Rekordszinten van a 15 év alatti koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon

  • narancs.hu
  • 2021. december 2.

Belpol

Több a kórházi eset, mint a korábbi járványhullámban. 

Két hét alatt megháromszorozódott, és rekordszinten van a 15 év alatti koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – írja az Inforádió az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ adatai alapján. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint is sokkal több a beteg, mint az előző járványhullámokban, ráadásul sokkal több gyerek kerül kórházba.

„Igyekszünk minden egyes gyereknél nagyon pontosan elhatárolni, hogy ki az, aki kockázati csoportba tartozik és elvégeztetni a teszteket, és valóban azt találjuk, hogy egyre több tünetes gyerekkel találkozunk” – mondta Havasi Katalin. A delta variánssal kapcsolatos nemzetközi tapasztalat az, hogy gyakrabban kerülnek kórházba a gyerekek, és itthon is azt tapasztalják az orvosok, hogy több kórházi eset fordul elő, mint a korábbi járványhullámban.

„Talán ennek az is az oka, hogy az idősek között többen oltottak már, és a gyerekek ilyen szempontból védtelenebbek, illetve önmagában az, hogy a delta variáns sokkal nagyobb vírusszámot produkál a betegek torkában, sokkal fertőzőbb egyetlen beteg, többeket fertőz meg. Maga a vírus is több tünetet okoz, mint a korábbiak” – mondta az elnök. 

A gyerekek jellemző tünetei a hasfájás, a hasmenés, a hányás, a láz, a gyengeség és a felső légúti tünetek, a nátha, a köhögés. A kórházba kerülés okai között ott van a kifejezett gyengeség, a táplálási nehezítettség, a nagyon erős hasfájás, a hasmenés vagy akár a tüdőgyulladás. A legsúlyosabb esetekben előfordulhat a légzési elégtelenség. „Szerencsére az, hogy lélegeztetőgépre kerüljön gyerek, ritkán fordul elő, de sajnos intenzív osztályos kezelést igénylő gyerekek is vannak" – tette hozzá Havasi. 

A hivatalos adatok szerint 38 százalékos a 12–15 évesek átoltottsága, de az elnök szerint egy ilyen erősen terjedő vírusnál sokkal magasabb átoltottságra van szükség ahhoz, hogy megálljon a fertőzés a gyerekek között. „Biztos, hogy 90 százalék fölötti átoltottságra lenne szükség, úgyhogy én nagyon biztatnék minden gyereket, minden édesanyát, hogy gondolja meg, hogy igazán a vírustól kell félni, és nem az ellene védő oltástól” – emelte ki a háziorvos.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.