Politikai hírek

  • 2000. május 4.

Belpol

Stumpf lesz Orbán helyettese?
Várhatóan Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter lesz Orbán Viktor miniszterelnök állandó helyettese, miután Kövér László, a polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter Fidesz-elnökké történt megválasztása miatt május 2-ával megválik hivatalától - értesült a Népszabadság. Kormányzati körökből származó információk szerint Orbánnak eddig két helyettese volt: politikai értelemben Kövér László, adminisztrációs szempontból Stumpf István. Vezető fideszes politikusok elképzelhetetlennek tartják, hogy Kövér László távozása után koalíciós kérésre létrehozzák a miniszterelnök-helyettesi posztot, amit a kormány megalakulása idején a kisgazdák erőteljesen szorgalmaztak.

Életfogytig életfogytiglan Első ízben emelkedett jogerőre Magyarországon tényleges életfogytig tartó életfogytiglani ítélet a Btk. tavaly március1-ji módosításának életbe lépése után. A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság ítélete szerint Boi Gyula, amiért hat- és kilencéves gyermekét, illetve édesanyjukat 1999. május 14-én álmukban megölte baltával, élete végéig fegyházban marad. Tette megítélését súlyosbította, hogy a gyilkosságot több emberen, részben tizennégy éven aluli személy(ek) sérelmére és különös kegyetlenséggel követte el, valamint élettársa elleni súlyos testi sértés és nagyobbik lánya sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak miatt korábban már több évig börtönben ült. Hazánkban ma 15 769 személyt tartanak fogva, 194-üknek életfogytiglani a büntetése.

Sajtószabadság a világban Egyáltalán nem létezik sajtószabadság több mint húsz országban, ahol mintegy kétmilliárd ember él - áll a Riporterek Határok Nélkül (RFS) elnevezésű nemzetközi szervezet idei jelentésében, amit a május 3-i sajtószabadság napja alkalmából tettek közzé. A jelentésben szerepel az is: 1999-ben 36 újságírót öltek meg foglalkozásának gyakorlása közben, csaknem kétszer annyit, mint 1998-ban. A statisztikát Sierra Leone és Jugoszlávia vezeti, utánuk Burma, Szíria, Kína, Etiópia következik. Az RFS csaknem száz bebörtönzött újságíróról tud. Kofi Annan ENSZ-főtitkár május 3. alkalmából nyilvánosságra hozott üzenetében a többi között úgy fogalmaz: valamennyi társadalomban elengedhetetlen a sajtószabadság az átláthatóság, a jogállam és a kormányok jó működése érdekében, és azt nem lehet megsérteni anélkül, hogy annak súlyos következményei ne lennének a társadalmi stabilitásra.

Ausztria fenyegetőzik Bécs meghiúsítja az EU belső reformját, ha Párizs nem változtat a vele szembeni magatartásán - jelentette ki a szélsőjobboldali FPÖ-höz tartozó osztrák pénzügyminiszter, aki a francia Le Figarónak adott interjút. (Rövid idő múlva Franciaország veszi át az EU soros elnöki posztját.) Ha Franciaország változtat Ausztriával szembeni magatartásán, úgy Ausztria kész a reformok elősegítésére - tette hozzá. Jörg Haider, a kormányzó FPÖ eddigi elnöke hivatalosan is átadta vezetői posztját Susanne Riess-Passernek, Ausztria alkancellárjának, aki katasztrofálisnak nevezte a szociáldemokraták 30 évi kormányzása után átvett örökséget. Stratégiai kérdésnek tartjuk az osztrák-magyar kapcsolatokat, és szeretnénk folytatni a kiváló együttműködést - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, mikor fogadta Wolfgang Schüssel osztrák kancellárt. Schüssel hangsúlyozta, hogy Ausztriában az új kormány alatt ugyan sok minden változik, de érintetlenül maradnak az osztrák politika alapelvei, többek között az Európai Unió, valamint az annak bővítése melletti egyértelmű elkötelezettség.

