Politikai hírek

  • 1997. október 9.

Belpol

Osztrák levélbombák: gyanúsított
Az osztrák rendőrség a hét végén letartóztatta a mintegy négy éve tartó osztrák levélbomba-merényletek egyik gyanúsítottját: a férfit egy országúti ellenőrzés során fogták el, bár megpróbálta felrobbantani magát, és súlyos sérüléseket szenvedett. Franz Fuchs az első hírek szerint bevallotta: idegengyűlöletből csatlakozott ahhoz a szélsőjobboldali szervezethez, amely magára vállalta a robbantássorozatot. Az osztrák belügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be a férfi elfogását, hozzátéve, hogy a házkutatás során Fuchs lakásában tárgyi bizonyítékokat - nagy mennyiségű robbanószert, levélbombák tervrajzát - találtak. Az ausztriai levélbomba-merényletek 1993-ban kezdődtek: célpontjaik mindig idegenek vagy idegeneket támogató személyek voltak, többek közt az egykori bécsi polgármester, aki az ellene irányuló merénylet következtében súlyosan megsérült.

Népszavazás: kormánykérdések? Várhatóan a kormány által feltett kérdésekről szavazunk november 16-án: az Országgyűlés nem szavazott a múlt héten az ellenzék által benyújtott módosító indítványokról, amelyek arra vonatkoztak, hogy az augusztus közepén az ellenzéki pártok által indított aláírásgyűjtés kérdései szerepeljenek. A csütörtöki házbizottsági ülésen a Fidesz és a Magyar Demokrata Fórum a lapzártánkat követően tartandó végszavazás elhalasztását kérte, de ezt a kormánypártok nem támogatták. A népszavazás november 16-i megtartását a koalíciós pártok azért tartanák szükségesnek, mert a halasztással szerintük veszélybe kerülhetne a NATO-csatlakozás.

A kormány a nyugdíjakról A kormány legutóbbi ülésén több, a nyugdíjtörvényhez kapcsolódó rendeletet fogadott el. Az öregségi nyugdíj, valamint a III. csoportú rokkantsági nyugdíj minimális összege 13 700 forint lesz a jelenlegi 11 500 helyett. A II. és az I. rokkantsági csoportba tartozók minimum 14 400, illetve 14 900 forintos összeget kapnak. A kormány az eddigi nyugdíjpótlék helyett járadékban részesíti az érdemes és kiváló művészeket. A mintegy 450 ezer özvegyet érintő rendelkezések szerint januártól azok, akiknek özvegyi, illetve saját nyugdíjuknak együttes összege nem haladja meg a 24 300 forintot, januártól az elhunyt nyugdíjának húsz százalékát vehetik kézhez, amennyiben korábban jogosultak lettek volna házastársuk nyugdíjának felére, de az úgynevezett együttfolyósítási összeghatár miatt csak az összeg töredékét kapták.

RMDSZ: tovább a koalícióban Nem lép ki a román kormánykoalícióból a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A módosított alapszabály és program elfogadásával, valamint az ügyvezető elnökség tagjai által előterjesztett, a kormányzati szerepét meghatározó cselekvési program jóváhagyásával fejeződött be a szövetség ötödik kongresszusa. Tőkés László püspök (képünkön) élesen bírálta az RMDSZ kormányzati szerepét. Markó Béla elnök felszólalásában visszautasította, hogy erélyesebb politizálással több eredményt lehetett volna elérni. Az RMDSZ programját és alapszabályát a küldöttek nagy többséggel fogadták el. Az elnök zárszavában kijelentette: a szövetség képes két szárnyának véleménykülönbségeit kezelni és kormánypártként a romániai magyarság érdekeinek érvényesítésén túl Románia ügyeivel is foglalkozni.

Aláírták az amszterdami szerződést Az Európai Unió (EU) külügyminiszterei aláírták az EU-ról szóló maastrichti szerződés helyébe lépő amszterdami szerződést. Az aláírás megnyitja az utat a belépési tárgyalások 1998-as beindításához az EU-tagjelöltek közül kiválasztott országokkal. Az európai integráció erősítésének céljából az amszterdami szerződés néhány ponton megváltoztatja a maastrichti egyes rendelkezéseit. A 15 EU-tagország képviselői által ratifikált egyezmény kimondja: az EU intézményes reformjának az első öt új tagállam felvétele során be kell fejeződnie. A jövőben így felül kívánják vizsgálni az EU végrehajtó szervének, az Európai Bizottságnak a jogkörét is; az EU-reform a tervek szerint 2000 körül fejeződik be. A EU-tagállamok külügyminiszterei az aláírással közösségi törvényerőre emelték a szociális juttatásokhoz való jogot, intézményes feladatnak minősítették a munkanélküliség elleni harcot, és bekerült a szerződésbe a fenntartható társadalmi és gazdasági fejlődés biztosításának követelménye is.

