„Szerepelek tehát a könyvben, álnéven, miként minden más munkatárs és egyéb szereplő. Harcát a bennem bujkáló előítélet ellen is meg kellett vívnia” – írja Hajdú Antal nyugalmazott rendőr ezredes A nyomozó című, e héten megjelent könyv előszavában a szerzőről, Patócs Ilonáról. Patócs most ügyvéd (lásd keretes írásunkat), ám első munkahelye a rendőrség volt. A könyvben rendőrtisztként megélt élményei, bűnesetek és munkahelyi szituációk leírásai olvashatók. A szerző egyes szám harmadik személyben ír magáról, saját nevét is megváltoztatva.
Patócs Ilona 1981-ben, a jogi egyetem elvégzése után lett vizsgáló Békés megyében – első nőként. Ugyanabban az évben forgatták a Linda című bűnügyi filmvígjáték-sorozat első részét. Abban a főszereplő valóra váltja álmát, rendőr lesz, közben mindenféle vicces helyzetek adódnak abból, hogy nem nézik ki belőle, tényleg képes erre a munkára. Patócs Ilona nem ilyen derűs díszletek között boldogult, de a története izgalmasabb, mint egy krimi. Amikor kiderült, hogy felveszik a vizsgálati osztályra, leendő kollégái egy emberként tiltakoztak: a nő majd elvárja, hogy a többiek helyette ügyeljenek, a gyerekei majd folyton betegek lesznek, és a bűnügyek helyszínén vigyázni kell rá, nehogy elrabolják. Megmondta neki a főnöke, hogy ne számítson kivételezésre, csak addig maradhat, amíg ugyanúgy túlórázik és ügyel, mint a többiek. Elfogadta ezeket a szabályokat, nyilvánvalóvá tette, hogy nem is vár el kivételezést, viszont a nőiességét érintő minden megjegyzésre és szituációra reagált.
Tesztelt a férj
Kezdetben, ha hibázott, megkapta, hogy fel a fejjel, főzni biztosan jobban tud; hogy nő, és nem agysebész; hogy tegye magát hasznossá, főzzön kávét. Senkinek nem főzött kávét, és senki helyett nem mosogatott. Ha ápolatlan gyanúsítottat kellett kihallgatnia, megkapta a kérdést a szobába benyitó kaján kollégától, hogy tán új parfümöt használ-e. Magától értetődő volt, hogy amikor előkerült egy fotó egy gyanúsítottról, amelyen két szelet kenyér közé tette a nemi szervét, azt neki megmutatták, és lesték a hatást. A fogdában elhelyezett lehallgatókészülék felvételén is hallania kellett, amikor róla beszél két gyanúsított. Még vizsgálati osztályvezetőként is kóstolgatták a rangban fölötte állók, és sokszor nem lehetett eldönteni, hogy ez lesajnálás, vagy inkább a befogadás jele. Ő, amit csak lehetett, a második rubrikába könyvelt el.
Azzal, hogy milyen közegbe ment dolgozni ez a kétgyerekes asszony nap mint nap, otthon is tisztában voltak: „A helyiség valóban picike volt. A mindig nyitott ajtóval szemközt egy mosdókagyló. Gyakorlatilag csak ennyi fért be, de több nem is kellett. Itt mosta az ajtónak háttal állva a poharát, amikor hátulról valaki váratlanul megfogta a fenekét. A főhadnagynő hátra sem fordulva, visszakézből csattanós pofont kevert le a merénylőnek. Csak utána nézte meg, ki volt az. A férje állt mögötte. A pofontól piros arccal, de elégedetten vigyorogva. A teszt eredményes volt.”
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
