Sorra érkeznek a politikusok gratulációi a Nobel-díjas Karikó Katalinnak

  • narancs.hu
  • 2023. október 2.

Belpol

Előkerültek a közös fotók és a jó oktatás fontossága is.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Karikó Katalin és Drew Weissman kapta a 2023-as orvosi Nobel-díjat a koronavírus-járvány elleni egyik leghatékonyabb védekezési módszer, a más betegségek ellen is bevethető mRNS-alapú oltási technológia kifejlesztéséért. A stockholmi Karolinska Intézetben tartott hétfői bejelentés után nem sokkal a magyar biokémikus a fiatal diákoknak üzent, miközben a politikusok gratulációi elárasztották a közösségi oldalakat.

A Telex összeállítása szerint Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő volt a leggyorsabb, aki Facebook-posztjában „elképesztő sikernek” nevezte, hogy Karikó Katalin Nobel-díjat Kapott. A kormány részéről nem sokkal később többek között Hollik István, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója, Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár és Varga Judit is gratulált. Utóbbi volt egyébként az első a politikusok közül, aki kiemelte, hogy Karikó Katalin az első magyar Nobel-díjas nő. 

Hatalmas büszkeség!🇭🇺 Karikó Katalinnak ítélték oda a világ legrangosabb tudományos elismerését, a Nobel-díjat. Az első...

Posted by Varga Judit on Monday, October 2, 2023

Ezt Novák Katalin is kiemelte, aki egy közös képet is megosztott a kutatóval. Mint írta:

„Karikó Katalin az első magyar nő, aki Nobel-díjat kap. Óriási büszkeség, hogy nemzetünk egy olyan Nobel-díjassal gazdagodott, akinek kutatásai milliók életét menthették meg.”

Orbán Viktor miniszterelnök egy kicsivel később szintén közös képpel és egy „magyar nő a világ tetején” felirattal gratulált. 

Gratulálok az első Nobel-díjas magyar nőnek! Büszkék vagyunk!

Posted by Orbán Viktor on Monday, October 2, 2023

Botka László, Szeged polgármestere ugyancsak a kutatóval készült fotóját posztolta. Karikó Katalin egyébként Szegeden tanult és a város díszpolgári címét is viseli. Ellenzéki oldalról mások mellett  Jámbor AndrásKarácsony GergelyMesterházy Attila és Dobrev Klára is gratulált, Tordai Bence pedig azt is megjegyezte, hogy „ezért is érdemes jó oktatást csinálni”.

Hasonló gondolatok jutottak eszébe Gyurcsány Ferencnek is, aki egy újabb szabadversre emlékeztető bejegyzésben fogalmazta meg, hogy miért nem érdemes azon tépelődnünk, hogy „Karikó Katalinnak is el kellett menni, hogy elérje a Nobel-díjat érdemlő teljesítményt.”

Most ne tépelődjünk egy darabig, hogy Karikó Katalinnak is el kellett menni, hogy elérje a Nobel-díjat érdemlő...

Posted by Gyurcsány Ferenc on Monday, October 2, 2023

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.