Székesfehérvártól nincs messze Pátka, talán tíz kilométer. Ez a távolság arra azonban éppen elég, hogy a Rádió utca néhány volt lakója a közigazgatási határon kívül találjon otthont. Ha az utazó nem olvas újságot és nem hallgat rádiót, akkor is Pátka felé kanyarodik a 811-es útról, hogy megnézze, mit jelenthet a falutábla alatt a felirat: Nem eladó. Pátka non coronat, eb ura fakó, ide ugyan nem költözik senki a Rádió utcából.
Pedig vannak olyan kilakoltatottak, akik szeretnének ott letelepedni, ha kell, a cigánysoron, a Vörösmarty utcában. Nem könnyű megtalálni az említett utcát, Pátka lakosai óvatosak az idegenekkel. Két fiatal több-kevesebb sikerrel leplezi, hogy ismerik az odavezető utat, a körzeti megbízott felesége nem is hallott ilyen utcáról - férjét pedig valahova elhívták, állítja. Ennek ugyan ellentmond az udvarban álló, kék-fehér autónak látszó tárgy, de gépjármű-felismerő képességemet látva azt is hozzáteszi az asszony: csak a megyei kapitány engedélyével nyilatkozhatna az ura, a kmb. Ezért aztán a rendőrtől sosem tudjuk meg, hogy nem dobtak Molotov-koktélt arra a házra, amelyet tulajdonosa eladott, és azt sem, mi történt itt néhány évvel ezelőtt, amikor néhány romát úgy összevertek a rendőrök, hogy azóta is a priccset nyomják.
"Figyeltük a híreket a Rádió utca folytatásáról, és amikor meghallottuk, hogy már csak egy családnak keresnek helyet, nagyon megkönnyebbültünk. Eszünkbe se jutott, hogy akiknek már találtak házakat, azokat nálunk vették meg, titokban. De most mellénk álltak a szomszédos települések, ők sem engedik be a Rádió utcaiakat. Az imént gratulált határozottságunkhoz a dunaújvárosi önkormányzat, a választások óta nem volt ilyen egységes a falu", mondja hangjában némi büszkeséggel és jelentős aggodalommal Hedlicska Károly polgármester. Három évvel ezelőtt a pátkaiak kétharmada szavazott rá, a független jelöltre, most azonban fejét veszik, ha nem tudja végigvinni a falu akaratát, és nem akadályozza meg az új lakók beköltözését. "Halőrt keresnek itt a közelben, van még egy hetem, hogy elfogadjam az ajánlatot." Minőségi csere lenne az új munkahely, a halak nem kívánják a vesztét, igaz, nem is a hálájukról ismerszenek meg.
Egységben a falu
Múlt szerdán délelőtt kétszázan keresték fel hivatalában a falu polgármesterét, számon kérve rajta az engedélyt, hogy Pátkán vásárolhattak ingatlant a fehérvári romáknak. Információink szerint a vélemények szavakba öntésének ez volt a legfinomabb, nyomdaképes verziója. Hiába mondta Hedlicska úr, hogy a szabad költözés joga mindenkit megillet, ő csak tudomásul veheti az ingatlanügyletet, kevéssé hatotta meg választóit. A polgármester ekkor fordult levélben Mózs Józsefhez, a székesfehérvári polgármester tanácsadójához, tiltakozva az eljárás ellen és kérve, hogy saját közigazgatási területén oldja meg a kilakoltatottak elhelyezését. Írásos választ ugyan nem kapott, de Mózs úr szóban sajnálatát fejezte ki azért, hogy Pátkára kerülnek a romák, "tekintsék ezt egyfajta váltságdíjnak a város részéről". Kérdés, hogy miért váltságdíj a költöztetés? Ha az, akkor kik a túszok, és ki a túszejtő? Mózs úr, úgy látszik, nemcsak a frappáns megoldásoknak, de az értelmetlen válaszoknak is híve.
A pátkaiak délután ismét falugyűlést tartottak a kultúrházban. Az akaratátvitelben és annak demonstrálásában jelentős fejlődés tapasztalható a kilencvenkettes kétegyházi eset óta: ott és akkor az emberek nem örültek az újságíróknak, szerették volna belügyként kezelni a Csurár-kérdést (lásd: Tűz, jöjj velem!, MaNcs, 1992. szeptember 26.). A pátkaiak most aláírást gyűjtöttek, fotósok kedvéért élőláncot alkottak, és elhelyeztek egy csomó plakátot az utcán. Közben néhányan elmennek az eladott házhoz, kövekkel dobálják, betörik egy-két ablak. A meggyőzés tökéletesen sikerült, az, aki egymillió-hatszázért eladta a házát, rendőri kísérettel költözött el aznap éjjel.
Tízszázalékos kisebbség
"Szó sincs etnikai konfliktusról, az itteni romákkal jól kijövünk, tegező viszonyban vagyok velük", mondja Pátka polgármestere. Az ezerhatszáz fős falunak tíz százaléka roma, munkája kevésnek van, mert a fehérvári zöldmezős beruházásoknál, az ipari parkban nincs helyük az alulképzetteknek. Az önkormányzat költségvetésének tizenöt százalékát fordítja szociális segélyezésre, arról azonban nem készült kimutatás, hogy ebből mennyi kerül a romákhoz. "A hivatalomnak nincs jogi lehetősége a probléma megoldására, de hiszek a nyilvánosságban és a Fejér megyei falvak összetartásában. Ha nekem kellene rendőrségi kísérettel költözni olyan helyre, ahol engem nem akarnak, biztos jól meggondolnám a dolgot. A pátkaiak nagyon elszántak, készültségben vannak az eladott házaknál, ha kell, az autók elé fekszenek, hogy megakadályozzák a beköltöztetést. De itt nem cigánykérdésről van szó, maguk is láthatták, milyen emberek azok ottan a Rádió utcában", hangsúlyozza ismét Hedlicska.
Az iroda falán pirosra vált a mozgásérzékelő, távozom. Végül csak megtalálom a Vörösmarty utcát, kezdhették volna azzal is a helyiek, hogy addig megyek az úton, ameddig van közvilágítás, aztán megyek sötétben addig, amíg nem találok megint fényt. És érdeklődőket, hogy mit keresek itt.
Gumikerekeken álló építkezési lakókocsi, tető nélküli vályogviskó, lemezekből összetákolt bódék: a Vörösmarty utca egyik fele. A másik a szántóföld. Néhány ház, az egyikből pénteken költözött ki az eladó. Új tulajdonosa már van, lakója még nincs.
Pátkán mindenki fél valamitől
"Nagyon szívesen beköltöztünk volna azokba a fehérvári konténerekbe, ezeknél a kalyibáknál biztos jobbak", mondja egy idős roma, aki családjával őrségben áll az utcán. "A mi gyerekeink is csinálnak rosszat, de ezt mindenki tudja róluk. Ha idejönnek a Rádió utcaiak, akikről hallottuk, hogy zsebesek meg tolvajok, és csinálnak valamit, akkor nekünk lesz bajunk a magyar néppel, akikkel most itt jól elvagyunk. Nem akarunk haragot, bejárunk mi is Fehérvárra, találkozunk ott a Rádió utcaiakkal, ismerjük őket, üzletelünk ott. Nézze meg azt a megvett házat, mi itt élünk születésünk óta, még sincs ilyen egyikünknek sem. Nem fogjuk eltűrni, hogy ezek beköltözzenek ezekbe a szép lakásokba, mink meg maradjunk a putriban", mutat körbe a pátkai őslakos, a romaellenes cigány. Vélhetően nem minden mondata őszinte: ott, ahol könnyen elcsattan egy-két hivatalos pofon, ott, ahol a lakosság kilencven százaléka tart a betelepülő romáktól, ott jobb, ha meghúzza magát vagy látványosan a magyarok oldalára áll a cigány.
A jelenleg székesfehérvári vöröskeresztes házban lakó Rádió utcaiaknak huszadikáig kell elhagyniuk a szállást, ellenkező esetben érvénytelen az önkormányzattal kötött megállapodás. A pátkaiaknak nem árulták el, mikorra tervezik a rendőrségi kísérettel biztosított költözést. Hedlicskáék azonban addig sem maradnak tétlenek. "Szerdán leülünk a többi falu önkormányzatával, hogy megbeszéljük a további teendőket. Nehéz hét áll előttünk, jönnek az ünnepek. De én már üzentem a Rádió utcaiaknak, békés karácsonyt kívánok nekik is meg magunknak is", mondja némi nyomatékkal a polgármester.
Hazafelé jövet a telihold szórakozik velem. Időnként elbújik a felhők mögé, máskor elővillan. Mint a mozgásérzékelők Pátkán.
- pálinkás -
