Május végén mutatták be a Candole Partners – a Greenpeace felkérésére készített – tanulmányát a paksi bővítés pénzügyi megtérüléséről. A kormány megrendelésére viszont a Rothschild-bankház írt tanulmányt. Míg az utóbbi szerint Paks II megtérülése nem kérdés, addig a Candole lesújtó képet fest a beruházás gazdasági vonatkozásairól és piacra gyakorolt hatásáról. E tanulmány egyik szerzője, Jan Ondřich energetikai közgazdász nyilatkozott a Magyar Narancsnak. Részletek a lapból:
Magyar Narancs: A magyar kormány szerint azért is éri meg a paksi beruházás, mert az orosz fél nyújtotta finanszírozási konstrukció nagyon kedvező.
Jan Ondřich: Nincs tudomásom egyetlen olyan elemzésről sem, ami alátámasztaná azt a kijelentést, hogy a Roszatom nyújtotta feltételek kedvezők lennének. Nem tudjuk, hogy mennyibe kerülne a finanszírozás, ha más adna pénzt Paks II-re, s hogy viszonyulnak a jelenlegi feltételek alternatív beruházásokhoz, például azonos kapacitásra képes szélerőművek finanszírozásához képest. Az egyetlen támpont, hogy a magyar kormány fizette Rothschild-tanulmány 7 százalékos finanszírozási költséggel számol. Véleményünk szerint ez a szám alulbecsült, de a tanulmányunkban mi is ezzel kalkuláltunk, és még úgy sem tudtunk olyan forgatókönyvet találni, amiből az jött volna ki, hogy Paks II kitermelné a költségeit.
MN: Megtérülés szempontjából fontos az is, hogy mennyi áramot termelnek majd az új blokkok. Mitől függ az erőmű kihasználtsága?
JO: Egy erőmű beindítása bonyolult művelet, melynek során bármilyen probléma felmerülhet. A komolyabb üzemzavarok elkerülése érdekében nem lehet rögtön az optimális kapacitáson működtetni a turbinákat. Egy, a Paksra tervezetthez hasonló erőmű kihasználtsága valahol 90-95 százalék között van, a kibocsátás pontos mértéke függ a turbinák és az üzemanyag minőségétől, az árampiactól és a szabályzótól is. Lehetnek ugyanis olyan időszakok – például éjszaka –, amikor alacsony a kereslet és az árak, és emiatt nem éri meg magas kapacitással működtetni az erőművet. Úgy számoltunk, hogy Paks II a működése első évében 80 százalékon fog üzemelni, majd fokozatosan éri el a 92 százalékos, optimális kihasználtságot. Ezt a csehországi temelíni blokkok működése alapján számítottuk ki, azok ugyanolyan technológiával működnek, mint amilyeneket Paksra terveznek. Az ilyen technológiájú blokkok közül ez az egyik legmagasabb kihasználtságú erőmű, tehát igazán nem lehet mondani, hogy rosszindulatú előfeltételezésekkel éltünk volna az elemzés során. A bolgár Belene erőmű csak 60-70 százalékon működik, de nem ezt vettük alapul, mert a célunk nem az volt, hogy vitát generáljunk, hanem az, hogy bizonyítékok alapján elemezzük ki a beruházás megtérülését.
MN: Sok kudarcos erőművi beruházás történt az elmúlt időszakban Európában. Ezekből mit lehet tanulni?
JO: A legfontosabb tapasztalat, hogy egy erőmű tervezése nagyon bonyolult folyamat, sokáig tart, és drága maga az előkészítés is. Különösen nagy kockázata van a csúszásnak és a túlköltésnek, erre is rengeteg példa van. Egy olyan erőmű építése, mint amilyet Paksra terveznek, általában 10 évig tart, a magyar tervekben viszont csak 7 éves építkezési időszakkal számolnak. A finanszírozás tető alá hozása is nehéz feladat. A brit Hinkley Point esetében az előzetes pénzügyi terv összeomlott, és a folytatás érdekében a magánberuházó dupla garanciát kapott a projektre a brit kormánytól. A túlköltés akár 50–100 százalékos lehet, legalábbis ezt mutatja a finn, a francia, a szlovák példa. (...)
MN: Van olyan pont, amikor a kormányok felismerik a kudarcot, s kihátrálnak egy veszteséges projektből?
JO: Jellemzően a kormányok nem szoktak kiszállni egy beindított projektből akkor sem, amikor már tisztán látszik, hogy a beruházásnak nincsen értelme.
A teljes interjút a Magyar Narancs csütörtökön megjelenő számában olvashatják.
