Veszélyben egy pótolhatatlan nemzeti érték

Belpol

Nagy a bizonytalanság a magyar zene kutatásának központjában, a Bartók Archívumot is kezelő MTA BTK Zene­tudományi Intézetben az Akadémia és a kormány egymásnak feszülése óta. Az ott dolgozók csak remélik, hogy rövidesen visszatérhetnek a nyugodt munkához.

A budai Várban, a Táncsics Mihály utcai egykori Erdődy–Hatvany-palotában működik mintegy harminc éve az egyetemes és magyar zene, népzene és néptánc történetének, elméletének és tudományos kutatásának egyik fő helye (a Zeneakadémia mellett), a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete (ZtI).

Az intézet a jelenkori zenei művelődés hangzó, írásos, képi és tárgyi dokumentumait is gyűjti, és nagy magyar zeneszerzők hagyatékát is gondozza. Az elmúlt években nemegyszer felmerült, hogy a reprezentatív, páratlan panorámás kerttel rendelkező épület hivatali funkciót kap; legutóbb 2015-ben tűnt úgy, hogy az Akadémia többi várbeli intézményével együtt a ZtI-nek is mennie kell.

Volt úgy, hogy a Soroksári úti Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kutatóház lesz az intézet új otthona, később az Oktogonnál lévő, a ZtI-nek kissé szűkös Batthyány-palota is szóba jött, de a költözés aztán lekerült a napirendről. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a kormány közötti konfliktus élesedésével azonban az intézet működése kerülhet veszélybe.

Az isten is fideszes rezidenciának teremtette

Az isten is fideszes rezidenciának teremtette

Fotó: MTA BTK Zenetudományi Intézet

 

Fagyasztás, zsarolás

„Tudományos és közhasznú tevékenységet végzünk, a magyar kultúra egyik legfontosabb szeletével dolgozunk, ennek megfelelően mindig jó viszonyt ápolt az intézet a mindenkori kormányzattal. Most meg vagyunk szeppenve, mert ugyan bízunk abban, hogy nem lesz nagy változás, a jelek egyelőre nem ezt mutatják.

Mi nem szeretnénk részt venni politikai harcokban, mi csak nyugodtan szeretnénk dolgozni” – mondja az intézet tudományos főmunkatársa, Dalos Anna a Narancsnak. Szavai tükrözik az MTA és a kormány közötti tárgyalások hangulatát: az MTA kutatóintézeteinek vezetői is csak a sajtóból értesülnek az eseményekről, rá­adásul az egyeztetésekről szinte naponta ellentmondó információk szivárognak ki – és ritkán biztatóak.

Sajtóinformációk szerint ezeken a tárgyalásokon szóba került már az MTA alapítványi finanszírozása a Corvinus mintájára, a tíz kutatóközpontból és öt önálló intézetből álló hálózat szétdarabolása, egyes kutatóintézetek megszűnése, bizonyos intézetek egyetemekhez csatolása vagy kormányzati kontroll alá vonása, az MTA-vagyon államosítása.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter koncepciójából kiolvasható a humántudományok visszaszorításának szándéka az alkalmazott természettudományi kutatások javára, vagyis a konfliktus különösen érzékenyen érinti a Bölcsészettudományi és a Társadalomtudományi Kutatóközpontokat és a Nyelvtudományi Intézetet.

Palkovics László mindenhol ott van

Palkovics László mindenhol ott van

 

 

Az MTA veszélyben érzi a tudományos autonómiát is: legutóbbi ülése után az elnökség fölszólította a minisztert, hogy biztosítsa az akadémiai kutatóhelyek törvényben foglalt alapfinanszírozását. (A minisztérium a munkabérek kivételével befagyasztotta azokat az MTA-nak folyósított pénzeket, amelyek a kutatóközpontok alapműködését biztosították az év első három hónapjára).

A kieső alapfinanszírozást a Zenetudományi Intézet egyelőre képes egyéb forrásokból pótolni. A mintegy 220 millió forintos éves költségvetés 60 százaléka származik innen, 40 százalékát adják a pályázati és vállalkozási pénzek, például a tárlatbelépőkből befolyt összeg. Más kutatóközpontok ennél is rosszabb helyzetbe kerültek: a kutatóintézet-hálózat munkatársaiból nemrég alakult Akadémiai Dolgozók Fórumának egyik háttérbeszélgetésén elhangzott, hogy a vidéki kutatók utazási költségét nem tudják kifizetni, más kutatóközpontban leállították az új alkalmazottak felvételét, és minden dologi kiadást igazgatói engedélyhez kötöttek.

Máshonnan is jelentős megszorításokról érkeztek hírek a Narancshoz: „Jelenleg még tárolódobozokat, papírt, ragasztót sem tudunk venni, egy levelet sem tudunk feladni, mert nincs rá keret” – fogalmazott az egyik bölcsészettudományi kutatóintézet munkatársa.

Ebben a helyzetben írta ki a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal azt a Tématerületi Kiválósági pályázatot, amin keresztül a kutatóintézeteknek meg kell pályázniuk a saját működési támogatásukat, csakhogy immár egyetemekkel és állami kutatóhelyekkel is versenybe kell szállniuk a forrásokért. A keretösszegből sem olvasható ki semmi biztató: a kutatóintézet-hálózatnak idén mintegy 20 milliárd forint járt volna, a más szereplők előtt is nyitott pályázatnak pedig 27 milliárd a keretösszege.

Ahogyan a Társadalomtudományi Kutatóközpont egyik munkatársa fogalmazott korábban a Narancsnak: „Teljes őrület, hogy az alaptámogatásért is pályáznunk kell.” A Zenetudományi Intézet egyik munkatársa is arról beszélt lapunknak, hogy a pályázati kiírás alapján a bölcsészterületről 25-30 százalékos forráskivonás föltételezhető: a Bölcsészettudományi, Társadalomtudományi Kutatóközpontok és a Nyelvtudományi Intézet összköltségvetése több mint négy­milliárd forint, a pályázat vonatkozó része, a Család és kultúra témakörének teljes keretösszege körülbelül 3 milliárd forint, amire, ismételjük, nem csak az MTA intézetei pályázhatnak.

„Ha vissza kell vágni a költségvetést a háromnegyedére, akkor ki dönti el, hogy melyik munkatárs marad és melyik megy? Arról nem beszélve, hogy hosszú távon ez már az intézet tevékenységét veszélyezteti. Mintha a kormány nem érezné a fontos nemzeti kutatások ellehetetlenítésének veszélyét, mondván, hogy az innovációban nincs szerepük és nem eredményesek. Holott ezek a kutatások igazi nemzeti ügyek” – mondja egy akadémiai munkatárs.

Túl kell élni

Jelenleg az sem kizárt, hogy az intézetek feleslegesen írták meg a pályázataikat, mivel az MTA elnöke az Akadémia elnökségének utasítása szerint csak akkor továbbíthatja azokat a minisztériumnak, ha Palkovics írásba adja: biztosítja a kutatóintézetek éves finanszírozását. Ha a kormány ezt nem garantálja, az MTA bojkottálhatja a pályázatot – emellett érvel az Akadémiai Dolgozók Fóruma is.

Richter Pál, a Zenetudományi Intézet igazgatója lapunknak azt mondta, elkészítette a pályázatot az elnöknek. Richter értelmezése szerint a pályázaton visszamenőleg is megkapnák a kieső három hónapot, de arra is felkészült, ha 2019-et költségvetési szempontból túl kell élni, és csak 2020-tól rendeződik a helyzet.

Richter Pál, a Zenetudományi Intézet igazgatója

Richter Pál, a Zenetudományi Intézet igazgatója

Fotó: MTI

 

Az intézet egyelőre képes ellátni feladatát, működése nem sérült, átcsoportosítással képesek biztosítani a munkát, a kutatások folytatását és a gyűjtemények kezelését. Amikor arról kérdezem, hogy vajon további három hónap alaptámogatás-zárolást kibír-e a ZtI költségvetése, az igazgató így válaszol: „Vallom azt az ősi mondást, hogy minden napnak megvan a maga baja, tehát ezzel majd akkor kell foglalkozni, ha bekövetkezik. Nem hiszem, hogy ennek a bizonytalan helyzetnek a fenntartása bárkinek is az érdekét hosszabb távon szolgálná. Palkovics miniszter úr és a miniszterelnök is kijelentette: érték nem veszhet el. Ha ez így van, akkor mielőbb rendezni kell a helyzetet.”

