Politikai hírek

publikálva
2000/39. (09. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kövér: a média "ellenség"

Az előző kabinet, a szociállibériások családpolitikájukkal azt közvetítették: "Nincs szükség rátok." Hosszú ideje a Fidesz-kabinet az első, amely észreveszi a demográfiai katasztrófa veszélyeit, és tesz is valamit megelőzésük érdekében. A kormány családpolitikája sikeres; 2000 első negyedévében már ezerháromszázzal több gyermek született, mint az elmúlt év hasonló időszakában - jelentette ki Kövér László egy lakossági fórumon. A "nemzeti érdekű külpolitika jegyében" nem lehet olyan "pocsék alapszerződéseket" kötni, mint az előző ciklusban. A nemzeti érdekű politizálás nem jelenti például azt sem, hogy a ma már háborús bűnökkel vádolt Milosevic feleségét betessékeljük a köztársasági elnökhöz, hogy az fogadja - mondta a Fidesz elnöke, aki a média jelentős többségét ellenségnek nevezte. "A médiában a jelenlegi kormányzatnak az elmúlt két esztendőben a reméltnél kevésbé sikerült egyensúlyt teremtenie. Sajnos 1:9 arányban küzdünk a nem csupán ellenzéki érzelmű, hanem ellenséges médiával" - szögezte le, megjegyezve, hogy ez az arány valószínűleg így is marad az elkövetkezendő időszakban.

ISM: 2 milliárd drogmegelőzésre Várhatóan kétmilliárd forintot fordíthat az elkövetkező két költségvetési évben a kábítószer-fogyasztás megelőzésére az Ifjúsági és Sportminisztérium - közölte a tárca kábítószerügyi koordinációért felelős helyettes államtitkára. Topolánszky Ákos elmondta, hogy a kábítószer-fogyasztás megelőzéséért felelős helyettes államtitkárság 2001-ben csaknem 980 millió, 2002-ben pedig több mint egymilliárd forintból gazdálkodhat. Az összesen kétmilliárd forintot a tárca a következőképpen osztja el: 1,2 milliárdot drogmegelőzési programra, 410 milliót a drogkezelő intézmények szolgáltatásainak fejlesztésére, 180 milliót a pedagógusok át-, illetve továbbképzésére, 140 milliót a kábítószerügyi koordinációs bizottság és az egyeztető fórumok működtetésére és 100 milliót drogkutatásra fordítanak. A maradék pénzből még az idén kiírnak egy újabb drogmegelőzési pályázatot.

Kína megkapta a legnagyobb kedvezményt A Fehér Házban bejelentették: Bill Clinton a napokban aláírja a törvényt, amelynek értelmében a jövőben Kína is megkapja az Egyesült Államoktól a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt. A washingtoni szenátus döntését Pekingben üdvözölték. A legnagyobb kereskedelmi kedvezményekért cserébe Kína ígéretet tett, hogy megnyitja piacait. Ezzel nagy lépést tett afelé, hogy még az év végén tagjává váljon a genfi székhelyű Világkereskedelmi Szervezetnek (WTO). Clinton elnök és a törvényt támogató szenátorok véleménye szerint a normális kereskedelmi viszonyok kialakítása "pozitív változásokat" eredményezhet Kínában. Az amerikai üzletemberek egy csoportjának korábban kezdett lobbizása nyomán az amerikai parlament alsóháza már májusban elfogadta a törvénytervezetet; ezt követően szerzett elsöprő többséget a javaslat. Több képviselő etikátlannak nevezte a döntést: "Ha az emberi jogok fontosak számunkra, akkor legyenek fontosak minden országban. Kínával kapcsolatban nem említettük az emberi jogokat. A hallgatás pedig árulás" - mondta Paul Wellstone, Minnesota állam szenátora.

