A szélesebb nyilvánosság, s talán a kormány egyes tagjai számára is január 9-én derült ki, hogy az Európai Bizottság (EB) illetékes főigazgatóságainak alig udvarias mondatai azt jelentik, hogy a NER-kádereknek privatizált 21 egyetem nem kaphat forrásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból. A levélről először beszámoló Népszava azt is megírta, hogy a tiltás a 2022. december 15. után elbírált pályázatokra vonatkozik. Az EB indoklása szerint aggályos, hogy a magyar hatóságok „nem képesek vagy nem hajlandók arra (…), hogy megfelelően kezeljék a korrupció kockázatát”, így a közérdekű vagyonkezelő alapítványok vezető testületeiben még mindig magas rangú fideszes politikusok ülnek. Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter, aki maga is kuratóriumi elnök a Pannon Egyetem alapítványában, az első pillanatokban félreértésről beszélt, amit ő, mint rutinos brüsszeli diplomata hamar elsimít majd. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette, hogy az EB lépése „elfogadhatatlan, tűrhetetlen”, a magyar kormány pedig kész perre menni az Erasmusért – aztán pár perccel később megjegyezte, „a hosszú határozat tizennyolcadik sorában” elrejtett kitételre nem figyeltek kellőképpen. Orbánék valószínűleg kezdettől érzékelték, hogy az EB szerint politikusok nem maradhatnak az érintett egyetemi kuratóriumokban: ősszel ugyanis elfogadták, majd rövid úton eltörölték a törvényt, miszerint a NER-es elitnek választania kell a két állás között. A január 12-i kormányinfón Gulyás ezt azzal magyarázta, „azt hitték”, a Bizottság mégsem tartja összeférhetetlennek az ilyesfajta pozícióhalmozást.
Gulyás kifogása – „másik tíz, egyébként nagyobb jelentőségű üggyel foglalkoztunk” – annyiban jogos, hogy a magyar jogállamiságot erodáló intézkedések visszaszívása nem egyszerű feladat, pláne, ha még a Bizottság elégedetlen is a 17 pontos bűnlajstrom korrekcióival. Az Erasmus-ügy mindenesetre jóval érzékenyebben érinti a kormányt, mint gondolnánk, és biztos fájóbb, mint a belföldi propagandacélokat szolgáló homofóbtörvény eltöröltetése. Hiába igyekezett Orbán Viktor január 13-án az állami rádióban úgy beállítani az Európai Tanács lépését, mint a „más ember gyerekén” kiélt bosszút, uniós források nélkül nem pusztán annak a 22–23 ezer hallgatónak az európai kalandja van veszélyben, akik az Erasmus-ösztöndíjakat igénybe vennék, hanem a NER képére formált hazai felsőoktatás, s legfőképpen az „alapítványosdi” sikere is.
Kétmilliárd eurós játszma
A Népszava cikke nyomán kirobbant ügyről első pillantásra úgy tűnhetett, csak néhány ezer fiatal nyugat-európai szemeszterének tesz keresztbe. Ám jóval több forog kockán. Az Erasmus+ oktatói és hallgatói mobilitási ösztöndíjainak elveszítése azok számára is jól látható, akik nem merültek el a felsőoktatás strukturális mélyrétegeiben. Az utóbbi években egyre több hallgató tanulhatott fél éven át külföldi egyetemen – 2007-ben még csak 3 ezer, 2019-ben már több mint 8 ezer körül volt a bilaterális szerződések száma –, a teljes program 2020-ban összesen 22 ezer magyar diákot érintett, és mintegy 40,45 millió eurójába került az uniónak. De az Erasmus+ részeként valósultak meg azok az intézményi együttműködési projektek is, amelyek kisebb részben kutatásra, nagyobb részben pedig szakmai fejlesztésre, közös tananyagok, stratégiák kidolgozására irányultak. Ha ebből is kimaradnak a magyar intézmények, az halálos döfés az amúgy sem oly’ versenyképes magyar felsőoktatásnak, hiszen ezekben épülnek és mélyülnek az intézmények közötti kapcsolatok, amelyekből utóbb komolyabb kutatási-fejlesztési projektek jönnek létre – például a Horizont Európa programon belül. A fentiekből jól látszik tehát, hogy a Miniszterelnökség gyors tűzoltásnak szánt ígérete, miszerint a magyar kormány kész kifizetni az ösztöndíjak költségét, ha az EU-val folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre, üres szólam. Ha az az 5 milliárd forint, amennyit a kormány említ, helyes becslésnek bizonyul is, nem biztos, hogy a partneregyetemek továbbra is fogékonyak lesznek az együttműködésre. Az Erasmusban részt vevő európai intézmények körében ugyanis általános a bizalomvesztés a magyar egyetemek irányába: nem pusztán az alig két éve történt „alapítványosítás” miatt, de azért is, mert a magyar felek a különféle hatástanulmányok szerint eddig is gyatrán használták ki a programot, és nem fogadták el olyan mértékben a külföldön teljesített hallgatói krediteket, mint ahogy a külföldiek elfogadták az itt megszerzetteket.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
