Útközben Péter elmagyarázza a tényállást: egy építőipari kft alvállalkozókkal végeztette az építkezést, de nem fizette ki őket, miközben az épületre zsíros előleget vett fel a megrendelőtől. A tartozás nagyjából hárommillió, a budapesti vállalkozó viszont Ceglédre adta el a céget. S hogy ki vesz olyan kft-t, amelynek nincs vagyona, ügyfélköre és tevékenysége, csak tartozása és rossz híre? Többnyire bárki, ha úgy érzi, úgyse találják meg az előző tulajdonos hitelezői; különben is, miért keresnék, amikor az előző tulajdonos halmozta fel az adósságot, nem pedig ő. Ráadásul az ilyen vásárlásért formabontó módon
a vevő kap pénzt,
jelen esetben a hárommilliós tartozás átvétele fejében néhány százezret.
| ||
Cegléd előtt egy benzinkútnál veszünk várostérképet, tíz perc múlva a külvárosi utcácskában állunk. Péter elégedetten állapítja meg, hogy bár a ház korántsem fényűző, néhány éve felújították, ez jót jelent. Fél kilenc, redőnyök leengedve, csengő kikapcsolva, a farkaskutya viszont barátkozna. Zörgetünk az ablakon, a léckerítésen, semmi. A szomszédból se jön elő senki. A harmadik házban Péter ősi szövetségesére, a Nénire bukkanunk, aki mindig örül az udvarias fiatalembereknek, és szívesen beszélget. Nem, szerinte a Furulyáék már hónapok óta nem itt laknak, elköltöztek, hogy hová, nem tudni. Megnézzük a cégbejegyzés fénymásolatát: az építőipari kft társtulajdonosa, a 90 százalékos érdekeltségű Cickányné Tóth Rozália az Odvas dűlő 94-es szám alatt lakik. Rossz jel: ilyen
nincs a térképen
Péter nem jön zavarba, megkeressük a postát, a postások mindig szívesen igazítanak útba; a kinagyított belváros miatt maradt le a térképről, magyarázzák, egyébként a nagykőrösi országút felé kell keresnünk. Kiérünk a városból, kezdődik a tanyavilág: ha itt laknék, valószínűleg magam is úgy vélném, az életben nem talál rám sem hitelező, sem behajtó.
"Ez még nem adósparadicsom. Az az igazi, amikor Ukrajnába, Romániába vagy Szerbiába adják el az adósságokkal terhelt céget. Ilyenkor kicsi az esély a behajtásra, bár nemrég egy jugoszláviai vállalkozótól sikerült kicsikarnunk a tartozását. Még mi is meglepődtünk", osztja meg élményeit Péter.
Õsöreg anyóka igazít útba: a madárijesztőnél forduljunk jobbra, az lesz az Odvas dűlő. Már a földúton zötyögünk a ködben, amikor megszólal Péter mobilja, a vonalban egy adós. "Nézze, Szalai úr, próbáljuk kulturáltan elintézni ezt az ügyet. Igen, az lenne a legjobb, ha bejönne. Önnek megfelel a péntek délelőtt?"
Szalai urat valószínűleg nyomasztotta a lelkiismeret, mert már a második levélre jelentkezett, és ha igaz, bemegy az irodába, ahol megállapodnak a fizetési feltételekről. Némi mozgástér természetesen van: ha készpénzben fizet, lehet tárgyalni a kamatok elengedéséről.
Cickánynéék portája két kis ház, körös-körül pusztaság, két pumi egy ketrecben, nyolc kacsa szabadlábon és egy öreg kis korcs másfél méteres láncon. Ez volna az építőipari vállalat. A szemüveges mama valószínűleg az adós közeli hozzátartozója; míg én a pumikkal barátkozom, Péternek már meg is adta a kft-tulajdonos ceglédi belvárosi címét. "Ilyenkor mit mond nekik, miért keresi?", érdeklődöm a módszerekről. "Semmit, általában nem is kérdezik. Ha mégis, azt mondom, üzleti ügyben."
Háromnegyed órás kémtevékenységünket siker koronázza: az adós lakhelye előtt állunk. A kis odú egy történelmi ház oldalépülete, az emléktábla szerint itt működött 1849. július 2-tól 9-ig Kossuth Lajos kormánya, s a ház vendégei voltak többek között Dembinski Henrik altábornagy és Wisocki József hadtestparancsnok. A csengetésre éktelen vonítással félszemű pincsi ront elő, nyomában Cickányné, szomorú és tétova negyvenes, nem érti, miféle adósságról van szó. Bemegyünk, a lakás nem sokkal nagyobb, mint egy teherlift, a konyhában húslevest főz egy mámi, aki rögtön üvöltözni kezd C.-nével, "látod, megmondtam előre, nem lesz ennek jó vége". A leves illata fenséges, a tetején kelkáposztalevél: a magam részéről azonnal lefoglalnám az adósság fejében. "Nem értem. Én alá sem írtam semmit, csak a személyimet adtam oda, azt mondták, turkáldát akarnak nyitni, ahhoz kell." Péter tárgyszerű: "Az pedig baj, mert a cégbejegyzés szerint ön kilencven százalékban a kft tulajdonosa."