Teve utcai aranyügy: börtönt kért az ügyész Felfüggesztett szabadságvesztést kért az elsőrendű és pénzbüntetést a további kilenc vádlottra, köztük Pelikán László nyugalmazott rendőrtisztre, az APEH egykori bűnügyi igazgatójára a Teve utcai aranyügyben az ügyész. Az ügyvédek védenceik felmentését indítványozták. Megszólalt két szakértő is: az elsőrendű vádlott ügyvédje által felkért szakértő szerint a 612 vizsgált ékszer értéke a tört aranyéval egyenlő; ez pedig a vádiratban szereplő 4,1 millióval szemben csak 1,8 millió forint. A magyar fémjelzés hiányát az ékszereken csak szakember képes egy nyolcszoros nagyítóval megállapítani - tette hozzá. A nyomozóhatóság által felkért igazságügyi szakértő viszont hangsúlyozta: bármilyen egyszerű kidolgozású, kommersz ékszerekről legyen is szó, a vámértéket akkor is a származási országban megállapított ár alapján kell kialakítani.

SZDSZ: Magyar Bálint távozik Az SZDSZ ügyvivői testülete elfogadta a pártelnök javaslatát, hogy az őszi küldöttgyűlés válasszon új vezetést azután, hogy Magyar Bálint bejelentette: távozik az SZDSZ éléről, és nem vállalja a jelölést az elnöki tisztségre. Magyar lapnyilatkozataiban közölte: az SZDSZ már nyáron megkezdte az intenzív felkészülést a következő választásra; az elnök már márciusban fontolgatta, az SZDSZ őszi programalkotó küldöttgyűlésén lemond elnöki tisztségéről. Magyar Bálint azt javasolja, hogy Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, az SZDSZ várható miniszterelnök-jelöltje legyen az utóda. Demszky úgy nyilatkozott: nagyon sok embernek elege van a Fideszből és az MSZP-ből, és harmadik lehetőséget szeretnének; ez a párt lehetne az SZDSZ. Demszky szerint a liberalizmust bátran vállaló SZDSZ-re van szükség, amely világossá teszi, hogy nem kötődik ezer szállal az MSZP-hez.

Morze

Felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított emberiség elleni bűntett miatt mondta ki a Legfelsőbb Bíróság annak a két egykori tisztnek a bűnösségét, akik 1956. október 27-én továbbították a 17 ember halálához és 102 ember sebesüléséhez vezető tűzparancsot. Az elsőrendű vádlottat, Török Béla 74 éves nyugállományú alezredest három év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság, ám az 1990-ben életbe lépett közkegyelem folytán büntetését nem hajtják végre; a másodrendű vádlottat, Korbély István 75 éves nyugállományú őrnagyot két év, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

A következő két évben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium átalakul, a megnövelt összegű támogatásokat fejlesztésre és nem piacra jutási támogatásra fordítja - ígérte Torgyán József az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottságának ülésén, ahol a tavalyi és az idei agrártámogatásokról számolt be. A pártelnök-miniszter elmondta: a miniszterelnökkel való megegyezés értelmében a következő két évben 190 milliárd forinttal növekszik az agrárium és a vidék fejlesztésére szánt költségvetési támogatások kerete, és további 15 milliárd forint hitelgarancia áll majd rendelkezésre.

Lehetséges, hogy "alvó ügynökök" épültek be a rendőrségbe, akik egyre fontosabb parancsnoki posztokra kerülve, összezilálják majd a rendőrség bűnüldözési munkáját - állította Hatala József, az ORFK közbiztonsági főigazgatója. A főigazgató egy 1990-ben elhangzott rádióinterjúra alapozza félelmeit, amikor egy bűnöző azt nyilatkozta: a jövőben a Rendőrtiszti Főiskolára szándékoznak küldeni saját embereiket. Minthogy azóta eltelt tíz év, ez máris bekövetkezhetett - vélekedett Hatala.

A következő tanév kezdetétől a felsőoktatásban tanuló minden diák számára hozzáférhető hitelkonstrukció bevezetése mellett foglalt állást a Fidesz országos elnöksége. Javasolják a kormánynak, hogy a jövő évi költségvetés elfogadása előtt hozza meg a bevezetés feltételeit megteremtő politikai és szakmai döntéseket. Korábban ugyanezt követelte a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas is.

publikálva
2000/39. (09. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra