Nagyüzemi hadüzenet

A Miniszterelnökséghez vándorol az agrártámogatási pénzek jelentékeny része. A várhatóan lapzártánk után megjelenő rendeletek következtében az ágazati nagyvállalkozások évi 20 milliárd forint támogatástól esnek el, ami miatt emelkedhetnek az élelmiszerárak.

Tavaly május végén még a szűkebb szakmán belül is kevesen értették, miért kerül át a vidékfejlesztési ügyek felügyelete a Lázár János irányításával felálló Miniszterelnökséghez. A helyzet az eljárási ügyekben is sajátos viszonyokat teremtett, hiszen az európai uniós klauzula szerint az uniós támogatásokért felelős intézménynek (Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatal) mind a működéséért, mind a személyi kinevezéseiért az agrárminiszter, azaz Fazekas Sándor, a Földművelésügyi (korábban Vidékfejlesztési) Minisztérium vezetője felel. Az ő hivatalát a tavalyi kormányalakítás szimpla végrehajtóvá vékonyította, míg az úgynevezett „puha”, vagyis a tagországoknak nagy beleszólást engedő vidékfejlesztési keretek igazgatása átkerült Lázárhoz. Jelenleg nincs kinevezett és véglegesített vezetője a vidékfejlesztési hivatalnak, az időközben Kecskemétre költöztetett miniszterelnöki stábnak pedig egyelőre nem sikerült elfogadtatnia az Európai Unióval a következő évekre szóló vidékfejlesztési koncepciót. Mindez természetesen a pénzről szól – nagyon sok pénzről. Olyan pénzről, amit valakiktől el kell venni, hogy másnak jusson.

Az átszervezés formai hátterét az uniós agrártámogatási rendszer jelentős változása adja: a nagy területeken növénytermesztéssel foglalkozó gazdaságok lényegesen kevesebb automatikus támogatáshoz jutnak, mint korábban.

 

Buli

Ez az elvonás nem marad a közösségi kasszában, az így felszabadult összegeket a tagországok vidékfejlesztési, környezetgazdálkodási és ágazati fejlesztésekre használhatják fel. A helyzetet árnyalja, hogy maga a normatív támogatás is csökken, de egy bizonyos területhatárig a tagországok más forrásból kiegészíthetik a keretet úgy, hogy a kis- és középgazdaságokat ne érje veszteség.

A tíz évvel ezelőtti nagy közösségi bővítés után hamar kiderült, hogy az EU-ba belépők agrárszubvenciói még a szakaszos, lépcsőzetes bevezetéssel is alaposan bezavarnak a már akkor sem acélosan működő rendszerbe. A pénzügyi terheket elbírta volna az uniós büdzsé, de a termelés szerkezete a kényelmes és szinte bombabiztos bevételt hozó növény­termesztés irányába mozdult el. A belépő gazdák hamar rájöttek, milyen nagy buliról van szó: aki húsz hektárnál nagyobb területet használ (akár úgy is, hogy nem vet bele semmit), milliós nagyságrendű támogatást kasszírozhat. (Tavaly Magyarországon egy hektár normatív támogatása 230 euró – 68 ezer forint – volt.) A közösség egészét tekintve az állattenyésztés, tejtermelés és az olyan kézimunka-igényes ágazatok, mint például a zöldség-gyümölcs termesztés, visszaszorultak. Mindeközben az uniós élelmiszerpiac a tengerentúli, távol-keleti importőrök célterületévé vált, ráadásul egyre aggasztóbb statisztikák jelentek meg a közösség vidéki foglalkoztatási helyzetéről. Az utóbbi számok azt is mutatták, hogy az európai gazdatársadalom folyamatosan öregszik, a kényelmes szubvenciós rendszer miatt pedig a vállalkozók szinte kizárólag a nagy hozamú és kevés kockázatot hordozó gabonatermesztésre álltak be, ami kevés munkaerőt igényel, és környezetgazdálkodási szempontból sem kedvező.

Hosszas viták után végül megszületett a döntés: a tavalyi átmeneti évvel kezdődő, 2020-ig tartó költségvetési ciklusban az alaprendszer változatlan marad, de a pénzt ezután máshogy számolják.

A „háromlábú” uniós támogatási rendszer (normatív termelési szubvenciók, vidékfejlesztési források és a – kismértékben – nemzeti kiegészítések) degressziós eleme, amit túlnyomó többségben a földalapú támogatások tettek ki, a jövőben tehát módosul. Lesz felső határa, mégpedig 150 ezer euró. Az ezen felüli támogatást a tagországoknak minimum 5 százalékkal csökkenteni kell, de aki akarja, az egészet elvonhatja – ez fog nálunk is történni.

 

Határok

A 150 ezer eurón túl csak az úgynevezett „zöldítés” után jár földalapú támogatás, vagyis az lesz rá jogosult, aki a földterületén többféle kultúrát termeszt; ez az összeg Magyarországon a normál földalapú támogatás mintegy 30 százaléka lesz. (A cégek többsége könnyedén teljesíteni tudja majd a változatos termelésre vonatkozó, viszonylag egyszerű feltételeket.) Nálunk az 1200 hektárnál nagyobb területet művelő vállalkozás, vagy az, akinek a támogatása átlépi az uniós szinten meghatá­rozott 150 ezer eurót, csak ezt a faj­ta pluszforrást igényelheti. A 150 ezer eurós elvi határt egyébként 1037 hektáros üzemméretnél lehet meghúzni, azaz a kabinet hektáronként 144–146 eurós alaptámogatással számol (ehhez jöhet a zöldítési 30 százalék). 1037–1200 hektár között e 144–146 euró 5 százalékát vonnák el, 1200 hektár fölött pedig a száz százalékát. Mindent egybevetve a jövőbeni területalapú támogatás összege a jelenlegi mintegy kétharmada lesz, amit kiegészíthet a „zöldítésért” járó komponens. Ezenfelül részesülhetnek még termeléshez kötött támogatásban az állattartók, illetve a zöldség-gyümölcs termesztők. Szintén termeléstől függő ­támogatásban részesülhetnek a cukorrépa-termesztők, valamint a fehérjenövényeket termesztő gazdák. A 40 évesnél fiatalabb, termelésbe kezdő gazdák 90 hektárig emelt összegű területalapú ­támogatásban részesülhetnek, a kisgazdaságok pedig maximum évi 1250 euróig kaphatnak egyösszegű támogatást.

A nagy, tízezer hektáros nagyságrendben gazdálkodó cégek viszont súlyos bevételkieséssel számolhatnak. A kormány az 1200 hektár felett termelőktől évi 20 milliárd forintot vesz el, a százszázalékos támogatásleépítés összességében 500-600 ezer hektárt érinthet. A hazai termelők összesen 4,8–5 millió hektárra kapnak területalapú támogatásokat, így az 500–600 ezer hektárnyi terület ennek 10–12 százalékát teszi ki.

A nagyüzemektől elvett pénzeket vidékfejlesztésre lehet fordítani, azaz Lázár János felügyelete alá helyezhetők át. A kormányzati nyilatkozatokban szereplő legalább 20 milliárd forintos éves elvonás 70–75 millió eurónak felel meg, amellyel együtt 2015–2020-ig, vagyis hat éven át összesen 420–450 millió euróval bővül a vidékfejlesztési kassza. Az erre szánt források tehát ily módon alig csökkennek.

