Százéves házak, százéves gondok

Terepszemle

Belpol

Budapesten több ezer százévesnél régebbi ház, s bennük vagy százezer lakás van. Mit lehet kezdeni ezekkel az épületekkel? Milyen felelősségük van a társas­házaknak, tulajdonosoknak és a jogalkotásnak?

A főváros belső kerületeiben több mint öt­ezer olyan épület van, amelyek több mint száz éve épültek. Ez a népszámlálás 2022-es adatai szerint több mint 60 ezer lakást jelent, Budapest egész területén pedig 114 ezret; a VIII. kerületben nagyjából a lakások felét, az V. és a VII. kerületben több mint kétharmadát, a VI.-ban majdnem háromnegyedét. Nagyjából a harmincas években kezdtek épülni az első modern, nagyvárosi lakások. Több mint száz­ezer ember lakhatásáról van szó, és nem mellesleg azokról a házakról, amelyekről azt gondoljuk, hogy meghatározzák Budapest arculatát.

 
V.-VI.-VII.-VIII.-kerület
Fotó: Sióréti Gábor
 

Viszont sem a fővárosnak, sem az országnak nincs stratégiája arra, hogy mit lehetne kezdeni a társasházak problémáival. A rendszerváltás után tömegével kerültek töredékáron a bérlők tulajdonába a társasházi lakások – az önkormányzatok egyszerűen meg akartak szabadulni a társasházak fenntartásától. Csakhogy az új tulajdonosok nem lettek felvilágosítva arról, hogy mivel jár egy társasházi ingatlan tulajdonlása – és ez az ismerethiány különösen egy százéves vagy annál is régebben épült ház esetében kritikus.

Az épülő város

Amikor a törököt 1686-ban kiűzték Budáról, Pesten néhány százan laktak csupán. A lakosságszám ezután brutális tempóban emelkedett, javarészt a bevándorlóknak köszönhetően. A 18. század végére Pest lakossága elérte a 25 ezer főt, a házak száma pedig a kétezret. Az 1820-as években 57 ezer lakos és több mint 4500 ház volt, a forradalom idején pedig mintegy 100 ezren éltek a pesti oldalon. A kiegyezés utáni, 1869-es összeíráson már 200 ezer lakost számoltak össze.

Az V.  kerületben a mai Március 15. tér északi fele, Terézvárosban a Paulay Ede utca és a Király utca eleje, Józsefvárosban a Baross utca, Horváth Mihály tér környéke volt egyfajta központ, innen terjeszkedett a város. A legdinamikusabban a Terézváros fejlődött, 1869-ben 74 ezer főt tett ki a lakossága, a Józsefvárosé 42 ezret, a Belvárosé és Lipótvárosé pedig mindössze 20 ezret. A Ferencvárosnak ekkoriban csak 15 ezer lakosa volt. A VII. kerület (1882-ben kapta az Erzsébetváros nevet) területén kezdetben jobbára szőlő és szántó volt, lassan vették át ezek helyét a házak – a régi parcellák, szántók ferdeségét ma is őrzik a telekhatárok a Nagykörúton kívül, a Ferencvárosban a hajdani Rákos-árok medre is kirajzolódik.

Mivel sokáig mezőgazdasági terület volt, az Erzsébetvárosban látványosabban fiatalabbak a házak, mint a három szomszédos kerületben: elvétve találunk olyan épületet, amely 1867 előtt épült volna, 1800 előtti pedig egy sincs – miközben az V. kerületben 500, a VI.-ban és a VIII.-ban több mint 1100-1100 kiegyezés előtti ház található még ma is.

