Politikusi belépő
Pálinkás Józsefet a ´98-as választások idején - miként a Magyar Nemzetnek nyilatkozta - Genfben, tudományos kutatás közben érte utol Pokorni Zoltán leendő oktatási miniszter hívó szava, amit "némi hezitálás után" el is fogadott. Nem túl izgalmas, kit hol ér a hívó szó, patakparton vagy könyvtárban, egy-két dolog azonban mégis kibogozható belőle.
Egyrészt az, hogy az addig tudományos pályán mozgó férfiú - egy- évi igazgatóhelyettesség után 1991 és 1996 között igazgató a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete (debreceniül Atomki) élén, 1997-tól 1998-ig a debreceni Universitas elnöke, s ugyanezen időszakban a Magyar Akkreditációs Bizottság tagja, majd alelnöke - erősen ambicionálhatta a váltást, ha csekély habozás után rábólintott. Különösebb malícia nélkül megkockáztatható, hogy akinek igazi életcélja a tudomány, azt nem forradalmi, sorsdöntő stb. időkben erőnek erejével sem lehet a politika piszkos porondjára ráncigálni, bármilyen hízelgő is, ha azt hallja, éppen őrá van szüksége a hazának.
Pálinkás József 38 éves korában állt át a tudományról a "menedzserségre", talán felismervén önmaga korlátait, hogy "nagy fizikus" már nem lesz belőle. Intézményvezetői éveiről elismerő véleményeket hallani: tehetséges, felkészült, ambiciózus főnök volt, személyi és szakmai döntésein, azt mondják, nem érződött politikai alapállása, határozott elképzeléseit a következetesség és a könyörtelenség határán mozgó célratöréssel valósította meg (és racionalizált a Bokros-program keretében az Atomkiban). Politikussá válása tehát komoly elhatározás, noha egy több mint tíz éve elkezdett pályakorrekció folyománya.
A másik, amire következtetni lehet Pokorni hívó szavából, hogy Pálinkás József politikai pedigréje megfelelt a Fidesznek. Tudni lehetett róla, hogy mélyen tisztelte Antall Józsefet. 1998-ban éppen a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) tagja volt, amely ugyan önállóan nem jutott be a parlamentbe, viszont a kormányalakítás során több vezető személyisége (például Pusztai Erzsébet) magas hivatalt kapott. Pálinkás politikai államtitkári felkérése demonstrálta, hogy a jobboldal mérsékelt pártjai az OM-ben is együtt tudnak működni.
Pálinkás József országos nyilvánosság előtti, igazi politikusi debütálását keresve, 1999 márciusáig kell visszamennünk. Ekkor - a Rigó utcai nyelvvizsgaközpont monopóliumát firtató, februári interpellációra adott válaszát követő - második parlamenti szereplése alkalmat adott számára, hogy nyilvánvalóvá tegye politikai pozícióját. Erkel Tibor (MIÉP; zenetanár, zenei rendező, 1979-83 között és az Antall-kormány idején kulturális minisztériumi tisztviselő) ugyanis latinos műveltségét felvillantva megkérdezte tőle: quousque tandem, azaz a tárca meddig tűri még, hogy György Péter az ELTE esztétika tanszékén taníthasson. Azért volt erre kíváncsi, mert György Péter az Élet és Irodalomban azt írta néhány neves egyetemi oktatóról, hogy a MIÉP Bocskai Akadémiáján való fellépésükkel "neonácikká lettek". Válaszában Pálinkás az egyetemi autonómiára utalva kénytelen volt elhárítani az OM közvetlen beavatkozásának lehetőségét, ám így fogalmazott: "Azt gondolom és remélem azonban, hogy a magyar szellemi élet, fogalmazzuk talán így, kiveti magából azokat, akik másokat érdemüknél rosszabbul ítélnek meg, szélsőségesnek ítélnek meg, amikor erre semmi okot nem szolgáltattak. Azt gondolom, hogy bíznunk kell annyira a magyar egyetemek autonómiájában, a magyar szellemi élet egészségében, hogy az nem engedi meg azt, hogy egymásról indokolatlan minősítéseket tegyünk, és kollégákat, a magyar szellemi élet elismert embereit szélsőségesnek vagy fasisztának minősítsük." Szavai tapsot arattak a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban, s a kérdező is elégedett volt: "Ez a válasz engem tökéletesen kielégít, és megpecsételi a György Péterek sorsát."
Megtehette volna, hogy - ha nem akar politikailag állást foglalni - kizárólag az egyetemi autonómiáról beszélvén kibújik alóla - ehelyett azonban gesztust gyakorolt a MIÉP felé. Azzal, hogy szerinte nem szélsőséges az, aki a MIÉP-pel cimborál, önmagát, egy deklaráltan mérsékelt jobboldali párt tagját MIÉP-kompatibilisnek nyilvánította.
Nem tudni, hol köt majd ki, mindenesetre nem a Fidesz - MPP az első pártja. Amikor a Magyar Nemzet riportere megkérdezte, feltétele volt-e miniszteri posztjának a Fidesz-tagság, ő egyrészt elmondta, hogy 2000 májusában lépett be, amikor még szó sem volt miniszterváltásról (viszont, emlékezzünk, épp ekkortájt rúgták ki Pusztai Erzsébet MDNP-elnököt az Egyészségügyi Minisztérium politikai államtitkári székéből), másrészt külön kérdés nélkül rátért pártváltásainak okára. Persze az obligát magyarázattal jött: "Nem én változtam, hanem a világ. Én ugyanazokat a politikai elveket vallom ma is, amelyeket 1989-ben, de ezekkel az elvekkel ma a Fideszben van a helyem. 1996-ban a szakadás az MDF-ben jórészt a Fidesszel való szövetség miatt következett be. Az MDNP-t azok alapították, akik ezt a szövetséget szorgalmazták. Ezért csatlakoztam én is ehhez a csoporthoz. 1999 novemberében azonban kiléptem az MDNP-ből, mert már akkor úgy éreztem, hogy eltávolodtak a Fidesz szövetségi politikájától. Kilépéskor írott levelem minden sora ma is vállalható, azokat az azóta bekövetkezett események mindenben igazolták. A Fideszbe való belépésem logikusan következett abból, hogy 1998-ban politikai államtitkárként már felvállaltam a Fidesz politikai törekvéseit."
Igaz, hogy pár sorral följebb nem 1999 novemberére, hanem októberére tette az MDNP-ből való kilépését, de ez végül is tökmindegy.
Miniszteri belépő
Miként az OM honlapján olvasható, Pálinkás József 1952. szeptember 18-án született a Borsod megyei Galvácson, itt járt elemi iskolába. 1971-ben érettségizett a kecskeméti piarista gimnáziumban, 1977-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett fizikusdiplomát. 1977-től 1979-ig az MTA ösztöndíjasaként, később tudományos munkatársként dolgozott a debreceni Atommagkutató Intézetben. 1981-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen fizikából doktorált, később a Kísérleti Fizikai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára lett. 1983-tól 1985-ig a College Station-i Texas A & M University, 1988-tól 1989-ig a stockholmi Manne Sieghban Intézet munkatársa volt. 1989-ben elnyerte a fizikai tudományok doktora címet. 1995 óta az MTA levelező tagja. Tagja az IUPAP Atom és Molekulafizikai Bizottságának, a European Committee on Future Accelerators európai bizottságának. Alapító tagja a Professzorok Batthyány Körének. A 2000-es Ki kicsodából az is kiderül, hogy 1986-ban Akadémiai díjat, 1997-ben pedig Széchenyi professzori ösztöndíjat nyert, tagja az MTA Atom- és Molekulafizikai Bizottságának. Kutatási területe az atomi ütközések fizikája, s több mint kilencven tudományos közlemény szerzője.
Ezzel a háttérrel lett Orbán Viktor miniszterelnök Tudománypolitikai Tanácsadó Testületének elnöke (azt hallani róla, hogy a reáliáknál jóval kevesebb affinitása van a társadalomtudományokhoz). Szerepet játszhatott abban, hogy tavaly az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságot a gazdaságitól az oktatási tárca alá helyezték (aminek értelméről, várható hatásáról megoszlanak a vélemények), s hogy kutatásfejlesztésre idén 17,5 milliárd költségvetési forinttal több jut, mint tavaly, jövőre pedig ez további 19 milliárddal 101-re emelkedik. Szerepe volt abban is, hogy a tudomány, a kutatásfejlesztés rendesen részesülhetett a Széchenyi-terv milliárdjaiból. Azt mondják, a pályázatok elbírálása civilizált, korrekt módon történt. Tudható Pálinkás Józsefről, hogy nem lenne ellenére, ha megkínálnák az MTA elnöki székével. E sorok írója nem látta, de állítólag akadémiai körökben forog egy levél a most vezetői pozícióban lévő úgymond komcsi banda kiseprűzéséről, s ebben a jövőbeni konzervatív potentátok között megemlíttetik az ő neve is; az MTA új elnökét jövő tavasszal választják meg, nagyjából a parlamenti választással párhuzamosan - hogy röpke minisztersége idején Pálinkás József a színfalak mögött harcba száll-e az akadémiai elnökségért vagy inkább a Fidesz győzelmére fogadva további miniszteri évekre készül, az ma még nem tudható.
Az viszont nyilvánvaló, hogy fizikusként, a reáltudomány művelőjeként tökéletesen tisztában van azzal, milyen szerepet tölt be az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár (OMIKK), s hogy mi a különbség egy önálló, országos intézmény, illetve egy egyetemi könyvtár funkciója között. Ezzel kapcsolatos első miniszteri megnyilatkozása azonban parlamenti, politikusi bemutatkozásához hasonló sötét színezetet öltött: kijelentette, hogy az OMIKK oda került, ahol igazi helye van, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre. Ami, bármilyen ökörségnek tűnik is, de következetesség, hiszen politikai államtitkárként részfelelőssége volt a halálos ítélet meghozatalában, ha nem is ő maga húzta meg a ravaszt. Következetessége politikusi hűségeskü. Megmutatta, bízhatnak benne a Fideszben. Ugyanakkor ennek ára alighanem az, hogy elveszítette a műszaki értelmiség önálló gondolkodásról még le nem szokott részének a szimpátiáját. Ha azt kérdik tőle, miért kellett ezt csinálni, azt feleli - és előbb-utóbb biztos önmagával is elhiteti -, hogy mert így helyes, nyugi, jól meg fogjuk csinálni. Az OMIKK bedarálásához való asszisztálásával azt deklarálta, hogy saját karrierszempontjai fontosabbak számára a műszaki-tudományos közérdeknél. Pedig ha önálló arcot akart volna mutatni, finoman ki is hátrálhatott volna: mivel az ügyben még nem született jogerős ítélet, az OMIKK önállóságának megőrzéséért küzdő s a Fővárosi Bírósághoz fordult KKDSZ szakszervezet vétójának engedve leállíthatta volna a kiköltöztetést (a munkaügyi bíróság szerint fel is kellett volna függeszteni az átszervezés végrehajtását). Friss fideszes politikus lévén azonban nem az engedékenység erényét igyekszik mutatni, inkább jogi kiskapuzik: noha az OM az OMIKK fenntartója, munkáltató szervezetnek mégsem minősül, ezért a munkaügyi bíróság határozata értelmében a szakszervezet kollektív jogvitát nem indíthat ellene - a kiskapu ott van, hogy az OM átszervezésre vonatkozó utasítását az OMIKK (vezetősége, saját jobb belátása ellenére) köteles végrehajtani, viszont jogszerűtlen intézkedés miatt ezért nem támadható. Az ügy fellebbezés alatt áll (bővebben az előzményekről: Megy-e előrébb?, Magyar Narancs, 2001. június 28.).
