Szabadon fölhasználható termálvíz

Hőcserés támadás

  • Tamás Gábor
  • 2013. június 10.

Belpol

Környezetgazdálkodási és gazdaságpolitikai kérdéseket vet fel az a beterjesztett törvénymódosítás, amely a hatóságra bízza annak eldöntését, hogy a gazdasági célra kiemelt termálvizet vissza kell-e juttatni (azaz visszasajtolni) a talaj mélyrétegeibe, vagy sem.

A mostani változat józan kompromisszumnak tekinthető: az eredeti kormányjavaslat lényegében teljesen szabaddá tette volna a kiemelést, és csak a maradványvizek kezelési költsége maradt volna a kitermelő kötelezettsége. Ez pedig jelentős változás lett volna az előző szabályozáshoz képest, amely az uniós csatlakozás során elfogadott alapelvnek megfelelően - környezetgazdálkodási szempontok alapján - általában előírta a kiemelt termálvíz visszasajtolását. A kormányzat erre 2015-ig átmeneti felmentést adott ugyan, de a közelgő határidő a főként a Dél-Alföldön fóliafűtésre termálvizet használó gazdálkodók számára kemény ultimátum volt - a víz visszajuttatása a mélyrétegekbe igen költséges, és technikailag sem egyszerű.

Melegházis áldás

Melegházis áldás

Fotó: Mészáros János / MTI

Más ez a vagyon

A mostani vita lényege, hogy szabad-e korlátlanul felhasználni a mezőgazdasági intenzív termeléshez az ország több térségében, de mindenekelőtt a Dél-Alföldön a viszonylag egyszerűen elérhető, természetes hőforrást jelentő termálvizet. A lehetőséget mintegy hatvanhektáros fóliakertészetében kiaknázó szentesi Árpád Agrár Zrt. műszaki vezetője, Nagygál János a Narancsnak úgy fogalmazott, hogy a termálvíz használata egyfajta hőcsere: a hőenergiát hordozó folyadék a csőrendszerben fűti a növényeket nevelő üvegházakat és sátrakat, majd lehűlve átlagos artézi vízként kezelik. Vagy visszasajtolják a mélybe, vagy hűtő-ülepítő tavakban helyezik el.

Ez utóbbi megoldást támadja leginkább a zöldpolitika: állításuk szerint a termálvíz olyan agresszív anyag, amely a környezetbe jutva károsítja az élővilágot. Ennek némileg ellentmond, hogy számos ilyen hűtő-tározó tavat, illetve kijuttatási helyet kifejezetten kedvelnek a vízivilág élőlényei: a Gellért fürdő budapesti kifolyója a Dunánál például a horgászok egyik fő célpontja, de a Szentes környéki tavak a madaraknak is megszokott költőhelyei. Ráadásul a termálvíz meghatározása önmagában is számos kétely forrása lehet: elvileg minden 30 Celsius-fok kiemelési hőmérsékletnél melegebb vizet ide kell sorolni - és eszerint a lakosok a dél-alföldi régió számos településén termálvizet isznak nap mint nap.

A termálvíz nem olyan típusú természeti kincs, mint, mondjuk, a szénvagyon, a réz vagy a kőolaj - magyarázta lapunknak Baráth Tibor hidrológus, geofizikus -, elvileg ugyanis folyamatosan megújul. A Föld szilárd kérge a 13 ezer kilométeres bolygóátmérőhöz képest rendkívül vékony, mindössze 30-65 kilométer. Magyarország amiatt számít termálvíz-nagyhatalomnak, mert mi a vékonyabb kéregövezeten élünk: a Dél-Alföld egyes részein 30 kilométerrel a felszín alatt már az izzó magmához juthatnánk (persze csak elvileg), ami a kevésbé mély rétegek hőmérsékletében is megmutatkozik. A termálvíz úgy keletkezik, hogy a felszínről a gravitáció egyre mélyebbre húzza le a vizet, amely melegebb rétegekbe jut mindaddig, míg végül túlnyomásos gőzzé forr. Ez az említett térségben már ezerméteres mélységben is előfordulhat, így a termált felszínre hozni viszonylag egyszerű, fúrás után magától feltör a hőforrás. A Kárpát-medencében az Alpokalja, a Bakony, az Északi-középhegység, illetve a Kárpátok övezte karéj alatti térség majd' teljes egészében termálvíznyerő területnek számít.

