Németh Szilárd arrébb rakta a kordont Csepelen

  • narancs.hu
  • 2022. május 19.

Belpol

Mindenki számára megnyitotta a birkozóakadémia kondiparkját, de a helyi fideszesek szerint ez csak "csak kis lépés a csepelieknek".

"Ha nem is tért vissza az emberek közé, mint ahogy azt korábbi alpolgármestere, Ábel Attila kérte, azért kisebbre vonta a csepeli birkózócsarnok körüli kordont Németh Szilárd" – írja a Csepel.info arról, hogy Németh Szilárd a Facebook-oldalán jelentette be, hogy megnyitja a Kozma István Magyar Birkozó Akadémia (KIMBA) kondiparkját az embereknek. A portál hozzátette, hogy  hogy szerintük a csarnok alsó szintje a Csepeli Birkózó Clubot illetné, ám őket továbbra sem engedte be a birkózószövetség elnöke a nekik épült épületrészbe. 

Csepelen a Birkozó Klub és Németh Szilárd között hosszú ideje tart a konfliktus, ugyanis, ahogy arról tavaly lapunk is írt, a sportklub a Fidesz alelnök akadémiájáé, a KIMBA-é lett, és a KIMBA megtiltotta, hogy a 2,5 milliárd forintból készült csarnokát igénybe vegye a kerület nagy múltú és az utánpótlás-nevelés területén sikeres egyesülete, a Csepel Birkózó Club, aminek egy időben maga Németh Szilárd volt az elnöke. 

“Hatalmas ugrás volt ez neked Szilárd, de csak kis lépés a csepelieknek. Talán, ha beengednéd az otthonukba a csepeli birkózókat… az már komolyabb lenne. A kordont meg szereltesd le: kitől véded azt, ami a csepelieknek készült a csepeliek pénzén?” –idézik Ábel Attila, Csepel alpolgármesterének reakcióját.

Hozzáteszik, Borbély Lénárd, Csepel polgármestere május 11-én hivatalos levélben kérte Németh Szilárdot arra, hogy bontsa le a kordont. Ez utóbbi még szintén nem történt még meg.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.