Érd, Sóskút, Tárnok: választás az akkuüzem árnyékában

Párhuzamos valóságok

Belpol

Sóskúton épül akkuüzem, mégis Érden rendeznek erről népszavazást. A választókerület több településén nagy a felzúdulás a tervezett beruházás miatt. A Fidesz­nek eddig nem sikerült kezelni e problémát, és ez helyben döntően befolyásolhatja a júniusi önkormányzati választásokat.

„Nem tudom. Dolgozunk, csináljuk a munkánkat. Készülünk, mint minden évben” – mondja kissé lehangoltan König Ferenc, Sóskút független polgármestere azon kérdésünkre, hogy szerinte miként hat a választásokra az Andrada akkumulátor-újrahasznosító üzem megjelenése. Bővebben nem akar nyilatkozni, de annyit még megjegyez, hogy a tervezett üzem miatti népszavazási kezdeményezésüket elkaszálták, ezért az Alkotmánybírósághoz fordultak, megvárják, ott mire jutnak.

Januárban derült ki, hogy 13 milliárd forintos beruházással csúcstechnológiás üzemet hoz létre Sóskúton a szlovén tulajdonú Andrada-csoport „zöld energiatároló rendszerek” újrahasznosítására. A vállalat terve korábban az volt, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsózsolcán indítja el első üzemét, ám a helyiek ellenállása miatt a cég inkább lemondott erről. Január végén egy közmeghallgatást terveztek tartani Sóskúton, ahová csak sóskúti lakcímkártyával rendelkező embere­ket akartak beengedni. A rendezvény káoszba fulladt: tüntetők, a Momentum, az MSZP, az LMP és a Mi Hazánk országgyűlési képviselői, szimpatizánsai, valamint egy szélsőjobboldali szervezet, a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai is be akartak menni. Utóbbi csoport agresszív, káoszt okozó fellépése miatt König Ferenc lefújta a tájékoztatót, és rendőri kísérettel távozott a helyszínről.

Többen úgy vélik, hogy Könignek valójában nincs is mozgástere: ha ellenáll a beruházásnak, a kormány különleges gazdasági övezetet (kgö) hoz létre Sóskúton. Ezután a településnek nemcsak beleszólása nem lenne abba, mi zajlik a területen, hanem még a helyi ipari park adóbevételeit sem Sóskút, hanem a fideszes vezetésű Pest megyei önkormányzat kapná – 2020-ban ugyanez történt Gödön is. (A januári eseményekről részletesen lásd: Zsarolással a jövőért, Magyar Narancs, 2024. február 7.)

Pánikreakció

A szomszédos Érdnek 2006 és 2019 között kormánypárti vezetése volt: a választókerület és Pest megye legnagyobb települését T. Mészáros András vezette. A legutóbbi választáson az ellenzéki Csőzik László győzött. Értesülé­seink szerint a Fidesz eredetileg ismét T. Mészárossal próbálkozott volna, de a népszerűsége annyira alacsony, hogy a városban komoly támogatottsággal rendelkező Csőzik ellen a párt végül Kardosné Gyurkó Katalint indítja. A 24.hu beszámolója szerint az Érden megnyílt Civil Közösségi Szolgáltató Központ élére Kardosné került, aki a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) az elnöke, tagja a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) tanácsának, valamint ő vezeti az ÉRteD Családbarát Egyesületet is. Utóbbi szervezet korábban budapesti e-sport egyesületként volt bejegyezve, majd az átalakulás után 9 millió forintot kapott a Miniszterelnökség alá tartozó Városi Civil Alaptól.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.