„Semmilyen gazdasági tevékenységet nem végző” cégben tűnt fel a zűrös váci fociügy fideszes főszereplője

Belpol

Pető Tibor nem tüntette fel céges érdekeltségét a vagyonnyilatkozatában. Érdeklődésünkre azt felelte, a tulajdonrészét már értékesítette, de a nyilvános adatok szerint még résztulajdonosa a cégnek. Közben a városban egy nyolclakásos társasház megépítésével hozták összefüggésbe, és a „váci fociügy” és körülötte sűrösödik. 

2022 elején kellett leadniuk az önkormányzati képviselőknek a vagyonnyilatkozatukat. Mivel Vác Város Önkormányzata ezeket nem töltötte fel a honlapjára, közérdekű adatigényléssel fordultunk a városvezetéshez, hogy megnézzük Pető Tibor korábbi fideszes alpolgármester vagyonnyilatozatát. 

A dokumentum szerint Petőnek van egy tavaly vásárolt két hektáros szántója, egy személygépjárműve, egy motorcsonakja, valamint egy veszpája. Pénzintézettel szemben (adóstársként) közel 6, magánszeméllyel szemben 21 millió forint tartozása van, és az önkormányzati képviselői tiszteletdíján túl a Vác Városi Labdarúgó Sportegyesület (VVLSE) elnöki tisztsége után kap bruttó 510 ezer forint havi fizetést. 

Ugyanakkor Pető Tibor a vagyonnyilatkozata azon részét áthúzta, amely a gazdasági társaságban fennálló tisztségére vagy érdekeltségére vonatkozik, amiből arra lehetne következtetni, hogy nincs ilyen neki.

Viszont a céginformációs adatbázis adatai szerint résztulajdonosa egy bizonyos BHV Property Solutions Kft.-nek. 

A tagsági jogviszony tavaly februárban kezdődött. A cégben feltűnnek más, a helyi közéletben szereplő figurák. Pető mellett. Bodonyi Béla az egyik ilyen, aki a város kulturális bizottságának tagja volt. Ő is megjelenik azon az elhíresült felvételen a korábbi alpolgármesterrel együtt, amelyen a Fidesz 2018-as választási győzelme után többek azt skandálják: „Egyszerűen senkik vagytok, hej, hej!” Bodonyi egyik cége a Start Hibo Kft., aminek társulajdonosa és ügyvezetője, Hisbéli András szintén tagja a BHV Property Solutions Kft.-nek. A társaság negyedik tagja pedig az Újpest egykori focistája, Steidl Sándor, aki a VVLSE sportigazgatója. 

Megkerestük Pető Tibort. A volt fideszes alpolgármester közölte,

„az említett cég megalakulását követően semmilyen gazdasági tevékenységet nem végzett, a tulajdonrészemet pedig névértéken értékesítettem”. 

Ez viszont azt jelenti, hogy a változást még nem jegyezték be, hiszen a céginformációs adatbázis szerint Pető jelenleg résztulajdonosa a társaságnak.

Miért érdekes Pető vagyona?

Pető Tibor 2019 októberéig, az önkormányzati választásig volt a város alpolgármestere, de listáról bekerült a képviselő-testületbe kormánypárti képviselőként. A múlt évben többször is foglalkoztunk az ún. „váci fociüggyel”; a Pető által vezetett VVLSE 2016-2017 környékén részben önkormányzati forrásokat felemésztve összesen több mint egymilliárd forint állami támogatást kapott egy akadémia létrehozására és a helyi stadion felújítására. Előbbi esetében a munkák már a kezdeti fázisban elakadtak, utóbbi meg még mindig nem készült el. Időközben az önkormányzat arról döntött, hogy visszakér 73 millió forintnyi támogatást, amit az egyesület nem teljesített határidőre.

