Mit ér hat hektár erdő Szeged szélén?

Kivágni és ültetni

Belpol

Rendelettel akadályozta meg a kormány, hogy Szeged közgyűlése megvédhesse a kivágástól az erdőt, amely az egyházmegye futballstadionja mellett áll. Kiss-Rigó László püspök iskolát építene oda. A vitában elhangzott: erdő az, amit gondoznak, és az állam olyat ültetne a szóban forgó „dzsumbuj” helyett.

Iskolát szeretne építeni – és nyilván fog is – Szegeden a Szeged-Csanádi Egyházmegye a 2019-ben átadott futballstadionja és sporttelepe, a Szent Gellért Fórum mellé. A kormány ­támogatja ezt. Október 16-án döntött az ott lévő hathektáros erdőről, „oktatási feladatok ellátásának elősegítése érdekében” az egyházmegyének adja, ingyenesen. A kormány utasította az agrárminisztert, „gondoskodjon az ingatlan termelésből való kivonásáról, ­csereerdősítésről”. Erre a feladatra 103 millió forintot szánnak.

A szegedi önkormányzatnál állítják, minderről a Magyar Közlönyből értesültek. A városvezetés tárgyalni hívta a megyei kormányhivatalt és az egyházmegyét azt kérve, hogy más állami ingatlanon épüljön fel az iskola. Mihálik Edvin (Momentum) önkormányzati képviselő, zöldváros-tanácsnok közben aláírásgyűjtést indított az erdő védelmében. A polgármesteri hivatal pedig előkészített egy határozatot, hogy megakadályozza a terület kivonását az erdőművelési ágból, ezzel a kivágást és az építkezést is. Ezt a döntést a november 17-i ülésre készítették elő. A kormány azonban megelőzte a szegedi önkormányzatot: no­vember 16-án este, 23 órakor hatályba lépett egy új kormányrendelet, amely szerint ebben „a nemzetgazdasági szempontból kiemelt ­jelentőségű” ügyben „változtatási tilalom nem alkalmazható”. A kormányrendelet az erősorrendben a helyi önkormányzati rendelet előtt áll.

Ezek után tárgyalta másnap a szegedi közgyűlés a többség szerint erdővédő, a kisebbségben lévő kormánypártiak olvasatában ­pedig az iskolaépítést akadályozó határozati javaslatot. Haág Zalán, a KDNP-frakció vezetője eleve levetette volna a napirendről az előterjesztést, „tekintettel jogellenes voltára”. Német Ferenc (Fidesz) azért emelt szót, mert a kormányrendelet megjelenéséről, az új jogi helyzetről a jegyzőnek tájékoztatnia kellett volna a képviselőket, ez elmaradt, tehát a közgyűlés nem működik szabályosan.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.