Vonalhúzás után
Pálinkás József ápolt, őszes borostáját és halk, de határozott hanghordozását, szerénységet mutató szófordulatait ("azt gondolom, hogy", "azt képzelem, hogy") néhány hete kezdte megismerni az ország. E nyilatkozatai nélkülözik a gunyoros megfogalmazásokat, amelyeket "akadékoskodó" ellenzéki kérdésekre, interpellációkra adott válaszaiban a parlamentben politikai államtitkárként meg-megengedett magának.
Miniszterként rögtön nyakig merült egy kínos és kívülről átláthatatlan esetbe: a felsőoktatási intézmények felvételi létszámairól határozó "vonalhúzó értekezleten" a minisztérium állítólag példátlan módon kész helyzet elé állította az egyetemi vezetőket a ponthatárokat illetően. Néhány vidéki professzor ki is pakolt emiatt a sajtóban, aztán rájuk szólhattak, hogy tévedni tetszenek, szó sincs a tárca önkényeskedéséről, s rövid időn belül teljes csönd lett a hirtelen felzördülésből. Az első erőpróbát tehát gyorsan megnyerte a nem is oly régen még egyetemi vezetőként dolgozó új miniszter, aki kiáll amellett, hogy a magyar felsőoktatásban szükség van némi erőforrás-átcsoportosításra a bölcsész- és orvosképzés irányából a gazdasági képzés irányába. Pálinkás szerint az egyetemi, főiskolai alapszakok számát a jelenlegi 540-ről 100-150-re kéne csökkenteni, de ez alighanem akkora fa, hogy nem lesz ideje belevágni a fejszéjét.
A pontszám-perpatvart hamarosan egy nemzetközi dimenzióval is bíró bonyodalom követte: pár héttel a diákhitelprogram beindulása előtt lemondott az annak kidolgozásában főszerepet játszó két brit tanácsadó: nem értettek egyet azzal, hogy a diákhitel eredetileg tervezett 14,8 százalékos kamatának 9,5-re való csökkentése érdekében állami forrásokhoz nyúl a kormány. A lemondott szakértőkkel vitatkozva Pálinkás József cáfolta, hogy a kamatok csökkentése, illetve a Diákhitel Központ Rt. Postabanknak történő átadása (könyv szerinti értékén, 570 millió forintért) jelentős terhet ró majd a költségvetésre. (Lásd cikkünket a 12-14. oldalon.)
E két izzasztó felsőoktatási témához képest kifejezetten kellemes időtöltés lehet számára a pedagógusbérek növeléséről beszélni, noha a közoktatásban (amely Pokorni terepe volt) nyilván nem olyan járatos, mint a tudományban. Hetek óta szinte automatikus üzemmódban ismételgeti, hogy a pedagógusok szeptemberben 20 százalékkal többet fognak kapni (szkeptikusok szerint a többletmunka levesz majd a 20-ból), amit januárban újabb 8 százalékos emelés követ, miközben a minisztériumban hozzálátnak az úgynevezett közoktatási életpálya-modell kidolgozásához, hogy mindenki számára világos legyen, milyen előmenetelre, anyagi és erkölcsi megbecsülésre számíthat, akár évtizedekre előre.
Mivel a legnagyobb horderejű törvénymódosításokat Pokorni Zoltán már levezényelte (a felsőoktatási intézmények integrációjáról, a közoktatásban pedig a Nemzeti Alaptanterv kerettantervekkel történő csinosításáról), Pálinkás Józsefre egyetlen parlamenti menet vár minisztersége hónapjaiban: a felnőttoktatási törvény elfogadtatása. Ez ügyben aligha kell heves politikai csatára készülnie.
Szőnyei Tamás