Az előző év végén a VVLSE berkein belül korábban működő Vác FC volt vezetői arról vallottak, hogy az egyesület vezetői havi „nem hivatalos összegeket” követeltek tőlük. Mindezzel részletesen ebben a cikkünkben foglalkoztunk:

Kíváncsiak voltunk rá, hogy vajon amíg a helyi fociberuházások akadoznak, addig hogyan változott Pető Tibor vagyona. Így bukkantunk rá, hogy kihagyta a BHV Property Solutions Kft.-ben lévő érdekeltségét a vagyonnyilatkozatából.

Nem mellesleg Pető tavaly szeptemberéig a Fidesz váci szervezetének elnöke is volt, azóta Szádoczki Imre tölti be ezt a posztot (az új elnök szintén látható az „Egyszerűen senkik vagytok...”-videón). Utánajártunk annak is, mivel foglalkozik az egykori polgármester most, hogy már nem vezeti a helyi Fideszt.

Pető, az építettő? 

Túl sok információ nem található a BHV Property Soluions Kft.-ről. A céginformációs adatbázis adatai szerint 2017-ben alapították. Főtevékenysége a saját tulajdonú ingatlan adás-vétele, de az elmúlt három évben nem termelt egyetlen forint árbevételt sem, az üzemi eredménye is mínuszos volt. Arra csak májusban derül fény, hogy a múlt évben hogyan teljesített a cég, hiszen akkor kell majd leadni a társaságoknak a beszámolójukat. Ugyanakkor 2017-ben vételi szándéknyilatkozatot tett a városban található Karacs Teréz Kollégium épületére, amit végül nem vásárolt meg. 

Érdekesség, hogy a váci Jobbik a közelmúltban közleményben felszólította Pető Tibort, tisztázza, hogyan szerepelhet egy belvárosi társasház építtetőjeként a neve egy hivatalos dokumentumon, miközben a vagyonnyilatkozata alapján ezt nem engedhetné meg magának. Tótváradi-Nagy Bence önkormányzati képviselő egyebek mellett a sajtótájékoztatón azt mondta, „Pető Tibor elnökli a váci fociklubot is, ami több száz millió forintos városi támogatással nem tud elszámolni”. 

A Narancs.hu-hoz eljutott dokumentumok szerint 2021 januárjában valóban benyújtottak egy meglévő lakóépület részleges bontására vonatkozó, településképi bejelentési eljáráshoz szükséges kérelmet, amin építtetőként Pető Tibor van feltüntetve. Ugyanerre az ingatlanra a Pest Megyei Kormányhivatalhoz is benyújtottak egy bontási engedélyezési eljárásra vonatkozó kérelmet, az építésügyi nyilvántartás szerint májusban született – vélhetően jóváhagyó – érdemi döntés. Novemberben pedig egy önkormányzat tervtanácsának nyújtottak be nyolclakásos társasház építési engedélyre vonatkozó adatlapot, amin egy bizonyos Pető Lászlóné van feltüntetve építtetőként, viszont a dokumentumon megadott telefonszám megegyezik Pető Tiboréval. 

„Én megértem, hogy elkezdődött a kampány és valamivel a jobbikos képviselők igyekeznek elterelni antiszemita botrányaikról a figyelmet, de ez a közlemény alaptalan, követethetetlen és hazug, éppen mint a Jobbik politikája, mióta balliberális pártnak állt!”

– írta Pető Tibor megkeresésünkre. Hozzátette, nem épít társasházat, és a VVLSE pedig több mint egy éve leadta elszámolásait az önkormányzatnak. 

„Amennyiben a jobbikos képviselőknek társasházépítéssel, annak finanszírozásával kapcsolatos tanácsokra van szükségük, javaslom vessék fel a témát egy összefogás frakcióülésen, több képviselőtársuk avatott a kérdésben! Tudom, hogy kampány van, de kérem vegyék komolyan képviselői munkájukat! Ez már nem egy egyszerű röplapszerkesztési feladat!” – fogalmazott. 

A napokban egy másik, Pető Tiborral kapcsolatba hozható ügyről számoltunk be. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.