A víz tehát vagy természetes, vagy mesterséges úton lejut a melegítő közegbe, aztán újra meg újra kiemelhetjük, és fűthetünk vele. Persze ez nem ilyen egyszerű: a zöldek leggyakrabban hangoztatott érve szerint a természetes leszivárgás nagyon lassú folyamat. "Nem úgy kell elképzelni, mint amikor a homokháti talajvizes gyűrűs kútban másnap megjelenik a tegnapi zápor" - magyarázza Baráth Tibor. A lehúzódás akár évszázadokig is eltarthat (az alföldi gyakorlatban általában 40-50 évre becsülik, bár Farkas Sándor szentesi fideszes képviselő, korábbi mezőgazdasági bizottsági elnök a parlamenti hozzászólásában a kutak 15-20 éven belüli "pozitívba fordulásáról" beszélt), és a kiemelt készletek korvizsgálata is általában azt mutatja, hogy azok nagyon régiek: Csongrád megye alól például legalább százezer éves készleteket termelnek ki napjainkban. Ha az elfogy, nehéz lesz gyorsan "újradagasztani", még a legintenzívebb visszasajtolással is. A környezetvédők szerint ily módon utódaink készleteit "párologtatjuk el a semmibe".

Aki akar

A parlament elé került javaslat miatti vita lényegét mindenesetre a mindig frappánsan fogalmazó Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár ragadta meg. A szakbizottság nem hivatalos szatymazi ülése után egy gazdafórumon a helybeli tudósítások szerint ezt mondta: "Sajtoljon vissza, aki akar, vagy aki uniós beruházást szeretne. A zöldek nem értik a probléma lényegét! 'ket a családok megélhetése, a versenyképesség nem érdekli. Legyünk reálisak: hazai termény vagy marokkói import kell?"

E szemlélet minden jel szerint a kormányzati döntéshozatalban is uralkodóvá vált. Információink szerint a javaslat megfordult a vidékfejlesztési tárca Illés Zoltán vezette környezetvédelmi államtitkárságán is, ahol meglehetősen merev tiltakozással fogadták a visszasajtolási kötelezettséget eltörlő javaslatot. A minisztérium vezetői értekezlete azonban később sürgős döntést kérve továbbította az eredeti tervezetet a törvényhozásba. A javaslat ellen sikertelenül tiltakozott nyílt levélben öt szakmai szervezet és négy egyetem szakoktatói közössége. Turi-Kovács Béla egykori környezetvédelmi miniszter, ma kormánypárti képviselő még egy olyan módosító javaslattal is előállt, amely tulajdonképpen a visszasajtolási kötelezettség megerősítését írta volna elő (külön pótdíjas engedélyhez kötötte volna a szabad felhasználást), de a frakcióvezetés rövid úton lebeszélte erről. A végül létrejött kompromisszum szerint a helyi vízügyi hatóság ad szakvéleményt arról, hogy az adott helyszínen megvalósítható-e a visszasajtolás "optimális költségszinten". Ha nem, akkor a gazda bizonyos vízkészlet-használati járulék kifizetése ellenében szabadon fűthet termálvízzel. Forrásaink szerint az egyik kormánypárti képviselő az említett fórumon megjegyezte: a hatósági emberek "nyilván értik majd, mi is a kormányzati szándék, és nem lesznek túlságosan akadékoskodók".

