Népszava: orosz vizsgálatok alapján kapott engedélyt itthon a Szputnyik V

  • narancs.hu
  • 2021. január 23.

Belpol

Magyar klinikai vizsgálatokat nem is végeztek rajta.

El sem kezdődött a Szputnyik V hazai klinikai vizsgálata, amit Kásler miniszter decemberben jelentett be – értesült a Népszava.  Ezt azt jelenti, hogy a magyar engedélyt az orosz tesztek alapján adták meg.

Kásler Miklós korábban még arról beszélt, hogy a decemberben hazánkba érkező 6000 orosz vakcinát még nem fogják egyből felhasználni, előbb azon el kell végezni a klinikai hármas fázisú vizsgálatot. Azzal kapcsolatban, hogy hogyan áll ez a vizsgálat, a Népszava érdeklődésére azt válaszolta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI), nincsen szükség a tervezett vizsgálatokra, mert a vakcina megkapta az engedélyt az orosz klinikai vizsgálatok alapján. „A hazai kutatás engedélyezéséhez szükséges dokumentumok benyújtását megelőzően megérkeztek az OGYÉI-hez az orosz klinikai III-as fázis előrehaladottabb, interim (köztes) eredményei is, amelyet több tízezres populáción végeztek, a beérkezett adatok pedig alátámasztották az intézet pozitív értékelését” – idézi a lap a hatóság válaszát.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.