A múlt héten hozta nyilvánosságra az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala azt a jelentést, mely szerint egy fővárosi fenntartású gyermekotthonban 2011 őszén több fiú is arra panaszkodott, hogy az igazgató szexuálisan molesztálja őket. A beszélgetések során a gyermekek többször jelezték: szeretnék, ha a jövőben nem inzultálná őket az igazgató, és ehhez felnőttsegítséget igényelnek. A bejelentést az intézmény egyik munkatársa tette, aki szerint már korábban is több gyerek állította: az igazgató szexuális tartalmú célzásokat tesz, és időnként megérinti őket intim testrészeiken. Az intézmény dolgozói sokáig a falakon belül próbálták a problémát megoldani, a fenntartónak csak több év múltán szóltak; akkor viszont a fővárosi önkormányzat felvette a kapcsolatot a szakszolgálat gyámi tanácsadóival, valamint rendőrségi eljárást kezdeményezett.
A nevelők videón rögzítették a gyerekek vallomásait. Később a gyerekek panaszkodtak, hogy többen befolyásolni próbálták őket; egyikük azt állította, arra akarták rávenni, hogy adja írásba, hazudott. Többen is mondták: az igazgató azzal fenyegeti őket, hogy nem utazhatnak hétvégén haza. Az ombudsman szerint a késedelmes bejelentés sértette a gyerekek védelemhez és gondoskodásához való alapjogát, az intézmény munkatársai ún. rendszerabúzust követtek el.
A rendőrségi nyomozás megkezdésekor a gyanúsított igazgató lemondott a gyámságról, de a gyámhivatal a gyanúba keveredett intézményvezető helyettesét rendelte ki a gyerekek gyámjának. Az ombudsmani jelentés szerint ez szintén sértette a gyerekek jogait, eseti gyám kirendelése lett volna indokolt. A nyomozás közel egy évig tartott, 34 tanút hallgattak ki, köztük kilenc gyereket. A kihallgatások során - ellentétben a nevelőiknek korábban elmondottakkal - minden érintett gyerek azt állította, nem történt zaklatás. A rendőrség 2012 nyarán megszüntette a nyomozást, az indoklás szerint a bűncselekmény nem volt megállapítható. Az ombudsman a szakszolgálat és a fenntartó tevékenysége miatt nem emelt kifogást. Az esetet megoldani próbáló intézményi munkatársak közül azóta ketten fölmondtak, egyet elbocsátottak, egyet máshová helyeztek át. (A fővárosi illetékessel készített interjúnkat lásd keretes írásunkban.)
Kéz kezet
"A gyermekotthonon belüli erőszak nem csak az adott intézet ügye - mondja Herczog Mária szociológus, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja. - Egy otthonban mindhárom formája megtörténhet az erőszaknak: fizikai, lelki, még a szexuális is. A legtöbbször ezek nem derülnek ki, sőt, mivel többnyire belső vizsgálat nincs, következményei sincsenek. Egy ilyen ügy kínos a vezetésnek, kínos a fenntartónak, ellentétes minden politikai és szakmai érdekkel. Az a félelem van mögötte, hogy rossz fényt vet az egész ellátórendszerre, minden szakemberre, és a közvélemény általánosít az egyedi esetekből. Addig, amíg nincs átlátható működés, amíg a kivizsgálások eredménytelenek, és a gyerekek nem bízhatnak senkiben, valamint nem ismertek a panasztételi lehetőségek, a segítségnyújtás szinte lehetetlen." A szociológus szerint ez nem magyar sajátosság, a nemzetközi botrányokból jól látható: évtizedek kellettek külföldön is ahhoz, hogy ne maradhassanak titokban az intézményekben történt bántalmazások. A jelenség másik okát Herczog Mária abban az alapproblémában látja, hogy a gyermekotthonokba azok a gyerekek kerülnek, akiket a legkevésbé tart "vonzónak" a rendszer; a kevésbé problémás gyerekek nevelőszülőknél élnek. "Az intézmények többsége nincs felkészülve halmozottan problémás és traumatizált gyerekek fogadására. A dolgozók nem kapnak elegendő speciális segítséget a gondozáshoz, hiányoznak az alapvető szolgáltatások, szakemberek, akik a gyerekeknek és a velük dolgozóknak segíteni tudnának. Nincsenek világos szakmai szabályok arra, hogy mit és hogyan ismerjen az intézmény vezetése és a gyereket gondozó szakember a gyerek előéletéről." Bár Magyarországon a gyermekbántalmazással szemben régóta zéró tolerancia van, nem jellemző, hogy például a bántalmazott gyerekek vagy nevelőik felhívnák egy kifüggesztett telefonszámon a gyermekjogi képviselőt. Herczog Mária szerint mivel "a gyermeki jogokat többnyire nem ismerik sem a felnőttek, sem a gyerekek, vagy nem hisznek az alkalmazásukban, így inkább a kötelezettségekre fókuszálnak. Sok esetben azért lesz elfogadott a lelki és fizikai bántalmazás, mert az intézményekben dolgozók eszköztelennek érzik magukat, reménytelennek látják a helyzetet, és nem bíznak az érdemi segítségnyújtásban."
Aczél Anna gyermekvédelmi szakember e probléma egyik fő okaként az intézetekben dolgozók többségére jellemző kiégettséget, testi-lelki elhasználódást jelöli meg. "A legtöbb nyugati országban mindenkinek jár az úgynevezett szabad év, ami nagyon jó alkalom arra, hogy a dolgozók egyrészt kipihenjék a hihetetlenül nagy megterhelést, másrészt szakmailag továbbképezzék magukat. Nekünk itthon a képzésekre is pályázni kell. Amikor vezetőként korábban lehetőségem volt egy-egy kolléga tanulmányait támogatni, hihetetlen megújulásoknak lehettem tanúja." Ráadásul a gyermekvédelmi munka társadalmi presztízse rendkívül alacsony.
Elvben rendben
A szakemberek abban többnyire egyetértenek, hogy az alapvető baj nem a törvényi szabályozással van. "A törvény világosan kimondja azt is, hogy ha a gyermekjogok sérülnek, hogyan kell működnie a hazai jelzőrendszernek; minden hivatásszerűen gyerekekkel foglalkozó szakembernek tájékoztatási és jelzési kötelezettsége van, csakhogy már ezen a szinten rosszul működik a rendszer - sorolja Lux Ágnes, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala gyermekjogi programvezetője. - Szükség lenne továbbképzésekre, nemcsak azért, hogy a gyerekekkel foglalkozó szakemberek időben észrevegyék a bántalmazás tüneteit, hanem azért is, hogy tudatosuljon mindenkiben: aki nem szól, maga is az erőszak részese lesz." Magyarországon nincs külön gyermekjogi ombudsman, de a jogász szerint ennek ellenére 2008 óta hangsúlyosabb a gyermekjogok védelme. Az ombudsman minden esetben alapos vizsgálatot végez, és az eredményeket nyilvánosságra hozza. "A vizsgálat végén az ombudsman ajánlásokat fogalmaz meg, amiket többnyire elfogadnak az érintettek, de ezek betartása már kétséges. Az ombudsman ugyanis nem kötelezhet senkit arra, hogy változtasson a gyakorlatán. Tipikus fenntartói válasz például, hogy akkor javítanak a feltételeken, vagy biztosítják a terápiát az adott gyereknek, ha lesz rá keret. Utána meg elhívnak egy szakembert, de egyetlen alkalomra."
Both Éva, a Fővárosi Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatóhelyettese szerint a gyermekvédelemben gyakoriak az erőszakkal kapcsolatos állítások; egy bántalmazott, sokféle hiányt megélt gyerek reakciói eltérnek az átlagtól. "Előfordulhat például, hogy egy nevelő úgy gondolja, a játék természetes része, ha megcsiklandozza a kislányt a hóna alatt, és közben még csak nem is gondol semmi rosszra, de a kislány utána arról panaszkodik, hogy a nevelő fogdosta őt. És nem azért, mert rosszat akar a nevelőnek, hanem mert mielőtt gondozásba vették, évekig ez volt a nevelőapjának a szokása, aki szexuálisan zaklatta őt, hogy meg is csiklandozta. Mindig ki kell tehát deríteni, mi van az állítás mögött: a gyerek múltja vagy a jelene." Az alapképzések ezzel a problémával nagyon keveset vagy egyáltalán nem foglalkoznak.
