A kormány érezhető offenzívába kezdett romaügyben: Horn Gyula összerántotta az egy éve nem ülésező Roma Program Bizottságot, elkészült a középtávú cselekvési program, és a külügyminiszter Kossuth téri beszéde is több volt, mint egyszerű propagandafogás. Ha a beszéd nem volt is túlzsúfolva érzelmeket felhorgasztó részletekkel, de azért az "az embertelenségért és igazságtalanságért kimondott megkövető szavaink őket ugyanúgy illetik, mint a fasizmus többi ártatlan áldozatát", mondat nincs már messze az Iványi Gáborétól ("bocsásd meg nekünk azt a sok vétket, amit a roma nép ellen elkövettünk"). Kapott is nagy tapsot a miniszter, ha nem is akkorát, mint pár hete Kolozsváron.
A Parlament túl messze van
A szimbolikus gesztuson túl a külügyminiszter odáig elment, hogy kijelentette: "a demokratikus értékek iránti elkötelezettségünk hitele azon is múlik, hogy a jogok és esélyek a társadalom minden tagja számára egyenlőek legyenek"; ebbe azért még a pénzügyminiszternek is lesz beleszólása. Kovács László sok praktikus üzenettel töltötte meg beszédét, "a kormány kész a támogatás jövőbeni emelésére", mondta, igaz, "az ország teherbíró képességéhez képest" kitétellel.
A külügyminiszter nemcsak szavaival érdemelte ki a hallgatóság elismerését, dicséretes türelemmel várta ki azt az egy órát is, amíg sikerült kellő hosszúságú kábelt szerezni a hangosításhoz. A szervezők, a Roma Polgárjogi Alapítvány először a tér Margit híd felőli felére tervezték a virrasztást, de aztán mégis inkább a szokásos, a metró felőli oldalon tartották, ám ezt későn reagálta le a hangosítással megbízott vállalkozás, és a kábel nem ért el a Parlamentig. Ezt akár értelmezhetnénk allegorikusan is, egy finom - bár képzavaros - megoldással a cigányok hangját látva bele a parlamenti erőforrás felé tekergő fekete kábelbe. De ezt inkább akkorra tartogatnánk, amikor majd beillesztik a költségvetésbe a most elfogadott középtávú programot.
A roma holocaust ténye korábban sem csak történészek és roma politikusok előtt volt ismert (öt- vagy ötvenezer hazai roma pusztult el a deportálások során, folyik a vita), de az elmúlt hónapokban vált közismertté. Nagyon közel van már az életüktől és szabadságuktól megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben megjelölt határidő - október hetedike éjfél -, ameddig be lehet adni az egyéni kárpótlási igényeket. Kérdés, hogy addig eljuthat-e az információ az érintettekhez. A kérelmeket elbíráló kárrendezési hivatalok és a romák közti transzmissziót az Etnikai Hivatal menedzseli, a jogvédő irodák segítenek majd az érintetteknek kitölteni a papírokat és a bizonyítékokat begyűjteni. Az Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatalból származó értesüléseink szerint az utóbbi egy hónapban egymásnak adják a kilincset jogvédők és újságírók, a baj az, hogy romák a korábbi kárpótlási törvények egy része alapján is igényelhettek volna kárpótlást (például a szovjet hadifogságért), de a hír akkor nem jutott el az érintettekhez. Eddig már 140 ezer igénylőlapot vittek el (döntő részük persze nem roma volt), s a hivatalból származó információk szerint a már bent lévőkkel együtt jövőre több mint hatszázezer igénylést kell majd elbírálniuk.
Ki fizessen kinek?
Az egyéni mellett a kollektív kárpótlás igénye és lehetősége is előkerült (ezt a Roma Parlament már 1991-ben követelte, és tavasszal a szintén e szervezet által elindított Roma Társadalmi Programban is szerepelt). Nagy lökést adott a romák kollektív kárpótlásának az, hogy pár hónapja a Kárrendezési Hivatal elnöke, Nagy Ferenc ünnepélyesen átnyújtott egy darab kárpótlási jegyet az áprilisban létrehozott Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány számára. A papíron decens összeg állt, négymilliárd, életjáradékra váltható forint. A Közalapítvány pedig - sajtóértesülések szerint, amiket nem sikerült sem megerősíttetnünk, sem cáfoltatnunk a Miniszterelnöki Hivatalban - 480 millió forintot átadna ebből a romáknak. Más információk szerint a kormány a Nemzetközi Zsidó Kárpótlási Szervezettel tárgyal a romák kárpótlásáról. Ez a szervezet a Zsidó Örökség Közalapítványban is benne van, nem lehet tudni, hogy a 480 millió végül milyen forrásból jutna el az érintettekhez. Más, ennél megbízhatóbb forrásból viszont úgy tudjuk, hogy két szálon fut az ügy: a romák kapnának egyrészt a zsidók (hivatalos ideológia: az "áldozatok sorsközössége"), másrészt az idei költségvetésből is el lesz különítve egy alap - hogy mikor és mennyi, az még rejtély. (Információink szerint a svájci bankokból származó pénzekből is jutna a romák kollektív kárpótlására, legalábbis a svájci kormány már jelezte ezt.) Egyelőre senki nem akar mondani semmit, valószínűleg azért, mert most folynak a tárgyalások az adományozó (a Nemzetközi Zsidó Kárpótlási Szervezet) és a kormány között, most dől el, mennyi jön majd a költségvetésből és mennyi odakintről.
Azt, hogy Horn Gyula nemsokára fontos bejelentést tesz majd a cigányoknak (néha mond ilyeneket, pár hete például azt, hogy a cigányok vessék ki maguk közül a bűnöző elemeket), az is bizonyítja, hogy megindult a mozgolódás azért, hogy ki legyen a pénz kezelője. Információink szerint a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány kapná a pénzt és fordíthatná azt cigányoknak szóló programjaira. (Az egyéni kárpótlással kapcsolatos teendőkben ez az alapítvány nem vett részt.) Megélénkült az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat is. Bejelentették, hogy alapítványt kívánnak létrehozni, a kollektív kárpótlás megvalósítására ők egymillió forintot adnának bele, a többi pedig jöhetne a nemzetközi pénzekből. Egyes szakértők szerint viszont a kollektív kárpótlásra szolgáló pénzeket nem alapítványokba kellene bevinni, hanem inkább a cigányság hiányzó intézményeit (múzeum, gimnáziumok stb.) kellene létrehozni. Akár erre is célozhatott augusztus másodikának éjszakáján Horváth Aladár, amikor Ice-T elhíresült mondatát adaptálta a honi helyzetre: több roma van börtönben, mint egyetemen.
Kerényi György
