Orbán: Veszélyes javaslatok vannak a NATO asztalán

  • narancs.hu
  • 2022. március 21.

Belpol

Szerinte az orosz olaj- és gázbehozatal felfüggesztése jobban fájna Magyarországnak, mint Oroszországnak. 

Veszélyes javaslatok vannak az asztalon – jelentette ki a miniszterelnök hétfőn a Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével tartott tanácskozása után. Orbán Viktor úgy fogalmazott, „az előző hét sem volt könnyű, ez a hét azonban még annál is nehezebb lesz: NATO- és európai uniós csúcs Brüsszelben”.

Azt mondta, „veszélyes javaslatok vannak a NATO asztalán”. Vannak tagállamok, amelyek ismét felvetették, hogy légtérzárat hozzanak létre Ukrajna felett. „A NATO azonban egy védelmi szövetség” – szögezte le a kormányfő, hozzátéve, „arra képesek és alkalmasak vagyunk, sőt az kötelességünk is, hogy egymást megvédjük, de a NATO területén kívül katonai akciókban bonyolódni nem dolga a NATO-nak„.

„Magyarország álláspontja világos, sem katonát, sem fegyvert nem akarunk küldeni a NATO területén túlra”

– jelentette ki.

A másik javaslat, amellyel meg kell majd birkózni, az orosz gáz- és olajellátás kérdése - mondta Orbán Viktor, megjegyezve, ezt tíz nappal ezelőtt már sikerült rendezni tíz nap erejéig, akkor világossá tették, hogy a szankciókat nem lehet kiterjeszteni az orosz gáz- és olajbehozatalra, mert az Magyarország és néhány más európai uniós ország esetében „aránytalanul, szinte elviselhetetlenül nagy terheket jelent”.

„Jobban fájna nekünk, mint Oroszországnak, akit a szankciók egyébként céloznak” – jegyezte meg a kormányfő, hozzátéve, „közösen néhány országgal fellépünk és ismét meg fogjuk védeni Magyarország energiaellátását és az ország működésének biztonságát”.

Szijjártó Péter külügyminiszter hétfőn azt nyilatkozta a brüsszeli külügyminiszteri tanácsülés után, „új dimenzióba léptünk a háborús kockázatok tekintetében, ezért az elkövetkezendő időszakban még keményebben és még egyértelműbben kell fellépünk nemzeti érdekeink, vagyis a béke és biztonság magyarországi garantálása érdekében”.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot! 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.