Pikó András: „A főváros egyik legerősebb önkormányzati teljesítménye van mögöttünk”

  • narancs.hu
  • 2024. április 20.

Belpol

A VIII. kerületi polgármestere független jelöltként, de több ellenzéki párt és civil szervezet támogatásával indul újra a posztért a júniusi önkormányzati választáson.

„Józsefváros országosan is az első az önkormányzatok antikorrupciós listáján, ezt a gyakorlatunkat fogjuk folytatni”

– mondta Pikó András, aki szerint takarékosan, felelősen és transzparens módon gazdálkodott a kerület, felelős gazdálkodásuknak köszönhetően tudták megvalósítani fejlesztéseiket.

Eredményeik között említette, hogy több mint ötmilliárd forintot takarított meg az önkormányzat azzal, hogy felmondták a szerintük túlárazott közétkeztetési szerződéseket. Emellett

az elmúlt önkormányzati ciklusban megszüntették a meghívásos közbeszerzéseket és a „sportállásokat”

– tette hozzá. Pikó András közölte, a közterület-fejlesztések mellett büszkék lakhatási programjukra, amelynek nyomán 201 önkormányzati bérlakásban és több mint 30 önkormányzati házban indult el a korábban elmaradt, a leginkább az életveszélyt elhárító felújítás.

Büszkék óvodai programjukra is, amely mára „nemzetközi hírűvé sikeredett”. Amellett, hogy megszüntették a szegregált óvodákat, egy olyan programot indítottak el, amely egyaránt ad magas színvonalú nevelési programot a mélyszegénységben élő és a középosztálybeli gyermekeknek - hangsúlyozta. Kitért arra, az önkormányzat harmadik részvételi költségvetési folyamatában 180 millió forint értékű fejlesztésekről dönthetnek a józsefvárosiak.

A polgármester azt mondta, szeretné folytatni a közterületek fejlesztését és a lakhatási programot, és kiemelten fontosnak tartja a józsefvárosiak egészségét. „Hagyományosan sokkal rosszabb egészségi állapotban vannak az itt élők, a férfiak átlagosan kilenc évvel élnek kevesebbet, mint Budapest más, szerencsésebb kerületeiben élő társaik” – fogalmazott. Pikó András azt mondta, ezen változtatni kell, ezért bevezetik a kerületi háziorvosoknál az online időpontfoglalást, nagy, széles prevenciós programokat indítanak, és küzdeni fognak azért, hogy a szakrendelő az önkormányzat kezelésében maradjon.

Pikó András ellenfele a kampányban Sára Botond lesz, aki mellesleg Budapest ún. főispánja, de a választások idejére fizetés nélküli szabadságot vesz ki. A „nélkülözhetetlen” államférfi mindenkit megnyugtatott, hogy távollétében is zavartalanul működik a hivatala.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.