Orbán: „Egy kormánnyal szemben nem lehet csatát nyerni”

  • narancs.hu
  • 2025. március 21.

Belpol

A miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában nem akarta fenyegetni a kereskedelmi láncokat, de úgy sikerült.

Az árrésstop tényleg beavatkozás a piaci folyamatokba, de jó lett volna, ha erre nem kényszerül rá a kormány – erről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök pénteken reggel a Kossuth Rádiónak adott interjúban, amely most Brüsszelben készült, a Közmédia Központban.

A kormányfő azt mondta, ő is jobban szeret olyan országban élni, ahol nincs szükség ilyen „vészbeavatkozásra”, a piaci folyamatokhoz azonban szerinte nincs köze annak, hogy „a kereskedelmi láncok a tejfölre 129 százalékot tettek rá”. Megemlítette, ezek a láncok „külföldi kézen vannak”. 

A miniszterelnök tudomása szerint most 760 termék ára csökkent 10 százalékot meghaladó mértékben.

„Szeretném, ha a külföldiek mnegértenék, a magyarokat nem lehet kifosztani, a 10 százalék körüli árrés legyen elég” – mondta. Ha ez az intézkedés nem lesz elég – mondta –, vannak még más eszközei is a kormánynak, de nem szeretne fenyegetőzni. „Egy kormánnyal szemben nem lehet csatát nyerni, ezt értsék meg” – üzente.

Az interjú a hvg.hu szemléje szerint kitért az áfacsökkentésre is, amelyet nem tart jó megoldásnak a miniszterelnök.

Orbán Viktor az interjúban beszélt a Pride-ot ellehetetlenítő törvénymódosításról.

A magyar kormányfő szerint

  • a szexualitás nem való az utcára, az azonos neműeknek is joguk van a szexualitáshoz, de ne vigyék az utcára
  • a hatóságok majd állást foglalnak az ügyben, hogy lehet-e nyílt utcán Pride-szerű rendezvényt tartani
  • és őt családapaként mindig is aggasztotta, hogy „ilyesmik történhetnek”.

 

 

 

A csütörtöki brüsszeli uniós csúcstalálkozón 26 állam közös nyilatkozatot fogadott el az ukrajnai háború ügyében, egyedül Magyarország nem csatlakozott.

Erről Orbán Viktor azt tartotta fontosnak elmondani a rádióban, hogy

  • ez a háború elveszett
  • nem kell nekünk, magyaroknak megijednünk attól, hogy egyedül vagyunk, mert kiderülhet, hogy igazunk van
  • a 26 állam „a háború folytatása mellett foglalt állást”
  • Ukrajna felvétele az Európai Unióba pénzügyi összeomlással járna
  • és ő már tavaly júliusban megjósolta, miután a „főnökökkel” beszélt, hogy az Unió ütemet tévesztett, és „nélkülünk rendezik el Európa jövőjét”.

 

 

A címlapképen Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a brüsszeli Közmédia Központban 2025. március 21-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.