Magyar Narancs: Néhány esztendeje már foglalkozott a kiskorú veszélyeztetése elnevezésű bűncselekmény felderítési arányainak, illetve szankcióinak elemzésével.
Solt Ágnes: 2018-ban fejeztem be a 2015-ös adatok kutatását, a kiskorú veszélyeztetése miatt jogerős elítéléssel végződött ügyek teljes iratanyagát elemeztem. Annyi borzasztó dolog derült ki, hogy utána a munkahelyem támogatásával elkezdtem egy előadás-sorozatot és továbbképzést gyermekvédelemben dolgozóknak, rendőröknek, ügyészeknek, bíróknak. Országosan mintegy hatezer szakembert értem el egy év alatt, az összes alrendszerbe bepillantást nyerhettem: gyermekjóléti szolgálatoknál, gyámhivatalokban dolgozókkal, s pedagógusokkal, védőnőkkel, gyermekorvosokkal is sokszor találkoztam. Viszonylag komplex kép alakult ki a rendszer működéséről, pontosabban arról, miért nem működik úgy, ahogyan szeretnénk. Ezt követően végeztem el még egyszer a kutatást a 2020-as év adataival. Az volt a kérdés, hogy van-e valami érzékelhető, statisztikailag kimutatható változás.
MN: Merre mozdult rendszer?
SÁ: Azonnal szembetűnő, negatív előjelű különbség volt, hogy bár 2015-ben is nagyon magas mértékű volt a látencia – ami jellemző az ilyen típusú bűncselekménynél, hiszen egy év alatt mindössze 961 jogerős ítélet született kiskorú veszélyeztetése tárgyában –, 2020-ra ez még nőtt is. 2020-ban 446 jogerős elítélés volt, azaz drasztikusan, 54 százalékkal csökkent a számuk. Nyilván nem az esetek száma esett vissza, hanem a korábbinál jóval kevesebbet derítettek fel, és kevesebb elkövetőt ítéltek el jogerősen. Azaz nagyobb arányú a látencia.
MN: A látencia része az is, ha nem jutnak el ezek az ügyek a bíróságig?
SÁ: Ezek nagyon kényes ügyek. A család magánéletébe kell beavatkozni, intim szférát sérteni, bizonyítékként felhasználható tanúvallomásokat szerezni. Sokszor csak állítások vannak. Kétség nélküli, megalapozott bizonyítékokat nehéz szerezni. Nem elég, hogy a nyomozó, az ügyész és a bíró is meg van győződve a sorozatos bántalmazás megtörténtéről vagy a súlyos veszélyeztetésről. Az is kell, hogy a jog eszközeivel, a jogszabályok szerint is kétségkívül bizonyítható legyen a bántalmazás, és a veszélyeztetés súlyos mértéke legyen megállapítható. De egy ilyen eljárás mindenki számára nehézkes. A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagoknak egy jelzés és feljelentés után kötelezően tanúskodni kell, dokumentumokat beszerezni és küldeni, esetleg később tárgyalásokra járni. A rendőrségnek úgy kell bizonyítékokat gyűjtenie, hogy a tanúk nehezen beszélnek, az eljárás során sokszor vissza is akarják vonni a vallomásukat, vagy nem tesznek továbbiakat. Az elkövető jellemzően mindent tagad. A rendőrség munkájának fontos mérőszáma a „felderítettségi mutató”, így ha egy feljelentést nem követ felderítés, az rontja a statisztikát. Az ügyészség számára meg a váderedményességi ráta a fontos mérőszám: akkor emelnek vádat, amikor szinte biztosak abban, hogy a bíróság szerint is kétséget kizáróan bűnös lesz a vádlott. Ha egy vádemelés megszüntető határozattal végződik például bizonyítottság hiányában, az rontja az ügyészség váderedményességi statisztikáját.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