Szerbia: eredménytelen voksolás? Lapzártakor nem hivatalos forrásokból úgy tudni, hogy a hét végi szerbiai elnökválasztás második fordulója - melybe a hatalmon lévő baloldali tömb jelöltje, Zoran Lilic és Vojislav Seselj, a szélsőjobboldali Szerb Radikális Párt (SRS) elnöke jutott - érvénytelen volt, mivel a választók kevesebb, mint fele ment el szavazni. Vuk Draskovic, a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) elnöke bojkottra szólította fel a polgárokat, mert Lilicet támogatva a szocialisták malmára hajtanák a vizet, Seseljre voksolva viszont a fasizálódást segítenék elő. Ezzel szemben Crna Gorában, a kisebbik jugoszláv tagköztársaságban eredményes volt az elnökválasztás első fordulója; a részvételi arányt 60 százalékosra becsülik. A legesélyesebb jelöltek furcsa mód egy pártból, a Crna Gora-i Szocialisták Demokratikus Pártjából (DPSCG) kerültek ki: Momir Bulatovic köztársasági elnök a jugoszláv államfő, Slobodan Milosevic feltétlen híve; esélyesebbnek számító ellenlábasa, Milo Djukanovic miniszterelnök viszont szembefordult Milosevictyel, valamikori patrónusával, és Crna Gora nagyobb önállóságáért száll síkra.

Tűz a Romanticán Nem volt áldozata annak a tűznek, amely Ciprustól kilencven kilométerre, nyílt vízen tört ki egy turistákat szállító hajón. A 487 utast - köztük 34 magyart -és a 186 főnyi személyzetet sértetlenül, de minden velük lévő holmijuk nélkül mentették ki az égő hajóról. A hajó motorjában feltehetően robbanás után keletkezett a tűz, amelyet többek közt a brit haditengerészet egyik, a térségben cirkáló hajójának segítségével oltottak el. Az utasokat semmi sem figyelmeztette a veszélyre, szemtanúk szerint a tűz kitörése után megszűnt a hajón az áramszolgáltatás, a személyzet pedig szemmel láthatóan nem tudta, mi a teendő ilyen helyzetben. Szakemberek szerint az 1939-ben épült és korábban a hitleri haditengerészet ellátó- és kórházhajójaként szolgált, rossz állapotban lévő Romantica már alkalmatlan volt turisták szállítására.

Az MSZP balszárnya Horn mellett "Tévedés azt állítani, hogy mára időszerűtlenné váltak a munkásmozgalmi jelszavak" - jelentette ki Balogh Sándor történész, az MSZP Baloldali Tömörülésének elnöke a platform hét végi tanácskozásán, Horn Gyula (képünkön) egyik kijelentésére reagálva. Bár a platform tagjai közül többen bírálták Hornt, a platform alelnöke, Krausz Tamás zárszavában is aláhúzta, hogy a pártnak nincs jobb miniszterelnök-jelöltje, mint ő. A közelgő népszavazással kapcsolatban a Baloldali Tömörülés elnöke elmondta: a földtörvény-módosítás ügyében a kormány javaslatát támogatják, a NATO-csatlakozásról szóló kérdés tekintetében pedig "az állampolgárok szavazzanak saját belátásuk szerint". A platform tagjai összeállították azon politikusok listáját is, akiket szívesen látnának a párt országos listáján a választásokon.

Brazília: pápalátogatás "Borzalmas bűnnek" és az "emberiség szégyenének" nevezte II. János Pál pápa brazíliai útján tartott miséjén az abortuszt, holott előzőleg Cardoso brazil elnök felesége nyilvánosan arra kérte: ne avatkozzon bele ebbe a kérdésbe. Brazíliában ugyanis arra törekszik a kormány, hogy néhány esetben -ilyen a nemi erőszak miatt létrejött terhesség, illetve az életüket a terhességgel veszélyeztető nők - engedélyezze a művi terhességmegszakítást, ám a brazil katolikus egyház ezt élesen ellenzi. A katolikus egyházfő másfél-két millió ember előtt misézve kitért a család szerepének fontosságára is, az "emberiség reménységének" nevezve azt. (Lásd még: 19-20. oldal.)Brazília: pápalátogatás "Borzalmas bűnnek" és az "emberiség szégyenének" nevezte II. János Pál pápa brazíliai útján tartott miséjén az abortuszt, holott előzőleg Cardoso brazil elnök felesége nyilvánosan arra kérte: ne avatkozzon bele ebbe a kérdésbe. Brazíliában ugyanis arra törekszik a kormány, hogy néhány esetben -ilyen a nemi erőszak miatt létrejött terhesség, illetve az életüket a terhességgel veszélyeztető nők - engedélyezze a művi terhességmegszakítást, ám a brazil katolikus egyház ezt élesen ellenzi. A katolikus egyházfő másfél-két millió ember előtt misézve kitért a család szerepének fontosságára is, az "emberiség reménységének" nevezve azt. (Lásd még: 19-20. oldal.)

