Szanyi Tibor kilépett az MSZP-ből

  • narancs.hu
  • 2020. január 6.

Belpol

Megszüntette tagságát a Magyar Szocialista Pártban (MSZP) Szanyi Tibor, a párt korábbi EP-képviselője a Twitteren jelentette be a döntését.

Megszüntette tagságát a Magyar Szocialista Pártban (MSZP) Szanyi Tibor. A párt emblematikus figurája a döntését a Twitteren tette közzé, melyben ezt írja:

„Vízkereszt, vagy a jó boszorkány ünnepe valaminek a végét, ill. az elejét jelenti. Megszüntettem az MSZP-ben viselt tagságomat és tisztségeimet. A magyar baloldalon szervezeti űr van, s ennek belakásával kívánok foglalkozni. Aki ott van ott van, aki nincs nincs. A barátság örök.”

Az Index megkeresésére döntését azzal indokolta, hogy jövőjét nem az MSZP-ben képzeli el, hanem más politikai tervei vannak, bár ezekről részletek egyelőre nem árult el.

Szanyi Tibor a korábban emlegetett Bal Blokk helyett Igen néven indított el egy új, ökoszocialista mozgalmat tavaly szeptemberben. Akkor azt mondta, az Igen az igazság, az egyenlőség és az egyetértés alapvetésein alapszik majd, és bár nem árulta el, hogy kik segítették a szerveződés elindításában, azt mondta, várják magánszemélyek és más szervezetek csatlakozását is.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.