A folyamatosan emelkedő költségek töredékét tudják csak áthárítani a vendéglátóhelyek. A szakmai várakozások szerint a még működő 48 ezer egység negyede, de akár fele is megszűnhet az idén, az első nagy bezárási hullám ez év elején várható.
Lángosház
A Bosnyák téri piac olyan, mint az ország kicsiben. Látszik, kinek mire jut és mire nem, mit lehet eladni és mit nem, minek van értelme, minek nincs. Büfét üzemeltetni például nincs, legalábbis erre jutott Károly. 2021 kora őszén vette át a boltot a korábbi bérlőtől, aki ki akart szállni a mókuskerékből. Károly ismerte a terepet, a környezetet, hiszen addig is ő volt a szakács. A Covid-járványt túlélték, a bolt működött, Károly pedig szeretett volna saját helyet, ahol nem csak főz. A vegyészből lett szakács már mindenhol és mindent dolgozott: tömegkonyha és fine dining, hagymaaprítás és komplett csapat vezetése. Eleinte úgy tűnt, jól kalkulált. Egyedül vitte a helyet, de mivel a hó végén maradt egy értelmezhető összeg, vehetett volna fel embert is, ha talál. Nem talált. De nem is ez volt a legnagyobb gond.
A háború tavaly februári kitörésével egy csapásra megváltozott minden. Ami persze bizonyos fokig csak egybeesés, hiszen a problémák egy része az országhatáron belül keletkezett, de nagyjából ott, február végén kezdődött el valami igazán rossz folyamat, aminek az lett a vége, hogy az Élesztő Ételbár és Lángosház bezárt. „Fogalmam sincs, mi lett az öregekkel. Volt két néni, hetente egyszer jöttek a kis ételhordójukkal. Odanyújtották. Sok minden nem fért el benne, telemertem, visszaadtam. Nekem nem számított az a mennyiség. Volt, aki azt kérdezte, mit tudok adni 500 forintért. Hát mit? Egy lángost.”
A lángost 360 forintért adta, amikor az a belvárosban 800–1000 forint volt. 2021 őszén 300 forint volt a sima, a bezárás előtt 420. A kétfogásos menü, leves és főétel 1300 forint. A piac közepén is van kifőzde, az valamivel drágább, mint a piac sarkában működő Lángosház. Muszáj volt a másik alá menni kicsivel. De ez így működött. Aztán jött minden csőstül. Az energiaárak hirtelen elszálltak. A pék villanyszámlája alapból 1,5 millió forint körül volt, aztán lett 2, most meg majdnem 3 millió. A kifőzdének másfélszeresére nőtt az áramszámlája.
Egy ilyen konyhán nem lehet akármit főzni, nagyjából húst hússal kell adni és nagy adagokat, szóval nemigen lehet trükközni meg kispórolni az anyagot. Károly a húst a piacon működő hentestől szerezte be, kockázva, csíkozva, darálva, ahogy kérte. Aztán ahogy emelkedett az ár, át kellett térnie a tőkehúsra, hogy maga dolgozza fel. Először ötszáz forint volt kilónként az árkülönbség, aztán már ezer, majd még több, mondja. Az egy dolog, hogy a lángoshoz való liszt ára is felment. Az meg a másik, hogy a Metróban csak 10 kilót adtak egyszerre. Helyette lehetett volna venni a pizzalisztet aranyáron. A korábban filléres műanyag evőeszközöket is le kellett cserélni a környezetvédelmi előírások miatt. „Egyszer emeltem 30 százalékkal az árakat, akkor jól kidühöngték magukat a vendégek, aztán megszokták. De azért annyit nem lehetett emelni, hogy a költségeket fedezze. Az a Bosnyákon egyszerűen lehetetlen.”
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