Irán, Irak: éleződő viszony Iránnak joga van megtámadni az Irakban állomásozó iráni terrorszervezeteket - hangsúlyozta Irán külügyminisztere, miután országa harci gépei a hét elején behatoltak Irakba, hogy az irániak által terroristának tartott egyik iráni ellenzéki mozgalom állásait bombázzák. Az Egyesült Államok a Perzsa-öböl térségébe vezényelt egy repülőgép-hordozó anyahajót, és figyelmeztette a teheráni vezetést: elveszítheti gépeit, ha továbbra is megsérti a nyugati szövetségesek által Észak-Irak fölött létesített légtértilalmi sávot. Az iráni külügyminiszter nyilatkozataiban igyekezett minél kisebb jelentőséget tulajdonítani a térségbe vezényelt amerikai hadihajónak.

Morze

Aradon, a tizenhárom vértanú emlékművénél először koszorúzott magyar honvédelmi miniszter. Keleti György elmondása szerint régebben is kérte, hogy megtehesse a szimbolikus gesztust, ám a korábbi román vezetés kitért ez elől.

A NATO nagy fontosságot tulajdonít annak, hogy a csatlakozásra meghívott országokban kellő lakossági támogatottsága legyen a belépésnek - mondta Javier Solana NATO-főtitkár és William Cohen amerikai védelmi miniszter a 16 NATO-tagország és a három meghívott állam Maastrichtban rendezett találkozóján. A megbeszélésen mindketten úgy vélekedtek, hogy a bővítéssel járó költségek nagyobb részét az újonnan belépőknek kell állniuk. Keleti György honvédelmi miniszter szerint az elkövetkezendő négy évben 85 százalékkal növekedhet névértéken a magyar honvédelmi költségvetés.

A brit külügyminiszter, megerősítve az eddig is hangoztatott hivatalos brit EU-politikát, kijelentette: amikor januártól Nagy-Britannia tölti be az EU soros elnöki tisztét, arra fog törekedni, hogy az integrációs menetrend a nemzetállamok Európájára épüljön. Nagy-Britannia ugyanis nem fogadja el a "föderális összeurópa" gondolatát.

Franciaország egyelőre nem kíván visszatérni a NATO katonai szervezetéhez. A francia védelmi miniszter, Alain Richard nyilatkozata szerint Párizs elvárja, hogy a NATO déli szárnyának parancsnokságát egy európai ország vegye át Amerikától. Ameddig ez nem történik meg, Franciaország nem tér vissza a NATO katonai szervezetébe - jelentette ki a francia védelmi miniszter.

Önként áll a hágai Nemzetközi Törvényszék elé kilenc, háborús bűnökkel vádolt horvát. Az Egyesült Államok garanciát vállalt, hogy gyorsan és részrehajlás nélkül folytatják le perüket. Lapzártakor nem lehetett tudni, hogy a csoportban van-e a legsúlyosabb bűnökkel vádolt Dario Kordic és Ivica Rajic.

Lengyelországban továbbra sem született koalíciós megállapodás, de a Szolidaritás Választási Koalíció vezetője bejelentette: több találkozót is tervez a napokban a liberálisok vezetőivel.

A német kormánykoalíció pártjai megállapodtak: 1998 elejétől 7,5-ről 5,5 százalékra csökkentik a keletnémet gazdaság támogatására kivetett különadót. Az így kieső 7,1 milliárd márka ellentételezésére Bonn telkeket ad át a tartományoknak és a településeknek. Bonn 1998-tól 5 milliárd márkával kevesebbet költ az örökölt keletnémet adósság és kamatai törlesztésére.

42 500 fővel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma Magyarországon a Munkaügyi Minisztérium jelentése szerint. A legtöbb munkanélküli Borsod-Abaúj-Zemplénben (18,7 százalék), Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (18 százalék) és Nógrád megyében (15,6 százalék) van. Szeptember végi adatok szerint több mint 50 ezer állás volt betöltetlen, és majdnem 200 ezren kaptak jövedelempótló támogatást.

Változás lesz a Független Kisgazdapárt külpolitikai kabinetjének élén; a Magyar Narancs megbízható értesülése szerint Torgyán pártelnök júliusban menesztette Terbócz Tamást, akinek állítólag nem volt elég kapcsolata az FKgP által preferált délkelet-ázsiai térségben. Terbócz utóda valószínűleg Ravasz Károly lesz, ő ma a Magyar Rádió Közalapítvány ellenőrző testületének tagja.

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?