"Nem baj, hogy nincs hang, legalább az adatokat hadd nézzük" - fogjuk könyörgőre, de hiába. "Vissza kell vinnünk, az Orbán kéri" - mondja negyed tízkor az egyik fiatal férfi, majd társával megragadják a némán sistergő, zavaros képű tévét, és a tanácsteremből visszaindulnak vele az elnöki iroda felé. A színhely az ideiglenesen az MCF választási központjaként funkcionáló Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) Dohány utcai épülete. A jelen lévő szimpatizánsok és sajtómunkások a Kusturica-filmeket idéző vidám kavalkád ellenére kissé már idegesek, hogy tévé híján csak telefonon tarthatnak lépést az este izgalmasnak tűnő fejleményeivel. Mivel a tanácsterem projektorát este kilencig nem sikerült beüzemelni, az épület egyetlen működőképes tévéjén először az elnöki irodában figyeljük, amint Baló György az élő választási műsorban tanítja kollégáit a szakma alapjaira. Aztán a tévét elviszik a tanácsterembe, ott viszont nincs antennakábel, így egy bő fél óra múlva visszahozzák. Rövid idő alatt legalább ötven ember zsúfolódik a helyiségbe.
Amikor először sikerült közösen elcsípnünk egy olyan adattáblát, ahol a "futottak még" kategóriában feltűnik az MCF impozánsnak nem mondható 0,13 százalékos országos eredménye, a jelenlevők felszisszentek. Kolompár Orbán pártelnök korábban minimális célként az egyszázalékos határ átlépését jelölte meg, ami kétségkívül könnyen elérhető lett volna, ha a sok százezer roma választó közül akár csak minden harmadik rájuk szavaz. Ez azonban szinte törvényszerűen nem következett be, sőt az adat végül a bevezetőben említett szintre csökkent, mivel a nagyvárosokban és főleg Budapesten szinte senki sem voksolt a roma pártra. Igaz, az este folyamán a párt egyes prominenseivel folytatott háttérbeszélgetésekből kiderült, hogy az MCF vezetői valójában jóval szerényebb eredménnyel is elégedettek lettek volna. Többször is elhangzott, hogy ha a nagy pártok az első fordulóban holtverseny közeli eredményt érnek el, és néhány, romák által sűrűn lakott körzetben harmadik lesz az MCF-es jelölt, akkor Kolompárék a visszalépés lebegtetésével jó alkupozícióba kerülhettek volna. (Azt, hogy kinek a javára léptek volna vissza szívesebben, a győzelemre álló szocialista jelöltek adatait fogadó spontán örömkiáltások viszonylag egyértelművé tették.)
Csakhogy még a színtiszta opportunizmus jegyében fogant számítás sem jött be: a 29 egyéni jelölt közül négynek sikerült az ötödik helyre befutni, a többiek gyengébben szerepeltek, és 16-an - köztük maga az elnök - az utolsó helyen végeztek. Az egyéni jelöltekre országszerte összesen 7165 szavazatot adtak le, a pártra pedig listán 4459-et. Mindez egyrészt nyilván-valóan azt mutatja, hogy még a helyi szinten ismertebb jelöltek is csak nagyon kevés voksot gyűjtöttek be, a párt országos vonzereje pedig elhanyagolható. Ennél fontosabb tanulság, hogy ma az etnicitás önmagában nem elég erős hívó szó. Kiderült, hogy kevés a romák összefogására hivatkozni, ha az összefogásnak még a látszata sincs meg, hiszen a viszonylag széles roma politikai spektrumból az MCF-ben csak nagyon kevés erő képviseltette magát. Kolompár Orbán nem mellékesen éppúgy nem használta fel az OCÖ elnöki pozícióját arra, hogy az általa hivatalból képviselt kisebbség érdekeiért bátran fellépő, elkötelezett politikusként tűnjön fel, ahogy korábban Farkas Flórián sem, és mára csak azért nem kopott el ugyanannyira, mint Lungo Drom-os elődje vagy a szocialista képviselő és államtitkár Teleki László, mert sikerült még náluk is láthatatlanabbnak maradnia.
A fiaskóban az is közrejátszhat, legalábbis Kolompárék erre utaltak, hogy az MCF-et csak négy hónapja kezdték el szervezni. Mint a párt elnöke lapunknak kifejtette, októberig több idejük lesz, 2010-ig pedig négy évük, és a mostani eredmény csak az első lépésnek tekinthető. Kérdés persze, hogy ha valóban az etnikai alapú parlamenti képviseleten keresztül vezet a romák politikai emancipációjának az útja, akkor ez a felismerés miért csak most érett meg Kolompárékban, és honnan lesz az MCF-ben lendület nemhogy 2010-ig, de akár csak októberig kitartani. A párt interneten is olvasható rövidített programkivonata (sic!) ugyanis egy hevenyészve összetákolt, leginkább a giccs kategóriájába tartozó ígérethalmaz, konkrét célok és fogódzók nélkül, melynek olvastán az MCF nem évtizedes távlatokban gondolkodó politikai mozgalomnak, hanem egy konkrét választásra szerveződött "projektpártnak" tűnik. Hiteles arcok, program és kampány nélkül pont az lett volna a csoda, ha egy ilyen kezdeményezés számottevő eredményt ér el.
A Dohány utcai székházban, az este második felében a tévébeli eseményeket már nem követő, a folyosókon vitatkozó, esetleg a vacsoraként tálalt sült csirkék romjai fölött beszélgető jelöltek és ismerőseik közül többen is indulatosan ki-kifakadtak, amiért szinte semmi támogatást nem kaptak a központtól, miközben ők elsősorban a saját pénzükből saját maguk szervezték és irányították a helyi kampányokat. "Ha csak tizedannyi segítséget kaptunk volna, mint amennyit kértünk, akkor most nem pofáznék, de nem kaptunk semmit se. Hol volt itt összefogás, még a saját vezetőink se fogtak velünk össze, nem volt az egésznek így semmi értelme" - méltatlankodott egyikük, miközben a körülötte állók csendben bólogattak. Mások szerint kizárt, hogy ennyire kevesen szavaztak volna rájuk, de ha mégis, akkor a romák meg is érdemlik a sorsukat.
"Megteremtettük a roma politika alapjait, és úgy lehetünk sikeresek, ha még inkább összetartunk" - nyilatkozott Kolompár Orbán, aki szerint az MCF szereplése miatt a cigányságnak semmi oka nincs szégyenkezni vagy csüggedni. Utóbbi kijelentésével kivételesen egyet kell hogy értsünk: a cigányságnak tényleg nincs oka szégyenkezni. Ugyanakkor tény, hogy miközben a többség érdekei mentén kialakított kisebbségi önkormányzati rendszer alkalmatlan a kisebbségi érdekek képviseletére, a parlamenti jelenlét üdvös és nagyon hatásos eszköz lehetne. Azok a cigányok azonban, akikben lenne tehetség, méltóság és akarat egy hitelesebb roma politikai program kialakítására s napi szintű megjelenítésére, még nem jelentek meg a színtéren.