Péter csak az autóban magyarázza el, hogy a nőn egy petákot sem lehetne behajtani, hiába tulajdonos, nem ő az ügyvezető, jogilag nem felelős. Mivel jóhiszemű csalónak látszott, némi lelki terror után abban maradtak, hogy a nő előkeríti a Furulyát, aki a fő hunyó az ügyben. A ceglédi turné felemás eredményt hoz: a végrehajtás meg a hárommillió réme arra ösztönzik majd Cickánynét, gyorsan kerítse elő Furulya címét és telefonszámát, akkor pedig Péter beugorhat hozzá, ha legközelebb erre jár.
A személyes megjelenés
igazi varázslat, arra általában fizetni szoktak. Pedig Péter sem sokkal félelmetesebb, mint Mr. Bean. Az öltöny lényeges kellék, "egy pulóveres gyereket percek alatt lemosna a pályáról az ügyfél".
Háromféle adós van. Az egyikről lepereg az egész hercehurca, leszarja a leveleket, a telefonokat, a vegzáló, öltönyös embereket - ez gyakorlatilag reménytelen eset. A másiknak kínos a dolog, és fizet. A harmadiknak tökmindegy, úgyse tud fizetni. A személyes megjelenés tulajdonképpen egyfajta mélylélektani kellék, hiszen nyilvánvalóvá teszi: az ügy más stádiumban van, mint volt a múlt héten. A másik tényező, ami valóságos csodafegyver egy kicsit is paranoid adós esetében, hogy a "próbáljuk meg kulturáltan elintézni"szlogenje óhatatlanul a "Mér´, mi a nem kulturált? Ezek most ütnek? Lőnek? Robbantanak? Savaznak?" dilemmájához vezet. Hiába vannak a behajtók öltönyben, adnak névjegyet és küldenek fejléces levélpapírt.
A nagy pénzbehajtó cégek neve inkább bankot,
vízkőeltávolítót
vagy heavy metal-zenekart sejtet: Intercredit Budapest, Intrum Justitia, Creditreform Interinfo. A German Factor ügyvezetője, Edőcs István szerint az állandó repertoárt 800-1000 adós kezelése jelenti, és évente több ezer ügy végére kerül pont. Az eredményesség kényes kérdés, a szakma általában 60-70 százalékos sikerről beszél.
"Csak a cégek közötti adósság behajtását vállaljuk, egyrészt mert azokról könnyebb információt szerezni, másrészt mert cég zaklatását a magyar joggyakorlat nem ismeri." Először ellenőrzik, megalapozott-e a követelés, végrehajtható-e a feladat, az adatbázisból pillanatok alatt kiderül, ha esetleg "törzsadós" az illető. Ellen-őrzik a céget a nyilvános adatbázisokban, majd kapcsolatfelvételt szorgalmazó levelet küldenek, "így próbálunk elhatárolódni a verőlegényektől". Az egyes behajtócégeknél más-más a gyakorlat, s ez attól is függ, milyen országból érkezett a főnök.
A German Factornál húsz alkalmazott ül az irodában, napi nyolc-tíz órában leveleket írnak, telefonálnak, adatbázisokat ellenőriznek és beszámolnak a megbízóknak, hogy áll az ügy. Időnként összeállítanak egy-egy területi listát, és személyesen is végigjárják a címeket. A cégnek egyetlen fegyverviselési engedéllyel rendelkező alkalmazottja sincs. Magában a szakmában kevés a misztikum, a lényeg az adós vegzálása szívós munkával, és a nagy számok törvénye: az adósok bizonyos százaléka tudat alatt régóta fizetni szeretne, csak meg kell adni a kezdő lökést.
A magyarországi adósságbehajtás alig-alig szabályozott; a nyugati országokban például rendszerint tilos bejelentés nélkül céghez beállítani. Nálunk szabad, és ez a behajtóknak kedvez.
A gengszterváltozat
Privát behajtást, tehát két magánszemély közötti adósságrendezést a nagy cégek nem vállalnak. Leginkább azért nem, mert az ilyen ügyleteket szinte lehetetlen ellenőrizni, nincsenek hivatalos szerződések, a behajtó könnyen maffiauzsora-ügybe keveredhet, és akkor a pénzbehajtó cégnek gyakorlatilag vége.
Magánbehajtás mégis van Magyarországon, sőt ma már kifejezetten kínálati a piac. A rendszerváltást megelőző években Budapesten még csak két-három brigád működött, "akkor még volt ebben fantázia", lehetett sok pénzt keresni. A hirtelen beindult pénzmozgás, az összevissza ügyletek és a rendőrség bénázása miatt a 90-es évek elejének Magyarországa igazi pénzbehajtó-eldorádó volt. Minden héten történt valami vérfagyasztó: térdkalácsszéttörés, nejlonzacskós fojtogatás, ajtóbetöréses-rajtaütéses családösszeverés. Néhány év múlva megjelentek a külföldi bandák, s ezzel párhuzamosan megtörténtek az első olyan pénzátadások, amelyekre az adós egyúttal meghívta a kommandósokat is. Egyre nagyobb lett a kockázat, nőtt a lefedettség és csökkent a vadászterület. A nagy generáció, miután megszedte magát, kiszállt: legális boltot nyitott vagy meghalt.
Nem hivatalos alvilági becslések szerint budapesti viszonylatban harminc körüli a "kajak" pénzbehajtással foglalkozó csoportok száma, nem számítva az alkalmi, esetenként az elmebaj határát súroló vállalkozásokat. Utóbbiak nemhogy milliós, de már harmincezer forintos ügyben is képesek agyonverni az adóst, azt hívén, így indulhat ígéretesen gengszterkarrierjük.