A teljes állásban mintegy 50 főt foglalkoztató Zenetudományi Intézet minden szálával az MTA-hoz kötődik: a magyar népzene-kutatás a kezdetektől az Akadémiához tartozott. 1934-ben került az MTA-ra Bartók Béla, 1953-ban hozták létre Kodály Zoltán vezetésével a Népzenei Kutatócsoportot, 1961-ben ifjabb Bartók Béla kifejezett kérésére került apja hagyatéka az Akadémiához, ez lett aztán a Bartók Archívum, és ebből nőtte ki magát az intézményes zenetörténeti kutatás.

2012-től került az intézet az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja alá; akkor jelentős akadémiai segítséggel, az MTA Lendület-pályázata keretében elindulhatott a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és az ahhoz kapcsolódó kutatócsoport – mára a modern gyűjteményben 19 zeneszerző, 8 előadóművész, 5 zenetudós hagyatékát őrzik. A legjelentősebb köztük Lajtha Lászlóé és Dohnányi Ernőé, utóbbi hagyatékát az Egyesült Államokból hozatta haza az intézet 2014–2015-ben. Az intézet szervezi továbbá a nemzetközi Bartók-kutatást, sajtó alá rendezi Bartók kritikai összkiadását, kutatja az 1700 előtti magyar és közép-európai zenetörténetet és liturgiát, részt vesz a nemzetközi gregoriánkutatásban.

Itt működik a Zenetörténeti Múzeum és a Zenetudományi Szakkönyvtár. Összesen mintegy 18 ezer órányi hangfelvételről, 700 órányi filmről, 400–500 ezer oldal dokumentumról és gazdag hangszergyűjteményről beszélünk; ezeket mind helyben, a 2007-ben erre a célra modernizált Erdődy–Hatvany-palotában őrzik. A gyűjtemény alapvetően az MTA tulajdona, kivéve a letétbe helyezett darabokat, bár azoknál is sok esetben kifejezett kérése volt a letevőknek, hogy az MTA kezelje a tárgyakat.

Richter Pál szerint az intézet jogi státuszának megváltozása éppen ezért rengeteg, nehezen megoldható problémát vetne fel. „Minden intézményvezető azért felel, hogy az intézmény integritása megmaradjon. A mi esetünkben ez fokozattan jelenti a gyűjteményi egységek egyben tartását.

Az elmúlt évtizedben azt láttuk, hogy a gyűjteményekre alapozott kutatás, kiegészítve a múzeummal, jól működő egység, ami közhasznú tevékenységként szolgálja a magyar kultúrát, és nemzetközi szinten is a csodájára járnak. A magyar zene valóban egy brand, ezt a kormányzat is így gondolja, komoly összegekkel támogatja is. De a magyar zeneéletnek a szélesebb közönség által ismert része mellett van egy kevésbé látható része, létezik egy szellemi infra­struktúra. És ennek egyik legfontosabb bázisa ez az intézet.”

A szétesés réme

„Az Akadémia vagyonának átadása egy alapítványnak nem pusztán a kutatóintézetek épületeit jelenti, bár ez is irdatlan. Hanem a gyűjteményeket, amelyek egyidősek az intézménnyel vagy a kutatóintézetekkel. Tudósok generációi által nevelt-növesztett levéltárak, adattárak esnek szét, gyűjtések, a tudomány alapjai, és ne feledkezzünk meg a nagy falatokról, például a 188 éve épülő Művészeti Gyűjteményről és a Pszichiátriai Művészeti Gyűjteményről. Ellenőrizhetetlen lesz fenntartásuk, egybentartásuk, megőrzésük, illetve egyértelmű, hogy szétkapják őket. Ez még 1949-ben sem történt meg!” – közölte február közepén a Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Gyűjteménye a nyilvánossággal. Bicskei Éva, a gyűjtemény művészeti vezetője a Klubrádiónak azt nyilatkozta, hogy az Akadémia kulturális ernyőszervezet is volt a története során, a művészeti gyűjtemény például ajándékozások és hagyatékozás révén halmozódott fel. A gyűjtemény ezért nem elválasztható az MTA-tól, mert abban a pillanatban elvész a jelentése akkor is, ha egy másik intézménynél egyben marad.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.