Papíron azzal sincs gond, hogy a szakszolgálat érdemben őrködjön a gyermekjogok érvényesülése felett: "A gyámi tanácsadók feladata a gyám szakmai támogatása, és az egyes gyerekekkel kapcsolatos munkafolyamat ellenőrzése. Ha mulasztást tapasztalnak, közbeléphetnek, a gyámhivatal felé ugyanis jelentési kötelezettségük van, de a gyámhivatal mindössze a gyámság alól mentheti fel a vezetőt, a munkakör alól nem. Ez a fenntartó kompetenciája" - mondja Both Éva. Ám egy szakemberre átlagosan száz eset jut, így kéthavonta találkozhat a gyerekekkel. Ilyen feltételek közepette bizalmat kiépíteni a gyerek és a gyámi tanácsadó között majdhogynem lehetetlen. "Több nagyon jó, speciális tudást és módszereket közvetítő továbbképzés is van például a bántalmazás megelőzésére és kezelésére. Addig, amíg egy egyszerű kiválasztási folyamat után speciális felkészültség nélkül bárkiből gyermekvédelmi dolgozó lehet, kívánatos lenne, ha kötelező lenne elvégezni ilyen képzéseket. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala nemrég bízott meg minket a szexuális abúzus felismeréséről és jelzéséről szóló szakmai protokoll kidolgozásával, ami azért fontos, mert a gyermekotthonokban dolgozó nevelők egy része máig nem tudja sem azt, hogy köteles jelezni a gyermekjogok sérülését, sem azt, hogy ezt hogyan teheti meg."
Feldolgozás nélkül
Hantos Ágnes pszichoterapeuta évekig vezetett csoportot gyermekvédelemben dolgozó pszichológusoknak. Tapasztalatai szerint az egyik gond a gyermekvédelmi rendszer hierarchikus jellege, ami egyrészről érthető, hiszen hatalmas a felelősség. Ugyanakkor szerinte gyerekeket nevelni csak teamekben lehet; a két működési mód pedig nehezen egyeztethető. "Régen a nevelőotthonok szociális intézményként működtek. Ma a szakma többsége a gyermekotthonokat pedagógiai intézményeknek tartja, ami jobb megközelítés az elsőnél, de még mindig hiányzik belőle a lényeg, a megértése annak, hogy itt még megtörténhetne a lelki sérülések és hiányállapotok korrekciója. Nem vitatom az iskolai tanulás fontosságát, azonban hogyan lehetne hatni az értelemre addig, amíg a gyermek lelki krízisben van? Egy felnőtt tud azonnal dolgozni egy közeli hozzátartozója drámai elvesztése után? Azok a gyerekek, akik bekerülnek a gyermekvédelembe, egészen addig azt az üzenet kapták a környezetüktől, hogy ők nem fontosak, nem értékesek, nem szerethetők. Vitatkozom azokkal is, akik azt mondják, hogy a gyermekotthonokban dolgozó szakemberek kiválasztásánál elsődleges szempont a képzettség és a megbízhatóság. Fontosabbnak tartom ezeknél, hogy érett személyiséggel és erős önismereti igénnyel rendelkezzenek. A gyermekvédelem köztudottan erősen átszexualizált rendszer. A szexualitás jó eszköz a hatalmi harcokban, a társadalmi normákkal való szembenállás kifejezésére, a szorongás átmeneti oldására, valós emberi kapcsolatok - vélt - pótlására. Ebben a közegben könnyen elcsábulnak azok a felnőttek, akik abúzusra hajlamosak." A pszichoterapeuta kihelyezett rehabilitációs központok létesítésében látja a megoldást, mert amíg egy gyerek érzelmileg nem alkalmas arra, hogy teljesítményt várjanak el tőle, addig a tanulásnak másodlagossá kellene válnia. Márpedig az elszenvedett traumák feldolgozása, ami a gyermeknél a továbblépés alapja, a jelenlegi struktúrában kevéssé biztosított.
"Elegendő intézkedésnek tartottam"Csókay László, a Főpolgármesteri Hivatal Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztályának osztályvezetője Magyar Narancs: A történetben szereplő intézmény munkatársai késve jelezték a fenntartó felé az abúzus gyanúját. Mit gondol, miért? Csókay László: Nem tudom, nem látok bele a fejükbe. Talán azért, mert a gyerekek nagyon súlyos vádakat fogalmaztak meg, és nem merték vállalni annak a következményét, hogy kiderül: alaptalanul hurcoltak meg egy vezetőt. MN: Nem lehet, hogy fenyegették, zsarolták őket közben, ahogy a bejelentést tevő panaszos szerint a gyerekeket is? A jelentésben az áll, hogy az egyik felnőttől például megvonta az igazgató a pótlékokat, és áthelyezték. Önhöz fordultak ehhez hasonló panaszokkal? CSL: Nem, kizárólag a bejelentést tevő kolléganő jelezte az őt érintő változást. MN: Több munkatárs is szerepel a jelentésben, ők még mindig az intézetben dolgoznak? CSL: Vannak, akik már nem. MN: Maguktól mentek el? Ha nem, miért bocsátották el őket? CSL: Ketten maguktól mondtak fel, a harmadik kollégának pedig az együttműködési kötelezettsége súlyos megsértése miatt felmondták a munkaviszonyát. MN: Az intézmény munkatársai szerint a gyerekek nemcsak rendszeres szexuális abúzusra panaszkodtak, hanem arra is, hogy többen megpróbálják befolyásolni őket a vallomásaik miatt, egyiküknél például - állítása szerint - akadályozták a kapcsolattartást a családjával. Ön megtehette volna, hogy felmenteni az igazgatót, de nem tette. Miért? CSL: Nem láttam megalapozottnak a gyanúkat. Felmenteni egy intézménynek a vezetőjét egy vélt bűntett miatt hatalmas felelősség. Elegendő intézkedésnek tartottam, hogy az igazgatót szabadságra küldöm, és haladéktalanul jelzem a problémát a szakszolgálatnak, különös tekintettel arra, hogy folyamatban volt a rendőrségi vizsgálat. A gyámi tanácsadók ki is mentek azonnal, találkoztak a gyerekekkel, és azt állapították meg, hogy a gyerekeken nem láthatók a befolyásolás nyomai, sem az, hogy zaklatottak lettek volna. Az igazgatót egyébként az első bejelentés után szabadságra küldtem. A rendőrség alapos vizsgálatot végzett. Több mint harminc tanút hallgattak ki, szakértőket vontak be. MN: Két egymással ellentétes véleményt hallott. Az egyik kívülről jött, olyan szakemberektől, akik bizonyára kompetensek és lelkiismeretesek, viszont átlagosan legfeljebb havonta, kéthavonta egyszer találkoztak a gyerekekkel. A másik értesülés pedig olyan kollégáktól származott, akik évek óta szinte napi kapcsolatban álltak velük. CSL: Tény, hogy a gyerekek a velük közvetlenül foglalkozókban általában jobban bíznak, de én nem kérdőjelezem meg a gyámi tanácsadók kompetenciáját sem. Fontos szempontnak tartom, hogy függetlenek voltak az intézménytől, úgy a dolgozóktól, mint az igazgatótól. MN: Nem látja problémának, hogy az igazgató bent lakik az intézményben, gyakorlatilag nincs magánélete, és a vizsgálat idejére sem költözött ki az épületből, kivéve három hetet? CSL: A bentlakást nem tiltják a szabályok. Általában nem ez a jellemző, és nem is ideális ez a helyzet, de nem volt rá felhatalmazásom, hogy ezt megtiltsam. MN: Ön sokszor hivatkozik a szakszolgálat kompetenciájára. Nekem a szakszolgálat igazgatóhelyettese mondta, hogy a szakmában alapvetés: ha egy gyerek bántalmazásra panaszkodik, akkor az ő realitásában, megélésében az úgy van, ezért mindig ki kell deríteni, hogy az állítása honnan származik. Kaptak megfelelő pszichológiai segítséget az érintett gyerekek? CSL: Az intézetben több pszichológus kolléga is van. Fenntartóként nincs arról információm, hogyan dolgozták fel a gyerekek a történteket. Remélem, a kollégáktól kaptak segítséget. A gyerekek közül többen elmúltak 13 évesek. Kamaszkorban már a gyerekek egyéni igényein, együttműködési készségén is múlik, hogy élnek-e a terápiás lehetőséggel. MN: Ugye nem azt akarja ezzel mondani, hogy a gyerekeknek maguknak kellett volna terápiás segítséget kérniük? CSL: Nem, én pusztán azt állítom, hogy ez rajtuk is múlik. MN: Készült egy videofelvétel is a gyerekek vallomásairól. Nem volt kíváncsi rá, hogy mit mondanak? Én, ha önhöz hasonlóan pszichológusi végzettséggel is rendelkeznék, lehet, hogy hallani szeretném a vallomásokat, pláne, ha nem tudom eldönteni a munkatársak véleménye alapján, hogy valóban zaklatták-e a gyerekeket. CSL: Nem hiszem, hogy meg tudtam volna állapítani, hogy a gyerekek igazat mondanak-e. Ez hatalmas, speciális hozzáértést igénylő szakmai feladat. Ráadásul jogszabályellenes volt, hogy készült ilyen felvétel. MN: Az egyetlen problémának azt látja ebben a történetben, hogy későn szóltak a kollégái? CSL: Igen. MN: Nem érezte úgy, hogy az érintett igazgatóval való köztudottan jó személyes kapcsolata miatt végig az ő érdekeit tartotta szem előtt a gyerekek érdekei helyett? CSL: Nem, mert a bejelentést követő héten megtettük a rendőrségi feljelentést. Egyformán képviseltem az érdekeket. MN: Nyugodt a lelkiismerete? CSL: Teljesen. |
