Az ombudsman felülvizsgáltatná a gyerektáboroztatás szabályozását

  • MTI
  • 2018. június 4.

Belpol

Konyharuhával kötözték be a sebet a nyári gyerektáborban. Kórház lett belőle.

A jelenlegi jogszabályok nem garantálják megfelelően a gyermekek védelmét és biztonságát a magánszektor szereplői által szervezett táboroztatás során. Erre a következtetésre jutott Székely László ombudsman, miután egy szülői panaszbeadvány nyomán megvizsgálta egy táborban bekövetkezett súlyos sérülés körülményeit, és azokból az egyedi ügyön is túlmutató megállapításokat tett. A biztos az emberi erőforrásokért, valamint a fogyasztóvédelemért felelős miniszterhez fordult.

A biztos vizsgálatát egy édesanya kérte, akinek gyermeke 2017-ben egy nyári táborban a védőfelszerelés nélküli trambulinon ugrálva sérült meg. A gyermek lába a védőhálóval nem fedett rugók közé csúszott, és a csavartakaró elem hiánya miatt a csavarok súlyos lábsérülést okoztak neki. A helyszínen nem volt egészségügyi felszerelés, a táboroztató munkatársa a sebet konyharuhával kötözte be. A gyermek a baleset következtében hosszú kórházi ellátásra szorult.

A táboroztató felelősségét az édesanya hiába próbálta megállapíttatni a hatóságokkal, azok szerinte nem tették meg a szükséges intézkedéseket. A népegészségügyi hatóság később a trambulint ellenőrizte, a védőfelszerelés ekkor már megvolt.A biztos jelentéséből kiderül, hogy az egészségügyi államigazgatási szerv a hatósági ellenőrzés során nem vizsgálta, hogy a táboroztató az irányadó miniszteri rendeletnek megfelelően, tehát a táborozás teljes időtartama alatt biztosította-e kiképzett elsősegélynyújtó jelenlétét. A vizsgálat arra sem tért ki, hogy a táborban volt-e elkülönített betegszoba vagy hasonló helyiség. A hatóság nem észlelte, hogy a gyermektáborban üzemeltetett játszótéri eszközök biztonságának vizsgálata nem az ő, hanem a fogyasztóvédelmi hatóság hatásköre – ez is az ombudsman jelentéséből derült ki.

Az ombudsman gyermekjogi szempontból aggályosnak tartotta, hogy jelenleg a táboroztatás alapvető, kifejezetten a gyermekek testi-lelki épségét garantáló feltételei teljes mértékben a profitorientált szolgáltatók belátására, mérlegelésére vannak bízva.

A biztos megfontolásra javasolta az emberi erőforrások miniszterének, hogy a gyermekek biztonságát szavatoló feltételek, a kiszámíthatóság, az egyértelműség, a gyermek legjobb érdekének megfelelő eljárás elvének biztosítása érdekében komplex módon vizsgálja felül a magánszektor táboroztatási feltételrendszerét, annak szabályozását. A fogyasztóvédelemért felelős szaktárcánál pedig kezdeményezte, hogy rendeljen el a magánszektor által szervezett táborok játszótéri eszközeinek biztonságával kapcsolatos országos és átfogó vizsgálatot.

Figyelmébe ajánljuk

Budapest egyelőre megúszta, nem inkasszálta az államkincstár a számláit

FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenése után nem sokkal kiderült, hogy a Magyar Államkincstár mégis inkasszálta a szóban forgó 10,2 milliárd forintot. 

A tét már rövid távon is Budapest működésének fenntartása. Bár az állam és a főváros voltaképp 120 milliárd forint elvonásán vitázik, ebből már 10,2 milliárd forint mínusz is kritikus lenne. És hol van még az év vége és a 2026-os költségvetés.

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.