Lagymatagon indul az éjszaka a Köztársaság téren, noha ezúttal két politikai-választási tömörülés is itt állomásozik. A tér szélén felvert Tarlós-sátorban alig pár tucatnyi váltig elkötelezett független üldögél a padokon, s nézi az óriáskivetítőn a HírTv műsorát a kedélyesen maszopozó Csintalan Sándorral. A hangulat fesztelen, a lapunk múlt heti számában megénekelt Pesty László kampányfőnököt (az egyetlen jelen lévő prominens személyiséget) kézről kézre adogatják a rádióriporterek. A hely amúgy borivóknak való, borkorcsolya gyanánt csipsz is van a nedűhöz, csak eredmények nincsenek még. Átsétálunk a többszörös rendőrkordonnal övezett MSZP-székházba. Itt ugyancsak pang az élet, a sajtómunkások egymást kerülgetik, vagy jobb híján Juhász Ferenc tájékoztatóját hallgatják, amelyen az MSZP alelnöke derűlátásának ad hangot, s pártja nevében hitet tesz a reformok mellett. Töltekezünk az élménnyel, majd letanyázunk a bejáratnál, hogy a biztonsági őrökkel egyetemben hírül vehessük az első részeredményeket. Mellettünk egy idős pártalkalmazott heves és egyszersmind teljességgel adekvát fejcsóválásba kezd. Ezt jeladásnak fogjuk fel: vissza a Tarlós-sátorba. Itt a létszám ugyan nem változott, ám a jókedv időközben jócskán kiszélesedett: a vidéki eredményeket látva egy maroknyi lelkes fiatal tapssal és lábdobogással fejezi ki elégedettségét. Kitömtük őket! - kurjantja egyikük, s mond még mást is, ám - nem lévén kormányfő - további mondatai aligha volnának kinyomtathatók. Közben megérkeznek a Tarlós-lufik, s beszivárog a sátorba néhány öltönyös ember is a különböző jobboldali háttérszervezetektől. A főpolgármesteri verseny első eredményei reménykeltőnek tűnnek, s így az eddigi derűs halottvirrasztás némi izgalommal telítődik. Szűkül az olló! - állapítják meg többen is, s egy parádéskocsis küllemű férfiú rögvest magnum áldomást iszik. Mint kiderül, korán: az általános várakozásokhoz képest egyébiránt meglepően csekély különbség stabilnak bizonyul, s amint e vigasztalan tény nyilvánvalóvá válik, a program érzékelhetően leül. A már jó rég beharangozott Tarlós egyre csak késik, s a híveknek nincs más lehetőségük, mint hogy ötödször is megtapsolják Kósa Lajos győzelmét és Szécsi Gábor kecskeméti vereségét.
A pártházban közben dolog akad: Gyurcsány Ferenc és Hiller István tart sajtótájékoztatót. Újra átkelünk a kordonon, hogy közelről hallgathassuk Hiller István poénra kiszámítható szavait. Utána a kissé megviseltnek tetsző miniszterelnök szól mindannyiunkhoz: az ellenzéki önkormányzatoknak együttműködést ígér, meg a tudomásul vett választói kritika dacára is rezzenetlen reformpolitikát. Az összefogott beszédet követően, amelyben ezúttal kevés volt a szélsőséges manír és az államférfiúi töprenkedés, néhány, sajnos már nem ily szabatos válasz is elhangzik a miniszterelnök álmairól, álmatlan éjszakáiról, egyebekről. A pártelnökség dolgán gondolkodni kell, a köztársasági elnökkel való nyílt vita pedig föltétlen kerülendő - nagyjából ennyit tudunk meg a miniszterelnöktől, akinek esti szereplését már a helyszínen, s utóbb a tévéstúdiókban is élvvel elemezték tönkre a közpolitikai béljósok. Miért nem visel nyakkendőt a kormányfő (vajha lemond-e?), tördeli-e a kezeit, s viselkedése higgadtnak, ziláltnak vagy épp szedáltnak tekinthető? Ilyen és ehhez hasonló, a metakommunikáció mélyrétegeiben vájkáló kérdések merülnek fel a hivatásos és szintúgy az öntevékeny jeltolmácsokban. Minket viszont visszavár a másik helyszín.
A Tarlós-sátorban időközben végképp ellaposodott a cselekmény: a Gyurcsány-beszéd még valamelyest fölkeltette ugyan az egybegyűltek ellenszenvét, ám utána már tényleg csak a meddő várakozás maradt. A létszám inkább apad: az egész este kicsiny pódiumán álldigáló TV 2-s riporter például föladja, s más sajtósok sem győzik kivárni az éji homályban késlekedő óbudai városvezetőt. A rosseb marad itt tovább! - fakad ki fél tizenkettőkor egy jobbos újságíró a hátunk mögött, majd eltűnik a pesti éjszakában. Pedig ha vár még egy negyedórát, láthatná a diadalmas vesztesként bevonuló Tarlós Istvánt, aki azonmód a pódiumra is lép, hogy segítőitől környezve szóljon a végsőkig kitartó, nagyjából 80 fős tömeghez. A független főpolgármester-jelölt és fideszes listavezető talán nem tudja, hogy a sértettség a szónoki emelvényről nem jól veszi ki magát, s így az elszenvedett méltánytalanságok hosszas fölsorolásával indít. Akad belőle bőven (például lebunkózták a hajdanában latint és ógörögöt biflázó mérnökembert), s ezért nem is gratulál a megválasztott Demszky Gábornak, csak tudomásul veszi a számára kedvezőtlenül alakult eredményt. Egyúttal jelzi, miszerint nem lesz könnyű partner, s ezt - látva imponáló határozottságát és intranzigenciáját - el is hisszük neki. Minden kezdeményezést pártolni fog viszont, ami saját és támogatóinak értékrendjébe úgymond belefér - állítja, s ismerve támogatóinak szemet gyönyörködtetően változatos értékválasztásait, ez csöppet aggasztóan hangzik. Beszédének kulcsmondata viszont, mely élénk helyeslést vált ki a fegyelmezetten búsongó, a győzelemtől éppen csak elütött közönségéből, a következő: "Többé nem mondhatja senki, hogy Budapest liberális város!" Ezt még követi egy terjedelmesebb, az MDF-et inszinuáló tiráda (az MDF végképp kiiratkozott a konzervatív, de jószerivel a demokratikus pártok köréből is), majd a Queen együttes egyik slágerének dallamára s kampányfőnöke által meglapogatva Tarlós lelép. Körülöttünk néhány szedelődzködő bennfentes Tarlós jövőjét latolgatja, s általánosságban - részint sajnálkozva, részint tárgyszerűen - hamari letűnésére számítanak. Mi elhárítjuk magunktól a tippelés lehetőségét, s inkább csak szolidan, a két utolsó rendőrkordont és egy elhajolt magyarembert megkerülve hazaslattyogunk.
