A szocialista pártháznál kevés nyomasztóbb helyet találhatott volna magának az ember múlt vasárnap este a városban. Az újságírókat még véletlenül sem engedték fel a párt agyközpontját raktározó második emeletre, minek következtében csak a földszinten és az elsõ emeleti folyosón hághatott firkász biztonsági õr lábára (ez utóbbiból mintha még a szokásosnál is több lett volna), és lehelt aktivista forró sóhajt külföldi diplomatanyakba. Eléggé nehezen lehetett levegõt kapni, és az sem volt a legjobb minõségû.
Még jó, hogy nem sok idejük maradt kínozni magukat. Azt mintha senki nem gondolta volna komolyan, hogy akár nyerhetnek is: sem a kampányban, sem úgy kilenc óra tájban. Ez - különösen a végleges eredmények ismeretében - dicséretes ön- és népismeretrõl árulkodik, ugyanakkor egyszer, nem is olyan soká talán érdemes lenne elgondolkodni azon: a nagy ruhán kívül mi a fenére is számíthat az a párt, amelyik elnöke a kampányban nyilvánosan döntetlenben reménykedik, és egy kis vereséget már jó eredménynek tartana, és egyáltalán, amelyik már hetek óta azt könyörgi: jaj, csak ne tessenek nagyon elpáholni minket! (Az egyetlen szocialista politikus, aki nyilvánosan is nyerni akart, Gyurcsány Ferenc volt.)
Az a négyszázezer szavazat viszont, amivel kevesebbet kaptak a Fidesznél, nagyobb pofon még a vártnál is. A 12-9-2-1 befutó hivatalos megerõsítésével mintha pánikport szórt volna egy nagy kéz a ventilátorba. Pedig nem is volt ventilátor. Rövidebb-hosszabb ideig ott volt mindegyik szocialista miniszter, és egyik sem mosolygott. Ott volt Horn Gyula, és õ sem. Fél tizenegytõl az lett a kérdés: ki hogyan tudja eltünteni vonásairól a rémületet, és ki tudja hitelesebben azt írni az arcára: ugyan már, nem történt semmi komoly, bolhacsípés az egész, megyünk tovább.
A következõ magyarázatokat hallottuk.
Kovács László szerint a vereség nem is olyan vészes, ha egy mandátum nem oda, hanem ide leng, a kormánypártok ikszre hozzák a meccset.
Ez butaság, és nagyon rossz duma. Az MSZP-t tönkreverték, négyszázezer fával, ráadásul úgy, hogy alacsony volt a részvétel. (Apropó: mikor botozzák meg végre azokat a sarlatánokat az Erkel Színház elõtt, akik feszt azzal jönnek, hogy az alacsony részvétel az MSZP-nek kedvez? Miközben 1998-ban, amikor alacsonyabb volt a részvétel, mint 2002-ben, simán kikaptak? És hogy az MSZP a listán mindig erõsebb, mint az egyéni körzetekben?) Kovács Lászlóról egyébként már elég régóta nagyon ronda pletykákat terjesztenek szocialista bennfentesek; és lehet, hogy mind szemenszedett hazugság, de az akkor is kérdés, vajon
meddig maradhat
valaki egy szervezet élén, ha a beosztottai szörnyû dolgokat fecsegnek róla nagy meggyõzõdéssel?
Kovács tehát azt állítja, szinte meg se verték õket. Jó, hogy míg ki nem derül kellõ nyomatékkal ennek az ellenkezõje, vagyis a valóság, talán õt sem akarják megfosztani elnöki stallumától. Mert ha kiderül, akkor - 2002-es érdemeire való tekintet nélkül - egyetlen logikus következtetés adódik: a távozás.
A mi szavazóink otthon maradtak - hangzott egy újabb magyarázat, változatos szájakból.
Ez is marhaság, sajnos. Az a szavazó, aki otthon marad, az senkinek nem a szavazója, hanem õ a nem szavazó. Lehet, hogy az a közel négyszázezer választópolgár, akik most az MSZP-nek hiányoztak a döntetlenhez, két éve mind a szocialistákra voksoltak: de ettõl õk még nem az MSZP szavazói. Hisz akkor most is elmentek volna szavazni az MSZP-re. Q. e. d.
Ennek a magyarázatnak némiképp ravaszabb változata hangzott el fél tizenegy tájban a miniszterelnök sajtótájékoztatóján.
Az otthon maradóknak igazából semmi bajuk sincs a kormánnyal. Látják, hogy végzi a dolgát, minek zsibbasszák az agyukat holmi szavazgatással.
Cöcö. Nem is az, hogy Orbán is ugyanezt mondta pár nappal a választás elõtt, legfeljebb nem pont így értette ("aki otthon marad, az a szocialistákra szavaz"), de honnan tudja ezt a miniszterelnök? És ha az emberek olyan fene elégedettek, vagy legalább egy kicsit elégedettek lennének a kormánnyal, ugyan mibe tartott volna elvonszolni a valagukat ezen a ronda esõs vasárnapon a legközelebbi urnáig?
A negyedik magyarázat szintén a miniszterelnöki ajkat hagyta el, és némiképp ellentmond a fentinek. A kormány végig fogja vinni a megkezdett reformokat - fogadta meg Medgyessy Péter úgy fél tizenegykor. A kormány (kormánypárt?) gyenge szereplésének oka abban keresendõ tehát, hogy
fájdalmas reformokat
indított útjára, s ezért népszerûtlenné vált. Nos, ez akár jó szöveg is lehetne - ám a reformok és a népszerûségvesztés közti oksági láncolatból mintha a reformok mint tényvalóság hiányoznának. Viszont az is igaz, hogy amíg sokan gondolják úgy, hogy reformok vannak, addig ezekben az emberekben fel sem merül, hogy változtatni kellene a kormányon: hisz a kormány épp reformál, és reformálás közben senki nem szereti, ha cseszegetik.
További magyarázatként - neveket tapintatból nem írunk - még elhangzott a negatív Fidesz-kampány is, de erre annyian legyintettek, hogy egész légvonat keletkezett.
A miniszterelnök és Kovács pártelnök beszéde alatt egyébként a két férfiú mögötti teret a színpadon szocialista fiatalokkal rendezték be, egészen a falig. 'k bizonyára nagyon örültek, hogy tapéta lehetnek ilyen fontos magyarázatok elmondásakor: és annyira mosolyogtak, hogy majdnem elsírták magukat.
Azt sem a sajtótájékoztatón, sem a különféle tévéknek, rádióknak nyilatkozva nem mondta senki, hogy ezt nagyon elcsesztük, nem tudjuk még, hogy hol, de igyekszünk kideríteni, és kitalálni valamit. Legalábbis én nem hallottam.
Igaz, én hamar haza is mentem. A pártház elõtt két vadonatúj, ám nem fiatal szocialista EP-képviselõ tiblábolt, számos fiatal, ám nem EP-képviselõ szocialista társaságában. "Menjünk az ilyen pubba." "Nem, oda ne menjünk." "Akkor menjünk az olyan presszóba." "Az bezárt 11-kor." "Nem zár be." "Akkor menjünk a..."
Nem gyõztem kivárni, végül merre indultak el. Lehet, még mindig ott toporognak.
Galántay Géza
