Urnazárás előtt a Polgárok Házának szűk utcája még izgalmakat ígér. A józsefvárosi díszletbe óriás közvetítőkocsik, népes stábok fészkelik be magukat, valószínűtlen mennyiségű kábelköteg tart a Fidesz-főhadiszállás ablakain át az irodák felé: az új megfigyelési ügy a szemünk láttára bontakozik ki. Az ajtóban a ház alkalmazottai által Böszme névre átkeresztelt kandúr mustrálja a biztonságiak előtt elhaladó újságírókat.
Az előtérben egy itt dolgozó asszony győzködi az érkezőt, hogy a Kossuth térre mozgósító sms-ekkel nem innen szórták meg a várost. Ez így is lehet, hiszen ide is steril, zártkörű rendezvényt szerveztek: az utcába nem lehet behajtani, a ház egy pőre sajtóközpont, a szimpatizánsok, a holdudvar meg az eklektikus segédcsapatok reméljenek és vigadjanak, ahol akarnak. Elvileg a csúcsvezetés meg a sajtó randevúzna, de csak a részeredmények beszélnek, a sorra érkező prominensek az emeleti elnökségi ülésre sietnek. Fegyelmezett mimikájú aktivisták ismeretlen céllal jönnek-mennek, mintha nem is egy népszavazás felsrófolt hangulatú éjszakáján, de egy sakkegylet tisztújító ülésén lennénk. A tudósítók elszomorodnak és magukba fordulnak, egy Szabadság téren megkergetett operatőr viszont pompásan szórakozik: biztonságban érzi magát. Bár az ostrom alatt végül kamerával a kézben is fürgébbnek bizonyult, mint a zsidózástól kifulladó üldözői, a legnagyobb termetű biztonsági őrt egy percre sem téveszti szem elől.
A miniszterelnök leváltását proponáló Sólyom-beszéd után Szijjártó Péter és helyettese rögtönzött sajtótájékoztatón szögezi le, hogy a fél órája lezárult voksolás várható eredménye igazi társadalmi diagnózis, markáns vélemény a politikai válságról, illetve annak okozóiról. A párt megköszöni a köztársasági elnöknek az iránymutatást. Az emeleti könyvtársarokban óráról órára szaporodik a Sándor-palotáról szóló színes albumok száma.
Az érkező pártelnök a bejárat előtt német rendszámú Mercedesből száll ki. "Óvatosság" - magyarázza egy bennfentes a stuttgarti azonosítót. A kocsi függönyét viszont elfelejtik behúzni, az ablakon belesve a vezetőülés mögött is egy kormányt vélünk felfedezni. Az eredményeket az újságírók egymás között csócsálják, csokorba gyűjthetném az unalom segédigéit. A lezárt utca bejáratát vigyázó biztonságiak és pártmunkások közé vegyülve várom a vezetés még hiányzó láncszemeit. Az egyik, a külvárosi szórakozóhelyek bejáratánál edződött munkaerő láthatóan még kicsit sokkos az imént érkezett "idősebb, keresztény úriember" dühkitörésétől. Pechünkre épp lekéstük a hazai kereszténydemokrácia fáklyavivőjének lendületes entrée-ját. Semjén Zsolt jöttében azzal szembesült, hogy a szűk utcában Orbánon és a tévéken kívül senki sem parkolhat. A pártvezér az autóból kirobbanva szinte az ujjaival együtt tépte ki az adóvevőt a biztonsági ember kezéből, s a gombokat összevissza nyomogatva, kiabálva alázta a szembeszegülőt. A düh ezüstös hajú angyala végül a saját lábán vágtatott be az utcába, hogy néhány perccel később a Hír Tv nézői előtt szelíd tekintetű hívőként és demokrataként tekintse át a kialakult helyzetet. Közben egy forrásunk áttekintést ad a viktoriánus testőrség históriájáról, a pártbeli "rinocéroszokkal" szembeni elégedetlenség vélt és valós mértékéről, valamint a hagyományos pártcsoportok és a választókerületi szervezetek közti meccselésekről.
Hogy időközben a Fidesz saját megítélése szerint mekkorát nyert, arra a házban legfeljebb egy-egy elsuhanó stábtag elfojtott mosolyából lehet következtetni - itt ma parancsba van adva, hogy nem lehet nyilvánosan örülni. Az utcán egy szimpatizáns a Börzsöny turistatérképét rajzolja át az új erőviszonyoknak megfelelően, egy református lelkész pedig két kezét összetéve fohászkodik Tarlós István győzelméért. Végül tíz óra körül Orbán rövid, egyszemélyes sajtótájékoztatót tart. A kormányra és az ellenzékre leadott listás szavazatokat egymással szembeállítva történelmi választásról, a szocpárt történelmi vereségéről, az igazság történelmi győzelméről, illetve Gyurcsány gyakorlatilag megvalósult (történelmi) leváltásáról szól, tapintható öröm vagy parányi izgatottság nélkül. Még fenyegetőzni is szinte unottan fenyegetőzik: az MSZP-nek eszébe ne jusson szembeszállni az emberek akaratával. Érthető a tartózkodás, vélnénk, hisz holnap is koalíciós kormányra ébrednek. Mi pedig a hétfő délelőtti ultimátumra, s csak utólag látjuk be, mekkorát tévedtünk, amikor nem vettük észre a kimértség mögött feszülő indulatot. Nem, ennek még nincs vége.
