Magyar Narancs: Hogyan értékeli a december 3-án aláírt Fidesz- MDF választási együttműködési szerződést?
Pokorni Zoltán: Az 1994 őszén meghirdetett Polgári Szövetség akkori önkormányzati sikereihez és az akkori elképzeléseinkhez képest ez kevesebb, mint amit akkor reméltünk vagy terveztünk. Ez persze nem baj. A célok és az eredmények sosem vágnak teljesen egybe. Végül is az az integrálódási folyamat, ami akkor elindult, most ért véget. Szeptemberben frakciónkhoz csatlakoztak a polgári együttműködést mindvégig szorgalmazó kereszténydemokrata politikusok, míg az MDF-fel egy igen széles körű megállapodást írtunk alá. Ilyenfajta szerződésre nem volt még példa a többpárti magyar demokrácia történetében.
MN: A párt, az elnökség egy részében voltak ellenérzések e szövetséggel kapcsolatban.
PZ: Stratégiai kérdésekben nem voltak ellentétek. Mindenki egyetértett abban, hogy a polgári politikai erőmező minél szorosabb integrációjára van szükség. A taktikai megvalósítás részletkérdéseiben nagyon sok vita volt és lesz is, de ez természetes. Amikor ebbe belevágtunk, magunk se tudtuk, hogy milyen adminisztratív, technikai gondokat vet ez fel. Például a közös képviselők kiválasztása érzékeny probléma: az, hogy ki kapja meg a közös támogatást, és kit kell lebeszélni az indulásról, hiszen minden városban vannak olyan polgárok, akik politikai, szakmai előéletük alapján joggal gondolhatják önmagukat alkalmasnak a jelöltségre.
MN: Kósa Lajos Hajdú-Bihar megyei elnök nyilvánosan is hangot adott kételyeinek.
PZ: Valóban, Kósa Lajos és a Hajdú-Bihar megyeiek voltak azok, akik a legmarkánsabban képviselték azt a véleményt, hogy az MDF helyi szervezetével való együttműködés kérdéses. Szerintem abban igazuk van, hogy fölösleges kísérletezésekbe a választások évében nem kell belemenni. A Hajdú-Bihar megyeieket senki sem kötelezte arra, hogy közös jelölteket állítsanak. Az MDF és a Fidesz ott egymás mellett indul az első fordulóban.
MN: Mi a helyzet a Magyar Demokrata Néppárttal?
PZ: Biztos vagyok benne, hogy a Néppárttal is kiegészül a választási együttműködés. Ez a választások második fordulójára vonatkozó kölcsönös támogatást, visszalépést jelent, ami gyakorlatilag ugyanolyan technikájú megállapodás, mint amit 1994-ben kötött a Fidesz az SZDSZ-szel.
MN: Lezsák Sándorék mit szólnak mindehhez, mivel ők mereven elzárkóznak a Népárttal való közösködéstől?
PZ: A harmadikán aláírt választási együttműködési megállapodás kitér erre, s a Néppárt képviselői is természetesnek tartották azt, hogy egy már létező egyezség kereteibe illeszkedik a velük kötött megállapodás. Meggyőződésem, hogy az MDF is egyetért azzal, hogy Szabó Ivánékkal az előbb említett keretek között megállapodjunk. Márpedig ebben az esetben négy politikai erő összefogásáról beszélhetünk. Úgy vélem, ez az összefogás kellő súlyt képvisel ahhoz, hogy a polgároknak választási lehetőséget jelentsen a szocialista kormánnyal szemben. Ráadásul mindezt oly módon sikerült megvalósítani, hogy az ellenzék másik pólusával, a kisgazdapárttal nem éleződött ki a politikai viszony. Az FKgP-vel aránylag korrekt a viszonyunk, ebben nyilván szerepet játszik az is, hogy a parlamenti működésben az ellenzék egymásra utalt. És persze, ha különféle megfontolások miatt is, az ellenzéki pártok a koalíciót tekintik a fő ellenfélnek, és nem egymást. A kisgazdapárttal ez a lehetőségek maximuma, ennél szorosabb kapcsolatot nem tervezünk velük sem most, sem a jövőben. Tehát fontos eredménynek tartom azt, hogy e békés egymás mellett élés fenntartásával sikerült kialakítani és megerősíteni a polgári alternatívát.
MN: A Fidesz elfelejtette már azt, hogy Torgyán például egy évvel ezelőtt is kiszes segédcsapatnak nevezte a fideszeseket a parlamentben?
PZ: A politikusok megsértődhetnek, a politikai pártok nem. Az egyéneknek vannak érzelmeik, de remélem, hogy a pártokat nem az indulataik vezérlik, hanem a céljaik.
MN: Ez áll mondjuk az SZDSZ-szel kapcsolatban is? Kövér László például érzelmileg igen túlfűtöttnek tűnt egy egy héttel ezelőtti interjúban, amikor az SZDSZ-re terelődött a szó.
PZ: Erre ugyanez a válaszom: Kövér Lászlónak mint politikus egyénnek vannak érzelmei, de a pártot nem az érzelmek vezérlik. Nem tartom egyébként bűnnek, ha valaki az érzelmeit bevallja. Ami a konkrét szöveget illeti, nem találtam túlfűtöttséget Kövér László szavaiban. Kétségtelen, nagyon karakteresen fogalmaz, a magyar politikában talán szokatlanul szókimondóan. Ugyanakkor mindaz, ami elhangzott a kisebbik kormánypárt küldöttgyűlésén, miszerint ők és csakis ők az egyetlen liberális párt, már érthetővé teszi Kövér szavainak hőfokát. A kormánypárt kirekesztő állítását egyébként a Liberális Internacionálé vezetői cáfolták meg a legutóbbi kongresszuson, amelyen harmadszor választották meg a Fidesz elnökét a legszűkebb vezető testületbe.
MN: Az 1995-ös Fidesz-kongresszuson, amikor igen sok hozzászóló SZDSZ-démonokkal viaskodott, ön arról beszélt, nem lenne jó, ha a romantikus MDF-ellenesség korszakát egy romantikus SZDSZ- vagy MSZP-ellenesség váltaná fel.
PZ: Ezen túl vagyunk ma már. A Fidesz nem valami ellen politizál, hanem valamiért. A kampányban a kormánykoalíció stratégiája nyilván az lesz, hogy minden jó, amit idáig csináltak, az áldozat nem volt hiábavaló, csak így tovább s a többi, s a többi. A Kisgazdapárt stratégiája vélhetően az lesz, hogy minden rossz, amit a kormány idáig tett. A Fidesz stratégiáját nem a tagadásra alapozza, hanem alternatívát kíván felmutatni. Ez sokkal nehezebb: aki mindent tagad, azt mindenki megérti. A Fidesznek és a polgári pártoknak azonban az a feladatuk, hogy reális jövőképet mutassanak fel a polgárok számára. Ugyanakkor a jogos kritika is indokolt, ha a Horn-kormány teljesítményét vizsgáljuk.
MN: Ez így szép, ám Fidesz-vezetők is bírnak olyat mondani, ami véleményünk szerint nem csupán karakteres megfogalmazás, hanem nettó demagógia.
PZ: A Fidesz politikai nyelvezete mindig is kirítt az átlagos politikai szürkeségből, jó példa erre Orbán Viktor híres 1989-es beszéde a Nagy Imre-temetésen, amikor egyszerű szavakkal mondta el azt, amit mások sokoldalas külpolitikai körülírásokkal mertek csak sejtetni. Az érthetőségre törekvő tiszta beszéd továbbra is a Fidesz egyik értéke, és ez nem azonos az alaptalan ígérgetéssel, a demagógiával.
MN: 1989-ben arról beszélni, hogy menjenek ki az oroszok, az nem ugyanaz a kategória, mint mondjuk 1995-ben a nemzeti érdekekkel ellentétes értelmiségről beszélni.
PZ: Szerintem nincs másról szó, mint hogy ugyanaz a kíméletlen, nem udvariaskodó fogalmazásmód, amit korábban az oroszokkal vagy a párttitkárokkal szemben alkalmaztunk, és mindenkinek tetszett, egyből kritika tárgya lesz, ha azt jelenlegi belpolitikai riválisainkkal szemben alkalmazzuk. Nem szabad kettős mércével mérni, legyen szó az oroszokról, az egykori pártállamról vagy éppen a mai koalícióról.
MN: A jelek szerint a parlamenti többség, alkotmányossági aggályai miatt, elutasítja a földtulajdonlásról való népszavazás kiírását. Vagyis az ellenzék ismét az Alkotmánybírósághoz fordul.
PZ: Már ha tud. Az új népszavazási törvény ugyanis eléggé el nem ítélhető módon megszünteti ezt a lehetőséget. Ezért is volt szükség e törvénytervezet alkotmányossági normakontrolljára. Az új törvény másik problémája, hogy az egymással rivalizáló kérdések elsőbbségét ez sem tisztázza kellően. Mindenesetre a koalíció időhúzó taktikája a napnál is világosabb. Most is ugyanazt mondják, mint két hónappal ezelőtt, hogy a maguk részéről a kezdeményezést nemzetközi okmányokba ütközőnek látják. Épp ezért mondtam azt, hogy rendben, vitatkozzunk ezen, de az időhúzás elvtelenség. Erkölcstelen dolognak tartom a koalíció viselkedését azért is, mert ez megfosztja a polgárokat alkotmányos joguk érvényesítésétől. Ha rossz a kérdés, akkor ennek vizsgálatán essünk túl, dönthessen végre az Alkotmánybíróság, és kapjon szabad utat a népszavazás. De az eljárást ügyrendi praktikákkal késleltetni szerintünk kicsinyes. A földkérdés mellett tudniillik egy másik kérdés is a porondon van: Magyarországon van-e jogunk népszavazást kezdeményezni, vagy csak akkor van erre mód, ha azzal a kormány is egyetért. Ilyen népszavazási jogunk viszont volt már a Kádár-korszak idején is.
MN: Az ellenzék nem felelős a kialkult helyzetért? Például amiatt, hogy olyan kérdést tett fel az aláíró ívekre, aminek az egyértelmű értelmezéséhez jogi tudorok bevonására van szükség.
PZ: A kormánypártok bármilyen kérdésbe belekötöttek volna, próbálták volna bebizonyítani, hogy az nem kellően érthető, nem kellően logikus, rossz helyen van a pont, és különben is, nemzetközi szerződéseket sért. Ez utóbbi fölvet egy igen lényeges kérdést: ma axiómaként fogadjuk el azt, hogy a népszavazásnak nem lehet nemzetközi okmányba ütköző kérdése. Ez bekerült az új alkotmány tervezetébe is; csakhogy mit értünk egyáltalán a nemzetközi szerződés fogalma alatt? A mai jogszabályok szerint ugyanis nemzetközi szerződés az is, ha a nyolcadik államtitkár-helyettes megállapodik a szomszéd ország főosztályvezetőjével. Ezt még csak ki sem kell hirdetni, nem is kell tudnunk róla. Ad absurdum a polgárnak kell kinyomoznia, van-e a magyar jogrendben valamelyik aláírt szerződés ötödik függelékében valamilyen kis kitétel arra, amit ugyan nem köteles nyilvánosságra hozni senki, de amire hivatkozva meg lehet akadályozni például azt, hogy kétszázezer polgár alkotmányos jogait gyakorolja. De nem akarom a kérdését megkerülni: a földkérdést az ellenzéki pártok és szakmai szervezeteik fogalmazták. Ha a kérdés nem jó, akkor ez a mi felelősségünk. Viszont az nem a mi felelősségünk, hogy ez a kérdés mind a mai napig nem kerülhetett az Alkotmánybíróság elé, a felelősséget ezért a kormánypártok viselik, amelyeket láthatóan nem a kérdés milyensége zavar, hanem önmagában a kérdés, a népszavazási kezdeményezés léte.
MN: Mit tervez a Fidesz ez ügyben?
PZ: Azt javasoljuk, írják ki a referendumot február első felére. Fontosnak tartjuk, hogy legyen népszavazás a földtulajdonlásról, ha több százezer ember akarja ezt.
MN: A külföldiek földtulajdonlásáról tartandó népszavazást néhány felelőtlen politikus könnyen xenofób hisztériává változtathatja. Amúgy is nehezen hihető, hogy ez a kérdés racionális mérlegelés tárgya lesz az esetleges népszavazási kampányban.
PZ: Szerintem a kérdés maga, hogy kell-e előnyhöz juttatni a hazai termelőket a külföldi tulajdonosokkal szemben, önmagában nem veti föl a xenofóbia kérdését; Európában mindenhol ez történik más-más eszközzel. Egy kiélezett kampányban sokféle eszközt vetnek be az egyik vagy a másik oldalon. Például a kisebbik kormánypárt a hazai termelők érdekeit védőket idegengyűlölettel vádolta meg. Az emberek egy része nem racionális problémaként kezeli ezt a kérdést, s ezzel bizony visszaél, visszaélhet a politika. Ez a törekvés létezik ugyan, de nem képvisel jelentős erőt. A földkérdés megítélésében amúgy megosztott politikai erők jelentős része egyetért abban, hogy ezt el kell kerülni.
MN: Mi lenne politikailag kifizetődőbb a Fidesznek: egy kiírt, de sikertelen népszavazás vagy a kormánypárti elutasítás, amire aztán a Fidesz a választási kampány során végig hivatkozhatna, mondván, a koalíció semmibe veszi kétszázezer ember akaratát.
PZ: Ebben a kérdésben nem a kampányszempontok, nem a napi hasznok a meghatározók számomra, mert itt már régóta alapértékekről, a demokráciához való viszonyról, a polgárok jogairól van szó. A népszavazás kiírása már önmagában siker. A polgárok azt érezhetnék, hogy a politika végső soron mégsem csak a hatalmon lévő elitek egyezkedésének a színtere. Ami a földkérdést illeti, úgy vélem, a külföldiek földtulajdonszerzését egyelőre korlátozni kellene, hogy a hazai termelők esélyt kaphassanak a felzárkózásra. Tisztában vagyok azzal is, hogy ez a korlátozás nem örök érvényű, az uniós csatlakozás idején nyilván módosítani kell majd. Ha a részvétel nem is lesz olyan magas, mint a NATO-népszavazáson, meggyőződésem, hogy érvényes lesz, már ha lesz referendum egyáltalán. Politikai értelemben azonban a legfontosabb az, hogy a polgárok akaratnyilvánításának ez a módja nem akadályozható meg, erre senkinek sincs felhatalmazása.
Bundula István
