Nem lesz ott Strasbourgban a homofób törvény EP-vitáján Orbán Viktor

  • narancs.hu
  • 2021. július 6.

Belpol

Novák Katalin szerint majd Hidvéghi Balázs és Győri Enikő szólal fel a vitában.

Nem megy el Strasbourgba az EP-vitára Orbán Viktor, amit a homofób törvényről rendeznek, írja az atv.hu.

A lap kérdésére Novák Katalin a keddi, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs utáni sajtótájékoztatón azt mondta:

Valóban a holnapi napon lesz az Európai Parlamentben egy vita, ahol napirendre tűzték a gyermekvédelmi törvényünket. Ami érdekes, hogy még a hivatalos dokumentumot nem is láttuk, a képviselőink a Politico internetes portálról értesülhettek arról, hogy lesz egy határozattervezet, de ezt tegnap estig még nem töltötték fel a hivatalos rendszerbe.

A miniszter azt is hozzátette, hogy szerinte "sajnálatos módon nagyon kevesen ismerik a tényleges tartalmát ennek a jogszabálynak. Még egyszer hangsúlyozom, a gyermekekről van szó, tehát 18 év felettiekre egyáltalán nem vonatkozik ez a jogszabálycsomag. A megszületett döntések kizárólagosan a gyermekek védelme érdekében születtek". Majd elmondta, hogy a vitában ott lesznek az európai parlamenti képviselők, és úgy tudja, hogy Hidvéghi Balázs és Győri Enikő szólal majd fel a vitában.

Novák a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy "itt egy statáriális döntést szeretnének elérni a vád megfogalmazását megelőzően, ami úgy tűnik, hogy az Európai Unió különböző intézményeinek egyre inkább bevett gyakorlat. Egy politikai akcióról van szó".

Az ATV-nek azt is elmondta a miniszter, hogy tudomása szerint van egy olyan határozattervezet, amit az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) európai parlamenti frakciója már megfogalmazott, és az a nemzeti szuverenitás jegyében született és a nemzeti hatáskörök védelmét tartalmazza. Ehhez a nyilatkozathoz csatlakoznak majd a a Fidesz képviselői is.

Novák Katalin kijelentette, hogy nem ismerik a pontos szövegét az Európai Parlamenti határozattervezetnek. "Mi is láttunk kiszivárgott dokumentumokat. Hogyha a kiszivárgott dokumentumból indulunk ki, ott egészen érdekes és újszerű dolgok vannak, például az is, hogy ha megfelelő lépések nem történnek az uniós intézmények részéről, akkor az EU-tagállamokat szólítja fel az Európai Parlament arra, hogy ők lépjenek fel különböző szankciókkal vagy ők cselekedjenek. Ez eddig még nem volt gyakorlat az Európai Parlamentben".

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.