Párbeszéd: az MTI felsőbb utasításra nem közölte az isaszegi időközi választás eredményét

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 29.

Belpol

Az összellenzéki jelölt fölényesen verte a Fidesz helyi jelöltjét. 

„A Magyar Távirati Iroda nem számolt be arról a vasárnapi hírről, amely szerint az isaszegi időközi választást Balajti Zsolt, a Párbeszéd politikusa nyerte meg, fölényesen felülmúlva a Fidesz jelöltjét, Prosits Tibornét” – írja a Párbeszéd a Facebookon

Isaszeg egyik önkormányzati képviselői helyére azért írtak ki új választást, mert az addigi képviselő, a DK-s Barkóczi Balázs a tavasszal parlamenti képviselő lett. 2019-ben mindössze 9 szavazat előnnyel nyert ebben a körzetben, az idei parlamenti választáson ugyanott a Fidesz nyert, míg most Balajti Zsolt, a Párbeszéd politikusa a Momentum, az MSZP, az LMP és a DK támogatásával 150-119-re győzte le a Fidesz jelöltjét. Kettejükön kívül még a Magyar Munkáspárt indított egy jelöltet, ő a jegyzőkönyv szerint 1 szavazatot kapott. A Párbeszéd azt sérelmezi, hogy az MTI nem számolt be az eredményről. 

„Ismerve az Orbán-rezsim működési mechanizmusát és a távirati iroda döntési folyamatairól készült, dokumentumokkal alátámasztott tényfeltáró cikkeket, a Párbeszéd azt feltételezi, hogy az MTI felsőbb utasításra, szándékosan nem közölte az eredményt. Ez az eljárás súlyosan sérti a kiegyensúlyozott, demokratikus tájékoztatás – hatóságilag is deklarált – elvét. A Párbeszéd felszólítja a döntéshozókat, tegyenek eleget a köz szolgálatából és a sajtószabadságból fakadó, alapvető kötelezettségüknek”. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk