Magyar Narancs: A január 12-én, a Tolna megyei 2. számú országgyűlési egyéni választókerületben tartott időközi választás után minden párt elégedetten nyilatkozott. De a kormánypárton kívül hogyan lehet mindenki elégedett egy ennyire sima Fidesz-győzelem után?
Gyurcsány Ferenc: Mert mindenki a saját várakozásához viszonyít. Ami bennünket illet, pokoli sokan kívánták a halálunkat az elmúlt fél évben, és ha ezt az embernek sokszor mondják, akkor az darálja a lelket, ha akarod, ha nem. Ezért aztán egy ennyire jobboldali körzetben csinálni 11 százalékot, jobban szerepelni ugyanott, mint fél éve, az végül biztatás és megerősítés a mieink számára.
MN: Ezek szerint volt olyan időszak, amikor ön elgondolkodott a DK végén?
GYF: Ne vicceljen! Időnként mindenki elgondolkodik az életén, hogy mi a jó és mi nem. Június után elkerülhetetlenül minden kinyílott nálunk is: mi fog történni, kit kell elzavarni, min kell változtatni? Aztán a viták végén arra jutottunk, csináljuk tovább, mert hiszünk a normális, európai, baloldali értékrendben, a világban, a normalitásban.
MN: Ebben a formában ez a tolnai eredmény nem tükrözi a valós helyzetet, hiszen a jelenlegi legerősebb ellenzéki párt nem indult.
GYF: Bolond, aki egy időközi, alacsony részvételű, sajátos helyzetű választókerületben rendezett választási eredményből próbál országos következtetéseket levonni. Nekünk egy dolog volt a fontos, az, hogy végül az eredmény önbizalmat adott belül is, és a támogatóknak is. Ez látszik, érződik ezekben a napokban. A többi egyelőre érdektelen. Ugyanazt csinálnánk akkor is, ha nem 11, hanem 15 vagy 7 százalékot értünk volna el. Akkor sem adnék más interjút, mint most. Mást akkor kellene csinálni, ha mondjuk, 40 százalékkal egy az egyben küzdenénk pariban a kormánnyal. De, ugye, nem ez a helyzet.
MN: Azt mivel magyarázza, hogy a kormánnyal elégedetlen választók többsége inkább a Mi Hazánkra szavazott, nem pedig a mérsékelt indulókra?
GYF: El tudom magának mondani, hogy az 1814–1815-ös bécsi kongresszustól kezdve milyen nagy, 30–40 éves politikai hullámok követték egymást Európában. Most is lezárul valami, s kezdődik valami más, amit az elégedetlenek radikális, a legtöbbször jobboldali radikális hangja fűt. Szerte a világban van egy jobbos radikális hullám. Hetven éve először újra izmos az európai szélsőjobb, visszajött a fékevesztett Trump. Mind e mögött a klasszikus jóléti demokráciákkal, és ezek politikai apostolaival, a bal- és jobbközép pártokkal szembeni elégedetlenség húzódik meg. Magyarország is ebbe a nagyobb történetbe illeszkedik, tetézve az orbáni szörnyűséggel, a nagyon töredezett bal-progresszív-liberális világgal. Itt egy ideig az európai progresszív-szocdem világ nagyobb részének nem lesz többsége. Az marad neki, hogy küzd egy emberibb, egyenlőbb, jobb világért, akkor is, ha nem lesz többsége jó ideig. De ezt is lehet tisztességesen csinálni. Szerintem kell is.
MN: Kicsit úgy hangzik, mintha feladta volna.
GYF: Én? Nem! Nézze, az inkvizíció is erősebb volt, mint Galilei, aztán kiderült, hogy mégis forog a Föld. Ha azért politizálsz, mert hiszel valamiben, és nem azért, mert szerelmes vagy egy állami hivatalba vagy a szolgálati Audiba, akkor nem kell kétségbeesni. A százalékok a hitedet nem befolyásolják. Szerintem most egy pocsék világ jön. Technofasiszták érkeznek, az olyan politikai nyomoroncok, mint Elon Musk meg a barátja, a közveszélyes Trump. Ők jönnek, mi pedig küzdeni fogunk a világukkal szemben akkor is, ha jó darabig nyilván alulmaradunk. Ez ilyen, az ember nem hagyja abba, ha éppen nem neki áll a zászló, és különösen nem, ha hisszük, hogy nekünk van igazunk.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
