Schmidt Máriáék ápolják majd Kertész Imre emlékét, de a hagyatékát kezelő berlini akadémiát elfelejtették megkeresni

  • narancs.hu
  • 2017. január 25.

Belpol

A feladatra egymilliárd forintot kap a kormánytól a házi történész, de a holnapi Narancs cikkéből kiderül, hogy a Kertész Imre Intézet felállítása így sem lesz egyszerű feladat.

A kormány döntésének értelmében az a Schmidt Mária rendelkezik majd Kertész Imre hivatalos emlékezete fölött, aki Búcsú Kertész Imrétől című nekrológjában megmutatta, mennyire aktuálpolitikai alapon, mennyire vonalasan értelmezi az író munkásságát. Kertész életműve itt a kormány aktuális ellenségeinek – a politikai korrektségnek, a bevándorlóknak, a liberálisoknak és „a civileknek” – szapulását hivatott legitimálni.

A Kertész Imre Intézet megalapításával megbízott, Schmidt Mária vezette közalapítvány titkolózik, semmit sem lehet megtudni a szakmai tervekről, a szakemberi gárdáról, a munka menetéről. Arra is mutatnak jelek, hogy az intézet jogi háttere sem makulátlan, ráadásul a hagyaték jelentős részét Kertész már rég kimenekítette Magyarországról. Arra az egyszerű kérdésre akartunk választ kapni, mi van a Kertész Intézet birtokában és mire költi idén az egymilliárd forintját, de válaszok helyett csak kifogásokkal, egy „kisstílű játszadozást” emlegető irodalomtörténésszel és egy csúnya jogvitával találkoztunk.

Beszéltünk viszont a Berlini Művészeti Akadémián létrehozott Kertész Archívum igazgatójával és a Kertész Imre műveit kiadó Magvető igazgatójával, és úgy tűnik, hogy Schmidt Máriáék már a kezdeteknél több hibát vétettek. Részletek a csütörtöki Narancsban.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.