Az új helyzetnek többen nem örülnek. A legnagyobb hazai agrárbefektetőnek tartott Csányi Sándor OTP-vezér agrárcége, a Bona­farm-csoport tavalyi – egy­elő­re becsléseken alapuló – 6-700 millió forintos nyereségét jövőre akár egy az egyben is elviheti a változtatás. Hasonló számításokat végezhettek a politikai kötődésű „agrároligarchák” között rendre megemlített, több céget tulajdonló Nyerges Zsolt, Simicska Lajos vagy éppen Leisztinger Tamás könyvelői éppúgy, mint mondjuk az első Orbán-kabinet idején privatizált 12 agrárgazdaság vezetői (a két csoport között meglehetősen nagy az átfedés). E tizenkét gazdaság egyébként az általuk összesen használt mintegy 80 ezer hektár után évi 5,5 milliárd forint körüli összeget kapott eddig – most ennek bő kétharmada biztosan kiesik a mérlegből.

 

Csányi Sándor

A magyar kormány által elhatározott elvonás indoka egyébként hivatalosan az, hogy nem tartható az az eddigi kifizetési rendszer, amelyben a normatív támogatások 70–80 százaléka az igénylők 10–20 százalékához jut, a vidékfejlesztési kasszából pedig szintén 70–80 százalékos arányban részesednek a nagyüzemek.

A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. A nagygazdasági szektor foglalkozik nagyban az ágazat nehéziparának számító állattartással. Amennyiben nem jutnak olcsó takarmányhoz, a megtermelt áru versenyképtelenné válik mind a belföldi, mind az exportpiacokon. Az említett cégek közül kettőnél érdeklődtünk, miként reagálnak a változó szabályozásra. A válasz szinte szóról szóra azonos volt: először is kíváncsiak, hogy Lázár miniszter irányításával a vidékfejlesztési pénzek valóban a munkaigényes termelési ágazatba jutnak-e és nem a kisvárosi szökőkútépítőkhöz, mint eddig. Az egyik cég vezetője két év „kitartással” számol abban az esetben, ha a regula nem változik kedvezően, a másiké viszont kijelentette: ha valóban a fent leírtak szerint történik minden, akkor jövő ilyenkorra a nyolcszázas tejelőmarha-állományuknak legfeljebb a fele maradhat meg.

Nagy kérdés az is, mit szól majd a változáshoz a magyar földpiac? A hazai gazdálkodást 75–80 százalékban a bérleti rendszer jellemzi, vagyis a gazdálkodó azért is fizetni kénytelen, hogy hoz­zá­jusson a legalapvetőbb termelőeszközhöz. Napjainkra az a rendszer alakult ki, hogy a magánbérletek árai döntően az uniós támogatásokhoz igazodnak. Egy jobb minőségű területen a hektáronkénti bérleti díj ennek megfele­lően 50–70 ezer forint körül mozog. Lényegesen olcsóbb az állami bérlet, amely ennek alig a harmada – aligha véletlen a nagy tülekedés, ami az állami földbérleti pályázatok körül zajlik évek óta. Jellemző adalék, hogy a már emlegetett „tizenkettek” e szempontból is jobban járnak másoknál, mivel az 1200 hektáros korlát feletti területükre is megigényel­hetik a zöldítési 30 százalékot, vagy­is bérletügyben ezzel kijöhetnek nullára. A többieknek viszont a magánbérlet árának kétharmadát a termelésből kell előteremteni. Ez meglehetősen kockázatos vállalkozás a mai élelmiszer-piaci viszonyok között. Mindezek miatt megfordulhat az a tendencia, amely a magyar termőföld, ha nem is rohamos, de folyamatos árnövekedését jelzi.

A szabályozás változásának a mindennapos kereskedésre is lehet majd hatása. Az eddig említett szempontok ugyanis biztosan befolyásolják az élelmiszer­árakat. Csányi Sándor ezt így fogalmazta meg: „Szlovákiában mondjuk egy tízezer hektáros birtokon továbbra is területalapú támogatással együtt termelnek például tejet vagy sertést, Magyarországon ezt egy hasonló méretű gazdaság az EU-s támogatás nélkül kényszerül megtenni, és a tenyésztő majd a sertés árában próbálja a területalapú támogatás révén kiesett jövedelmét visszakapni, ami természetesen magasabb sertésárat fog eredményezni, és ilyen szempontból a magyar állattartók versenyképessége romlani fog.”