Százezerrel kevesebben vallották magukat cigánynak tavaly, mint az előző népszámláláson

Kinek szégyen?

Belpol

„Nem túl szexi”, „szégyen”, „jobb titkolni” – mit mondhat el magáról az az ország, ahol a legnépesebb kisebbség ily módon nyilatkozik meg a saját identitásáról? Ahol az állampolgárok megváltoztatják a nevüket, hogy ne érje őket sérelem a származásuk miatt? Ahol 2022-ben 210 ezren vallották magukat a cigány kisebbséghez tartozónak, miközben a valós számuk 600–800 ezer közötti lehet?

A statisztikai adatok sosem csak számok, a népszámlálási adatok különösen nem csupán így kezelendők. Azok mögött társadalmi feszültségek, trendek és a teljes lakosságot érintő jelenségek húzódnak meg. A népszámlálási adatok szerint 2022-ben 210 ezer honfitársunk vallotta magát cigánynak. Az előző népszámlálás idején, 2011-ben ez a szám 315 ezer volt. Eltűnt tehát több mint 100 ezer roma. De hová és legfőképpen: miért?

Magánügy

A romák félnek, sokan pedig szégyellik a származásukat, mondta a Narancsnak Kalla Éva író. Félnek, mert a származásukat firtató összeírások eddig sosem vezettek semmi jóra. A holokauszt, a C betű az iskolai naplóban, a cigányok ellen elkövetett gyilkosságok – ezekre nem megnyugtató visszaemlékezni. Az írónő saját ismerősei körében végzett kis közvélemény-kutatást arról, hogy romának vallották-e magukat a népszámláláson, s a Józsefváros lapjában Ahogy a gádzsók többsége érti, úgy nem vagyok cigány címmel számolt be az eredményről. Több mint nyolcvanan válaszoltak, közülük ötvenen igen, de sokan mondták, hogy nem töltötték ki a nemzetiségre vonatkozó rubrikát. Nem fontos, magánügy, kinek mi köze hozzá – ezek voltak a tipikus magyarázatok. Olyanok sem nyilatkoztak a származásukról, akik egyébként a civil életben vagy épp a munkájuk révén nyilvánvalóan és büszkén vallják cigánynak magukat; mert semmiféle besorolást, listázást nem szeretnének, ki tudja, ki és mikor használja majd fel ezeket az adatokat.

Bár a statisztika anonimizált, és az adatgyűjtés célja nem az egyének számontartása, az utóbbi években nem egy olyan eset volt, amikor az állam visszaélt a beszerzett adatokkal – elég csak arra gondolni, hogy a Covid-oltásra jelentkezők szakmányban kapták privát e-mail-címükre a kormányzati propaganda kéretlen üzeneteit. Ezek után miért lenne bárki is bizalommal a statisztikai hivatal adatgyűjtése és adatkezelése iránt? Főleg úgy, hogy igencsak szenzitív adatokról van szó.

A válasz elutasítása felfogható egyfajta öntudatra ébredésnek is, a vallásunk és a származásunk magánügy, véli Kalla Éva. Ezzel együtt ma az adott közösségen kívül nincs sok előnye annak, ha valaki cigány. Sőt. Szinte csak a megbélyegzés, az előítélet, a lenézés a következmény. Gyakori, hogy a romák megváltoztatják a nevüket, ha az túlságosan cigányos. Kalla Éva konzulensként segédkezik egy szakdolgozat elkészítésénél, amely épp ezt a jelenséget járja körül: a ­romák kénytelenek megtagadni saját nevüket annak érdekében, hogy boldogulhassanak. Hasonlóról számolt be Nagy Sándor, Recsk polgármestere. „Igenis hátrányos ma Magyarországon Kolompárnak, Lakatosnak vagy ­Puporkának lenni. Hallom, tapasztalom. Mert már egy telefonos interjún is el vannak kaszálva a nevük miatt. Köszönöm, Józsikám, pont betelt az állás.”

Nagy Sándor, aki korábban jobbikosként, ma már függetlenként vezeti a 2600 fős települést, ahol hatszázra tehető a cigány nemzetiségűek száma, azt mondja, ha egy cigány kimegy Olaszországba vagy bármelyik nyugat-európai országba dolgozni, nem tapasztal olyan megbélyegzéseket, mint itthon. „Kérdés, miért van ez? Miért nem tudnak a romák beilleszkedni a többségi társadalomba?” Persze, a kérdést fel lehet tenni úgy is: mit csinálnak másképp az olaszok és más nyugati országok polgárai, hogy ott be tudnak illeszkedni a romák?

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Legendák egymás közt

  • - turcsányi -

Az alapító atyák Franciaországban viselt dolgainak meglehetős keletje van vásznon és képernyőn. Gondoljunk csak a John Adams pályáját feldolgozó HBO-sorozatra, vagy éppenséggel a magáért beszélő Jefferson Párizsban című moziműre, a derék Nick Nolte játékával (és James Ivory rendezésében).