Göncz Poltot jelöli Miután személyesen is találkozott a jelöltekkel, a köztársasági elnök szóvivője útján bejelentette: Polt Pétert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettesét jelöli Györgyi Kálmán legfőbb ügyész utódjául. Faragó András szóvivő jelezte: a döntésben szerepet játszott, hogy a frakcióvezetők előzetes nyilatkozatai szerint számítható szavazati többség alapján Poltot megválasztja az Országgyűlés. Az MDF, amely Heidrich Gábort jelölte, egyelőre nem alakította ki álláspontját Polt támogatásával kapcsolatban; számíthat viszont a Fidesz, az FKGP és a MIÉP támogatására. Az MSZP és az SZDSZ jelezte: elutasítja Poltot, mert szerintük személye túlságosan kötődik a Fideszhez.

AIDS: vészhelyzet A nemzetek biztonságát fenyegető tényezőnek minősítette az AIDS-betegség világméretű terjedését a washingtoni kormány. Megítélése szerint a járvány katasztrofális méreteket ölthet, aminek hatására erőteljesen megroggyanhatnak a szabadpiaci elven működő demokráciák. Az amerikai hírszerzés januárban készített jelentésében figyelmeztett arra, hogy Dél-Afrika lakosságának egynegyede AIDS-ben fog meghalni, és legalább egy évtizeden át emelkedik majd a betegségben életüket vesztők száma, csak utána várható javulás. Katasztrófa fenyegeti Dél-Ázsiát és a volt Szovjetunió területét is. Az Egyesült Államok kormánya 2000-ben 254 millió dollárt kért a kongresszustól az AIDS-nek az Egyesült Államokon kívüli terjedése elleni küzdelemre.

Morze

Tíz éve, május másodikán tartották hazánkban a rendszerváltás utáni első szabad választást. Erre emlékezve ünnepséget tartottak az Operaházban, ahol Göncz Árpád köztársasági elnök többek közt kijelentette: a magyar törvényhozás alkalmas arra, hogy megakadályozza a nyakló nélküli reformokat, de ne akadályozza az ésszerű változtatásokat. Meggyőződésem, hogy az alapok jók, az út nyomvonalát helyesen jelöltük ki, hogy rajta maradunk-e, mindannyiunk eltökéltségén múlik - mondta az államfő.

Megtartotta alakuló ülését a Magyar Televízió Közalapítvány 25 tagú kuratóriuma. Elhangzott: az intézmény idei és következő évi egyik legnagyobb vállalkozása a Magyar Televízió Rt. új székházának felépítése lesz, amely digitális technikával felszerelve, a tervek szerint és 2001. december 31-ére készülhet el.

Magyar főkonzulátus nyílik Kassán. Budapest nagyon fontosnak tartja, egyszersmind jelképes jelentőséget is tulajdonít ennek - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter, amikor szlovák kollégájával, Eduard Kukannal folytatott megbeszéléseket. Martonyi szerint a főkonzulátus megnyitása több szokványos politikai gesztusnál, komoly gazdasági kérdések is szerepet játszanak az intézmény megnyitásában.

A rendszerváltás óta először ünnepelte együtt május 1-jét a hat legjelentősebb országos szakszervezet konföderációja Budapesten. Sándor László, az MSZOSZ elnöke kiemelte: félretették nézeteltéréseiket, hogy együtt léphessenek fel a dolgozóknak kedvező változásokért.

Elegendő mennyiségű vizet kapunk a jelenlegi vízpótló rendszer működtetéséhez Szlovákiából: ez másodpercenként 600 köbméter vizet jelent a főmederbe, 40 köbmétert a Mosoni-Dunába. Szakértők emlékeztetnek: önmagában a vízmennyiség nem oldja meg a szigetközi ágrendszer gondjait, hiszen megfelelő vízszintekre is szükség van ahhoz, hogy ne száradjanak ki a mellékágak.

A külföldiek erőszakos és tömeges betelepítése ellen tiltakoztak mintegy háromszázan Budapesten a Trianon Társaság, valamint a Zrínyi Történelmi Egyesület szervezésében. A felszólaló Gidai Erzsébet MIÉP-es országgyűlési képviselő a többi között kijelentette: aki betelepítést kíván, az hazaáruló, és egyik legfontosabb feladatunk az elveszett kétharmadnyi országrészünk visszaszerzése.

Figyelmébe ajánljuk