Rétvári: A gyerekek érdeke a legelső, meg kell védeni őket az oktatási intézményekben is

Belpol

A pedofil elkövetőkkel szembeni fellépésről tartottak sajtótájékoztatót.

A gyermekek érdeke a legelső, meg kell védeni őket az oktatási intézményekben is

– hangsúlyozta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtöki  sajtótájékoztatóján.

A politikus emlékeztetett arra, hogy az utóbbi időben több pedofilügy is nyilvánosságot kapott, az egyikben egy III. kerületi pedagógiai asszisztens beszélt arról, hogy szexuális kapcsolata van egy 15 éves fiúval. Hozzátette, egy volt LMP-s politikusról is kiderült, hogy visszaélt helyzetével, és szexuális együttlétre kényszerített egy gyermeket.

Azt mondta, minden szülő, akinek a gyermeke iskolába jár, méltán háborodik fel ezen, hiszen a szülők azért engedik el reggel gyermekeiket az iskolába, mert úgy gondolják, ott biztonságban vannak. Megjegyezte, az iskolák elsöprő többségében ez valóban így van, de nem hagyhatják szó nélkül, ha a gyermekek veszélybe kerülnek.

 
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Kiemelte, hogy a tavalyi gyermekvédelminek mondott népszavazás eredménye megerősítette, hogy az emberek számára fontos ez a kérdéskör, az elmúlt időszak pedig megmutatta, hogy tovább kell lépni a szabályozásban. Mondjuk, az a népszavazás 2022. áprilisában egyébként érvénytelen lett. De mint ismert, a kormány előszeretettel kommunikálja a népszavazások, nemzeti konszultációk eredményeit saját kénye-kedve szerint, megmásítva a valóságot.

Most minden szabályozási kérdés nyitottá vált",

ezért áttekintik a gyakorlati tapasztalatokat, a nemzetközi szabályozást, a tudományos álláspontokat, és azok ismeretében alakítják ki az új szabályozást. A törvénymódosítást az őszi ülésszakon vitathatja meg az Országgyűlés – mondta.

Ezeknek a cselekményeknek – tette hozzá – sokszor "virtuális szála" van, a kapcsolatfelvétel, a kommunikáció gyakran az interneten történik, ezért kell a gyermekeket nemcsak a fizikai, hanem a virtuális világban is megvédeni.

Rétvári Bence felhívta a figyelmet arra, hogy a Belügyminisztérium által működtetett Integrált Jogvédelmi Szolgálat gyermekjogi képviselőinél segítséget kérhetnek az érintettek, amennyiben úgy gondolják, sérültek a jogaik vagy szexuális visszaélés áldozataivá váltak. Az államtitkár mindenkit arra biztatott, ha ilyen üggyel találkozott, vegye igénybe a szolgálat segítségét.

Novák Krisztina, a szolgálat vezetője kiemelte, szolgálat figyelemfelhívó plakátokat helyezett ki tavaly az iskolákba, amelyeken arra biztatják a gyermekeket, szóljanak a gyermekjogi képviselőnek, ha sérelem érte őket, kérdezzenek, jelezzék a problémájukat. Azt mondta, a szolgálat munkatársai a "cyberbullying", az internetes zaklatások esetén is tudnak tanácsokkal szolgálni.

 
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.