Interjú

„Nem kellene ismét ugyanazt a hibát elkövetni”

Lőrincz Viktor Olivér, az Akadémiai Dolgozók Fórumának alelnöke

Belpol

Egyetemi szervezetek és kutatók tiltakoznak, miután egy törvényjavaslat végleg megszüntetné az MTA ráhatását a magyar kutatóhálózatra. Az Akadémiai Dolgozók Fórumának (ADF) ­alelnökével azután beszélgettünk, hogy az egyesület nyilatkozatot tett közzé az ügyben.

Magyar Narancs: November közepén megjelent egy törvényjavaslat, amely egyéb vál­toztatások mellett központosítaná a Magyar Kutató Hálózatot (HUN-REN). Mi a probléma ezzel a Semjén Zsolt által benyújtott törvényjavaslattal?

Lőrincz Viktor Olivér: Amikor 2019-ben a Magyar Tudományos Akadémiáról leválasztották a kutatóhálózatot, és annak irányítását egy két oldalról delegált testületre bízták, úgy tűnt, a történet nyugvópontra jut, akkor is, ha ez a status quo nem a legkedvezőbb. Hiszen a kutatóhálózat először tizenhárom fős, majd ­kilencre csökkentett irányító testületének csaknem felét az MTA elnöke delegálhatta. Ez, ha többséget nem is, mégis biztosított valamennyi akadémiai befolyást. Az új javaslat szerint azonban a testület hatásköre csökken, és minden döntési jogot a kutatóhálózat új elnökére, Gulyás Balázsra testálnak. Az indoklásból azt is tudjuk, hogy a törvényjavaslat Gulyás kérésére született, és az is szerepel benne, hogy átalakíthat, alapíthat, és ami fontos, meg is szüntethet intézeteket. Ez az, amitől a leginkább tartunk.

MN: Eddig sem volt nehéz megszerezni a többséget a testületben. Akkor miért van szüksége a teljhatalomra?

LVO: Nem tudjuk, mi lesz a módosítás kimenetele, csak találgatni tudunk. Gulyás szeretne mindent egyben látni és központi szinten dönteni, bizonyára azt is el tudja így kerülni, hogy ellenvéleményekkel találkozzon a testületben. Persze, el tudjuk képzelni, hogy egy ideális világban, egy másik országban a központosítás nem azt jelenti, hogy akkor az új jogosítványokkal az elnök elkezdi szétverni a hálózatot. De a szétverés már most zajlik, csak megszorítások formájában: nem nyúl hozzá a struktúrához, de csökkenti az intézetek forrásait, és a főigazgatókra bízza, hogy oldják meg a helyzetet. Úgy tudjuk, a következő napokban lesznek elbocsátások, az elvándorlás pedig 2019 óta folyamatos, és lehet, hogy ha elmennek kutatók, fejlesztők, akik fontos projekteken dolgoztak, az az intézet már nem tud megfelelni a több fronton, uniós, állami és egyéb szinten támasztott követelményeknek, így elesik pályázati pénzektől. Ez egy olyan ördögi kör lenne, amit jó lenne elkerülni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.