Öt százalék felett volt az infláció áprilisban

  • narancs.hu-MTI
  • 2021. május 11.

Belpol

Ez még az elemzők elképzeléseit is felülmúlta. Kilenc éve nem volt ekkora drágulás.

 Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal nőttek - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az emelkedés még márciushoz képest i megugrott, akkor ugyanis még 3,7 százalékos volt az infláció. Utoljára 2012 decemberében volt 5 százalék az infláció. Elemzők 4,9 százalékos inflációt vártak áprilisra.

  • A járműüzemanyagok ára 39,2 százalékkal magasabb lett, annak ellenére is, hogy az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal mérséklődött.
  • A dohánytermékek jövedéki adója április 1-jén tovább emelkedett, ami a termékcsoport árának 3,7 százalékos növekedését eredményezte márciushoz viszonyítva és 20,1 százalékkal emelte egy év alatt.
  • A szeszesitalok 3,0 százalékos áremelkedésével együtt a termékcsoport árszintje 12,2 százalékkal volt magasabb a tavaly áprilisinál.
  • Az élelmiszerek ára 2,4 százalékkal emelkedett, a drágulás üteme tovább csökkent a márciusi 2,7 százalékról, amiben az egy évvel korábbi 8,7 százalékos magas bázisnak is szerepe lehetett.
    • Ezen belül azonban az étolaj ára 22,8 százalékkal, a büféáruké 7,8, a rizsé 7,7, a margariné 7,5, a liszté 7,4, a száraztésztáé 6,8 százalékkal nőtt.
    • A friss gyümölcsök éves áremelkedése a márciusi 12,3 százalékról 6,5 százalékosra fékeződött.
    • A sertéshús ára 6,9 százalékkal, a párizsi és kolbász ára 1,6, a sajté 1,2 százalékkal csökkent.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.