölcs belátás volt, a kongresszusi búcsú mégis kisstílűre és méltatlanra sikeredett. Kár. Elég sokat basztattuk ezt a megmagyarázhatatlan múltú, arrogáns és önfejű kis embert ahhoz, hogy egyszer, talán utoljára, leírjuk: történelmi dolgokat hajtott végre négy év alatt. Leginkább azt, hogy minden belső kísértés ellenére nem vitte el a pártját - és az országot - abba a baloldali szociális-demagóg posványba, amelyet most, a bukás után jó páran megcéloztak.

Horn Gyula keserű volt. Értetlen: máig jó eredménynek, nem pedig választási kudarcnak tartja a májusi második fordulót - az okokat pedig hiába is kereste egy órán keresztül. Nem tanult, de sokat felejtett. Kezdte azzal, hogy "komolytalannak" és "felszínesnek" nevezte a párt megújulási szándékát, folytatta azzal, hogy gondos osztályfőnökként apránként felolvasta a jó gyerekek neveit, érdemeit és kisebb hibáit, de a négy év értékelését, azt nem tudta elvégezni, bár sokszor utalt a stabilizációra (amit most, végül, ki tudott mondani). Ismét kiállt a nyugdíjasok ingyenes utaztatása mellett, mindenkit lebaszott a belső viták kiteregetéséért (felcserélve okot és okozatot), fikázta a semmilyen kampányt, amelyről ő viszont nem tudott semmit, és különösen nem értette, hogy lehetett ekkora ügy a Dunából. Az autokrata vezető, aki soha nem tűrt meg alternatív véleményt maga körül, most a kongresszus szemére vetette, hogy "senki nem vetett fel alternatív javaslatot" Nemcsók lépéseivel szemben. Bezzeg "a jobboldal a liberális képviselőkkel együttműködve politikai cirkuszt rendezett az ügyből", és Gyulán látszott: tényleg nem és nem érti, mi volt a baj Duna-ügyben.

Korrupció? Hülyeség. "Engedtük, hogy a tények ismerete és információk nélkül körbenyálazzanak bennünket vélt korrupciós ügyekkel." Gyula "úriemberi magatartást" vár a Fidesztől, miközben két mondattal később "agresszív, hataloméhes ellenzékünk aljas kirohanásairól" értekezik. Külön ciki: ennek az aljas ellenzéknek tulajdonítja a "nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani" szlogent, a meglátás azonban Kósáné Kovács Magda szellemi terméke. A jó ízlés teteje: "Az MSZP már bocsánatot kért a néptől a múltbéli bűnökért (...). Mikor kér a jobboldal bocsánatot az országnak 1990-94 között okozott károkért?" És ő maga is, a beszéd végén újra, elismerte, hogy "követett el hibákat", a kongresszusnak - és talán a magyar népnek - pedig azt üzente: "köszönöm, hogy elviseltek".

Horn Gyulától elköszönve idemásoljuk a beszéd egy, végül el nem mondott részletét, ugyanis jobban szól őróla, mint bármi más: "Én levontam a tanulságot, félreállok, és semmilyen tisztségre nem áhítozom. De míg élek, nem adom fel baloldali elkötelezettségemet. Így születtem, így is múlok el."

Levelek

Múlt szerdán Horn Gyula még pártelnöki minőségében szólította meg Györgyi Kálmán főügyészt. "A kormánytól független ügyészségtől" kérte, nyomozzanak a fideszes - meg a nem fideszes - politikusokról való adatgyűjtés ügyében (emlékeztetőül: ha Hornon múlik, akkor ma a kormány irányítja az ügyészséget; kora tavasszal, a sorozatos robbantások idején minisztereivel határozatot fogadott el arról, hogy az igazságügyi tárca megvizsgálja ennek lehetőségét). Szerinte az "ügy súlya, a törvénysértés gyanúja és a közvéleményben érzékelhető jelentős visszhang" indokolja a tényfeltárást és a szükséges jogi lépéseket. Emlékeztetett Orbán Viktor miniszterelnök - a Fidesz választmánya előtt tett - bejelentésére "az előző kormány időszaka alatt titkos módon, törvénytelenül és közpénzek felhasználásával" történt megfigyeléséről. Horn célja, hogy az ügyészség "adjon hiteles tájékoztatást a közvéleménynek". Az ügyészség talán meg tudja szerezni az iratokat azoktól, akik egy - a kormányoldal által vezetendő - vizsgálóbizottság felállításán verejtékeznek. Ám az is bizonyos - az 1992. október 23-i események vizsgálata is ezt igazolja -, hogy Györgyi nem szívesen nyit politikai frontokat; az elkészült jelentések pedig inkább untatják, semmint szórakoztatják a felületes olvasót.