 
Andrássy út
Fotó: Sióréti Gábor
 

Az 1910-es összeírás szerint Budapest lakossága 880 ezer fő volt, ezen belül Pesté 720 ezer, közülük 150 ezren éltek Terézvárosban, 110 ezren Erzsébetvárosban, 150 ezren Józsefvárosban, a Belváros lakossága viszont már nem nőtt ilyen dinamikusan, részint a helyszűke miatt is. 1910-ben 600 ezer bevándorló költözött Pestre. Míg a kiegyezést követően a magyar ajkú lakosság aránya 46 százalék volt, a századfordulóra ez 80 százalékra nőtt. A népesség sokkal nagyobb ütemben nőtt, mint a város befogadóképessége.

A XIX. század második feléig nem volt különösebb elkülönülés az egyes társadalmi csoportok között, a forradalom után azonban ez elkezdett kirajzolódni. Az arisztokrácia a Nemzeti Múzeum környékére koncentrálódott, a patríciusok a Belvárost, a vállalkozók a Lipótvárost választották, Terézvárosban tömörült az iparos kispolgárság, Józsefváros és Ferencváros pedig a melósok mellett a szegény értelmiséget fogadta be.

Ez a földrajzi elkülönülés később jelentősen befolyásolta a városkép alakulását is. Az iparosok, kisvállalkozók a 19. század elején maguk építette földszintes épületekben éltek, nem is igen volt alkalmas építőanyag és infrastruktúra a többszintes házak felhúzására. 1832-ben még csak három négyemeletes ház állt Pesten, a házak 94 százaléka földszintes vagy egyemeletes volt. Nem volt divat bérházban élni, így nem is volt értelme többszintes házakban gondolkodni. Ám ahogy nőtt a lakosságszám, nőtt az igény is a lakások iránt.

Kényszer és érdek 

Egy családi ház esetében evidens, hogy a tulajdonos gondoskodik a karbantartásról, az ereszcsatorna tisztításáról vagy a fű lenyírásáról. Egy társasházi lakásban viszont sokan elvárják, hogy azt valaki csinálja meg helyettük. Pedig ez ugyanúgy magántulajdon, mondja a Narancsnak Szilber Szilvia, aki 22 társasház, benne majd’ ezer lakás társasházi kezeléséért felel. A felelős tulajdonosi attitűd nincs meg sok emberben, holott a tető, a strangok, a lift, a kapu is a miénk, teszi hozzá.

 
Szilber Szilvia
Fotó: Sióréti Gábor
 

 Ha egy nagy családi házban él valaki, fel tudja mérni, mekkora az a fenntartási költség, amekkorát már nem tud viselni, és inkább eladja a házat. Egy társasházi lakásnál azonban nem gondolják úgy a tulajdonosok, hogy ha nem tudják fizetni a megemelt közös költséget, ha nem tudnak beszállni a felújításba, akkor esetleg nem kellene ott lakniuk. Ehelyett inkább leszavaznak minden felújítást, minden díjemelést a közgyűlésen, akár a komplett közösséget is sakkban tartva. Nem gondolkodnak hosszú távon, nem alakult ki ennek a hagyománya, talán azért, mert annak idején bagóért hozzá lehetett jutni a lakásokhoz, nem kellett megkínlódni érte.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Van, aki Debrecenből utazik az Akácfa utcába egy vasárnapi ebédért

„Gondolhatnánk, mi nem vagyunk veszélyben, hiszen csak ételt adunk rászorulóknak, viszont az szúrhatja a hatalom szemét, hogy láthatóvá tesszük a nincstelenség problémáját” — fogalmaz Lánczi Éva, a Heti Betevő csapatának oszlopos tagja és társelnöke. Az egyesület hétről-hétre közel 1000 embernek biztosít neves éttermek konyháján készült vasárnapi ebédet. 

BKV: csak semmi pánik, lesz fizetés!

A cég megbízott vezérigazgatója belső körlevélben igyekszik nyugtatni a cég dolgozóit, hogy mindenki megkapja a fizetését júniusban. A szakszervezetek megkezdték az egyeztetéseket arról, milyen eszközökkel éljenek, ha ellehetetlenül a BKV és többi fővárosi szolgáltató cég működése.