Pontos adat nincs arról, mennyi termálvizet használnak fel a dél-alföldi gazdák intenzív kertészeteikben (és kisebb arányban a fűtést is igénylő állattenyésztési ágazatokban, elsősorban a baromfitenyésztésben). Az ágazati kutatóintézet, illetve a kertészek szakmai szervezetétől kapott, becslésekre alapozott adataink szerint nagyjából 500 működő kútból évi tízmillió köbméter termálvizet nyernek ki. (Ezenkívül létezik még mintegy háromezer lezárt víznyerő hely, ám ezek túlnyomó része a fosszilis energiahordozók kitermelésében közreműködő cégek birtokában van.) E képet árnyalja, hogy - mivel a kivett, de vissza nem sajtolt vizet készletjárulék vagy szennyvízkezelési bírság terhelheti - a termelők nem szívesen tájékoztatják a hatóságokat a felhasználás valós mértékéről.

A termálvizes fűtés a hazai élelmiszer-termelés egyik legpotensebb ágazatát segíti. Adottságaink ellenére friss zöldségből, primőráruból rendszeresen importra szorulunk. Pedig az e célra használt területek, a fóliák és üvegházak mérete összességében nem kicsi: évente 5-5,7 ezer hektár. A növényházak mintegy 16 százalékában van fűtés, ebből a termálvízzel fűtött hajtatótelepek részaránya nagyjából harmadrésznyi (kb. 300 hektár). Ez a szám az elmúlt években - részben a gázárak rohamos drágulása miatt - folyamatosan emelkedik. Ám az Agrárgazdasági Kutatóintézet összegzése szerint a kitermelt víz alig fele hasznosul "energiahordozóként", mert a kapcsolódó berendezések műszaki színvonala sok esetben elavult, korszerűtlen.

Mindezek alapján érthető, hogy a vidékfejlesztési tárca az év elején csaknem ötmilliárd forintos keretösszeggel kertészeti fejlesztési programot hirdetett meg, amelynek egyik célkitűzése éppen az intenzív kertészeti technológia fejlesztése. Csakhogy egy kisebb, két-három ezer négyzetméteres fóliatelep termálvizes rendszerének a felújítása is tízmilliós költség, egy esetleges új beruházás kútfúrással együtt meghaladhatja a százmillió forintot is. Nem véletlen tehát a kertészlobbi intenzív nyomulása a termelést terhelő költségek visszaszorítására - és ebben lehet kulcstényező a visszasajtolási kötelezettség eltörlése.

Csodafegyver

A környezetvédők nem csak a termálvizes kertészetek elszaporodása miatt érzik veszélyben a mélyrétegi geotermikus vízvagyont. A mezőgazdasági célú visszasajtolási kötelezettség eltörlése több zöldpolitikus szerint utat nyit a korlátozások nélküli termálvíz-hasznosításhoz. Lapunk birtokába került egy dél-alföldi elképzelt típusfalu komplex fűtési, áramtermelési, ivóvíz-előállítási rendszerének a tervezete: eszerint a mélyrétegi fúrásból feltörő gőz a központi vételező egységben turbinát hajtana, ami ellátná a falut árammal. A lehűlő-kicsapódó, de még eléggé meleg vizet egyrészt távfűtésre, illetve kertészeti termeléshez használnák fel, másrészt - bizonyos szűrések, ellenőrzések után - az ivóvíztartályokat töltenék föl vele. A rendszerből kikerülő víz - ismét megfelelő kezelést követően - jóléti célokra is használható tározótóba érkezne, ahol horgászattól a strandolásig mindenre lenne lehetőség a tervezet alkotói szerint. Az alapötlet (mínusz horgásztó) izlandi, ott működnek is hasonló energiaellátó egységek. Kérdés, nálunk megvalósítható-e: és nem annyira a zöldek, mint inkább a nagy energiacégek ellenérdekeltsége miatt.

Neked ajánljuk