Még csak az MSZP frakcióvezetőjeként válaszolt Kovács László a Fidesz-frakcióvezető Szájer József azon javaslatára, hogy kettejüknek - a kétharmados törvények körüli nézeteltérések okán - tisztázniuk kellene, mi legyen az ügyészségi csomag és az alkotmánybíró-jelölés sorsa; beszélniük kéne a házszabály-módosításokról, a vizsgálóbizottságok felállítására és a bizottsági helyek elosztására vonatkozó rendelkezésekről, valamint arról, hány képviselő alkothat frakciót. Kovács fontosnak tartotta, hogy megindul a "két legnagyobb párt közötti párbeszéd", ugyanakkor feltételül szabta: a lapzártánk után, szerdán esedékes találkozóig két másikat bonyolítsanak le. Az egyiket a gazdasági, pénzügyi és külügyi tárca közigazgatási államtitkáraival a kormány lépéseiről, egy másikat pedig - a kormány vezetésével - a belpolitikai helyzetről; erre, Kovács szerint, "a Magyarországra is ható feltételek alakulása és egyes kedvezőtlen hazai fejlemények" adnak okot. Ha ezt szerdáig nem tudják összehozni, "valószínű, hogy halasztani kell" a találkozót. Ha most - a rapid találkozók meghiúsulása miatt - nem is, ám a közeljövőben a két erős párt biztosan leül egyezkedni. Kovács "kis lehetőséget" lát az alkura, "ha a javaslatok, intézkedések céljával, tartalmával nem tudunk azonosulni". Márpedig valamerre mozdulni kell, ha a kormány annyira komolyan veszi a negyven pontját, mint a szocik a megújulást.

Somos András

Nagy Sándor, az MSZP frakcióvezető-helyettese az elnökválasztás előtt

Magyar Narancs: Mit tart fontosabbnak: elnöknek lenni, vagy frakcióvezetőnek?

Nagy Sándor: Két meglehetősen eltérő politikusi feladatról van szó. A pártelnöknek ma elsősorban azzal kell szembenézni, hogyan lehet egy erős, nagy létszámú baloldali néppártot szervezni a szocialista pártból. A parlamenti munka viszont kötött pályán mozog abban az értelemben, hogy a napirenden szereplő kérdésekben inkább a szakmai munka dominál. Ha választhatnék - mint ahogy nem én választok -, akkor a szívemhez közelebb álló frakcióvezetői munkát választanám.

MN: Nagy szervezőmunkát végezhetett a háttérben, maga mögé állította a Baloldali Tömörülést is...

NS: ...ez nem felel meg a valóságnak, erre azért vagyok érzékeny, mert miközben a párt jó néhány vezetője éjjel-nappal járta az országot, én nem folytattam szervezőkampányt a magam érdekében.

MN: De két lényeges platform támogatja akár pártelnökként, akár frakcióvezetőként.

NS: Igen, hát az egyiknek, a Szocialista Platformnak tagja vagyok, a másiknak eredendően ez volt az álláspontja. De nagy szervezőmunkát nem kellett végeznem, ezt azért mondom, mert ennek a szónak a szocialista párton belül külön csengése van.

MN: Ha Kovács László pártelnök lenne, ön pedig frakcióvezető, nem félne, hogy megoszlana, szétforgácsolódna a párt?

NS: Nem, hiszen nem egymással rivalizáló személyekről vagy képességekről van szó. A párt ereje növekedne, hiszen ezek kiegészítik egymást, és együtt többet jelentenek, mint külön-külön. A frakciónak és a párt vezető testületeinek együtt kell működniük, közösen formálják a politikát.

MN: Az MSZP elég sok érdek mentén megosztott párt. Hogyan lehet ezt koordinálni és a nyugati szociáldemokrácia értelmében megújulni?

NS: Igen, hát mindenkinek definiálnia kell, hogy mire gondol, amikor egy fogalmat használ. Néhányan tettünk erre kísérletet a képviselőcsoporton belül, írtunk egy nyolcvanoldalas programvázlatot, amely ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat.

MN: Miben látja a különbséget Kovács és a saját politikai elképzelései között?

NS: Nem tudnám ezt definiálni, hiszen nem teremtődtek meg az alkalmak, kényszerek, amikor ezt tisztázni lehetett volna. Nekem a nyugati szociáldemokrácia felé való elmozdulással szemben a világon semmi kifogásom nincs, mint ahogy arról is világos képet kell kialakítanunk, mely társadalmi rétegeket akarja képviselni az MSZP, hogy meg tudja szólítani a baloldali érzelmű értelmiséget és azokat a társadalmi szerveződéseket, amelyek nélkül nincs szocialista párt.

MN: Balrább áll ön Kovács Lászlótól?

NS: Szerintem ennek a fogalomnak ilyen módon nem sok értelme van. Sorra kell venni az összes politikai, gazdasági és szociális kérdést, és még akkor sem biztos, hogy ez a fogalom egy vagy két szóval leírható. Sokkal összetettebb ma egy olyan balközép politikai erő működése, mint amilyen az MSZP. A baloldaliság ma már sem Európában, sem nálunk nem jelenti ugyanazt, mint néhány évtizede.

szerző
Kovách Márton,Somos András
publikálva
1998/37. (09. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra