Rendőrségi ügy lett abból, hogy még mindig folyhatnak el pénzek a visszamondott olimpiai pályázatra

  • narancs.hu
  • 2017. március 25.

Belpol

Az Együtt tett feljelentést, mert szerintük a Budapest 2024 Zrt. máig nem szüntette meg a pénzszórást. Ez az a cég, amelynek a vezérigazgatója még mindig havi 1,8 milliót keres.

Noha több mint egy hónapja hivatalos, hogy Magyarország mégsem pályázik a 2024-es olimpiára, nem mondták fel az előkészületekkel kapcsolatos szerződéseket – állítja Pataki Márton. Az Együtt budapesti elnöke egy szombati sajtótájékoztatón közölte, hogy hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Egy adatigénylésre adott válaszból az derült ki Pataki számára, hogy a pályázatért felelős Budapest 2024 Zrt.-nél változatlanul megy az ész nélküli pénzszórás.

A fővárosi politikus korábban felkereste a Budapest 2024 irodáit, hogy mutassák meg, ígéretükhöz híven felmondták-e az élő szerződéseket, de nem járt sikerrel – ezután adott be közérdekű adatigénylést. Pataki Mártonhoz péntek este érkezett meg a válasz, de a szerződések felmondásáról szóló igazolások helyett néhány mondatot tartalmazott csak a levél, jognyilatkozat egy sem érkezett. „Miközben egy hónapja hivatalos, hogy vissza kell lépni a pályázattól, és ez jogi lehetőséget jelentene a szerződések felmondására, erre minden bizonnyal nem került sor” – hangsúlyozta az Együtt politikusa.

Pataki Márton szerint naivan azt lehetne gondolni, az a cél, hogy Mihók Attila vezérigazgató minél tovább vehesse fel a havi nettó 1,8 millió forintos fizetését, ezért dolgoznak ilyen lassan. De a politikus úgy látja: a valóságban ennél nagyságrendekkel több pénz, százmilliók, ha nem milliárdok magánzsebekbe történő átmentését látjuk, „miközben egy országot néznek teljesen hülyének”.

Az LMP is futott egy kört szombaton a Budapest 2024 Zrt. ügyében: Ikotity István, a párt országgyűlési képviselője is azt követeli, hogy azonnal fejezze be a pénzköltést a cég, amely máig zavartalanul üzemel hat igazgatóval, akik havonta fejenként nettó 1 millió 223 ezer és 1 millió 862 ezer forint között keresnek.

Figyelmébe ajánljuk