Népszavazást kezdeményez a megfigyelési botrány miatt a Momentum

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 5.

Belpol

A párt öt kérdést nyújt be. Azt szeretnék, ha nem Varga Judit, hanem egy független bírói szerv adna engedélyt a lehallgatásokra. 

Tendencia, hogy kémszoftvereket vásárol a magyar kormány, viszont most kiderült, hogy politikusokat, újságírókat, üzletembereket figyelnek meg. Nem jogállamban élünk, ezért nem mondanak le, így

a Momentum népszavazási kezdeményezést nyújt be a Nemzet Választási Irodához

– közölte Tompos Márton, a párt szóvivője. 

Hajnal Miklós hozzátette, a Momentum történetének kezdete óta szeretné elérni a demokrácia helyreállítását, amihez nincs jobb eszköz a népszavazásnál. A párt elnökségi tagjának tájékoztatása szerint a Pegasus-ügyben változást akarnak kikényszeríteni, ami az elmúlt évek egyik legsúlyosabb botránya, ugyanis a kormány az emberek magánéletét sértette meg. 

Öt különböző kérdést nyújt be a párt, melyek arra fókuszálnak, hogy hogyan lehetne szigorítani a jelenlegi, lehallgatásokra vonatkozó eljárásrendet. Ugyanis Hajnal szerint Varga Judit igazságügyi miniszter azzal takarózik, hogy a szabályok szerint járt el, ami azt is jelenti, hogy a szabályok lazák Magyarországon.

A Momentum el akarja venni Vargától a jogot, hogy jóváhagyja a lehallgatásokat a titkosszolgálatoknak, és független bírói szervhez adnák ennek lehetőségét.

A Momentum öt népszavazási kérdése az alábbi:

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok a titkos információgyűjtést kizárólag bírói engedélyezéssel végezhessék?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a nemzetbiztonsági titkos információgyűjtés csak célhoz kötötten és részletes törvényi feltételek fennállása esetén valósulhasson meg?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a titkos információgyűjtés közben a gyónási titok, a védői titok és az emberi méltóság ne sérülhessen?
  • Egyetért-e Ön azzal, ha a nemzetbiztonsági szolgálat a kivételes esetben már megkezdett titkos információgyűjtésre vonatkozó utólagos bírói engedélyt nem kapja meg, az érintett személyt automatikusan értesíteni kelljen a jogosulatlan megfigyelés tényéről?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés kötelezze a nemzetbiztonsággal foglalkozó állandó bizottságát a „Pegazus lehallgatási botrány” kivizsgálására és kötelezze az igazságügyért felelős miniszter nemzetbiztonsági feladatok ellátása során végzett engedélyezési tevékenységével kapcsolatos jelentéstételre?

A teljes sajtótájékoztatót itt lehet megtekinteni. A megfigyelési botrányhoz fűződő összes cikkünket itt elolvashatja!

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.